Április 5-én lett volna 80 éves Tar Sándor József Attila-díjas debreceni író, ebből az alkalomból szervezett beszélgetést eddig nem megjelent levelezése kapcsán a Méliusz Juhász Péter Könyvtár a XVIII. Debreceni Költészeti Fesztivál egyik programelemeként. A gyakorlatban ez úgy történt, hogy előbb Lakner Lajos irodalomtörténész felolvasott egy általa kiválasztott részletet egy Tar által írt vagy neki küldött valamikori levélből, ezt követően pedig ezek alapján fejtették ki a szerző életrajzához és életművéhez kapcsolódó gondolataikat Tar Sándor kutatói, Böhm Gábor, Deczki Sarolta és Kálai Sándor irodalomtörténészek, irodalomtudósok. A járványhelyzet miatt a beszélgetést a Méliusz Könyvtár közösségi oldalán követhették az érdeklődők.

Nem számít idegennek Franciaországban sem

Lakner Lajos a program elején Tar Sándor francia fordítójának egy 1997. április 5-én kelt, Tarhoz írt levelének részletét olvasta fel, amelyben a fordító kifejtette: a szerző remekül beszél olyan férfiakról, akikkel bárhol találkozhatunk, és akikről szokatlan írni.

Böhm Gábor szerint Tar pontosan ezt az élményt közvetíti egy bizonyos olvasóréteg számára. Mint mondta, neki is ez volt az élménye, amikor először szembesült a szövegeivel: még nem találkozott ilyesfajta realizmussal, olyan dolgokról olvasott Tarnál, amelyekről gyerekkorából emlékezett. Böhm megjegyezte, úgy tűnik, Tar egy jól fordítható szerző.

Deczki Sarolta úgy látja, Tar valóban férfiakról tud jól írni, kevés női alak jelenik meg a szövegeiben, róluk pedig kevésbé részletesen ír.

Kálai Sándor tanulmányozta Tar francia recepcióját. Elmondta, Franciaországban mindig hivatkoznak arra, hogy Tar inkább munkás volt, mint író, az érzelmi dimenzió hiánya és a humanizmus a hívószavak az életművével kapcsolatban, az olvasók pedig jórészt megrendítő olvasmányként beszélnek a szövegeiről. Ezek az írások Kálai szerint nem számítanak idegeneknek Franciaországban sem.

A szociografikus világra kalibrálták

A következő levélrészlet Sneé Pétertől származott, 1995-ből. A rendszerváltás előtti demokratikus ellenzékhez tartozó Sneé a levelében csodálkozását fejezte ki: miért nem lép túl Tar a szociografikusan leírt valóságon, miért nem mesél szabadon, a képzeletére hagyatkozva az emberekről.

Deczki Sarolta erről azt mondta, amikor Tar a szövegeiben megpróbál kimozdulni az írásaira jellemző szociografikus világból, az mindig egy kicsit felemásra sikerül. „Egész egyszerűen ő erre volt kalibrálva, ennek a világnak a bemutatására” – fogalmazott az irodalomtörténész.

Böhm Gábor szerint Tar figuráinak van egy jellemző alaptónusa, a karakterek gyakran összemosódnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének Tarnak egyedi alakjai, de az igazán markáns karakterei Böhm szerint nem igazán jók.

Deczki Sarolta hangsúlyozta: Tar egy novellista, szituációkban gondolkodott, a karakterei ezért nem mélyen jellemzettek, hanem egyfajta „képregényfigurák”. A karakteralkotása Deczki szerint Rejtő Jenő módszerére hajaz: pár ecsetvonással megalkotott egy karaktert, belehelyezte egy szituációba, ahol az elkezdett működni. Ez a kettő, a karakter és a helyzet az irodalomtörténész szerint Tarnál nem választható el egymástól. Az írásaiból hiányzik a bonyolultabb lelki tartalmak megjelenítése, Deczki gyanúja szerint ezért sem tudta megírni a saját beszervezését, nem volt meg az ehhez szükséges eszköze.

Parasztáldozat

Lakner felolvasott egy 2002-es levelet Tartól (a címzettet nem említette), amelyben a szerző kérdőre vonja az értelmiséget, amiért az szerinte nem szentel már akkora figyelmet a munkásoknak, cigányoknak, szegényeknek, a kizsákmányoltaknak, mint régen.

Böhm Gábor elmondta, az 1980-as évek elején rendeztek Magyarországon egy konferenciát a munkás irodalomról, amelyen ugyan Tar nem vett részt, de írásban hozzászólt a diskurzushoz. Ebben az írásában azzal a dilemmával foglalkozott, hogyan kellene olyan irodalmat csinálni, amelynek a fókuszában a munkások állnak. Böhm megjegyezte: Tar nem tanulta az irodalmat, hanem „benne találta magát”.

Deczki Sarolta az idézet kapcsán kifejtette: a szociográfia ellenzéki műfaj volt a rendszerváltás előtt, a demokratikus ellenzék odafordult a szegényekhez, elnyomottakhoz, Tar ezért talált velük közösséget. Az irodalomtörténész elmondta, súlyos konfliktust okozott, hogy 1999-ben kiderült, Tar jelentett róluk. Ezt követően ellentmondásosan viselkedett, elkezdte vádolni ezeket az embereket. Azt állította, kiegyeztek a pártállammal, a rendszerváltás után meggazdagodtak, most pedig belerúgnak a Tarhoz hasonló szegény emberekbe, akiknek nem voltak az övékéhez hasonló lehetőségeik. Deczki elmondása szerint ügynökmúltjának lelepleződését, valamint az ennek nyomán történteket egy parasztáldozathoz hasonlította. Az irodalomtörténész szerint az összeesküvés-elméletei mellett részben igaza volt Tarnak: az 1990-es években nemcsak az ő prózája, hanem a benne leírt világ is háttérbe szorult, és csak a 2010-es években kezdtek újra foglalkozni vele.

Kálai Sándor szerint fontos, hogy 2002-ben íródott a levél, amelyben egy olyan ember szólal meg, akinek nincs pozíciója. Nem tud munkásként létezni, mert kirúgták az 1990-es évek elején. Az élete egyik értelme a gyár volt, ez pedig megszűnt a számára. Ott volt még az irodalom, de 1999 után ez is megszűnt a részére, légüres térbe került. Ennek egyik oka Kálai szerint a besúgás, ugyanakkor részben jogosan érezhette magát Tar parasztáldozatnak.

Paraszti családból származott, egy magasan képzett városi munkáséletet élt, próbált egy olyan értelmiségi életet élni, amihez nem voltak mintái, egy olyan időszakban, ahol az identitás még egyértelműen az osztályokról szólt.

„Ellenzékieskedőkről” írt Tar

Egy Csalog Zsolt író, szociográfus által Tarnak küldött levél alapján bontakozott ki beszélgetés a két szerző kapcsolatáról. Deczki Sarolta szörnyűnek nevezte azt, ahogy Tar a jelentéseiben írt Csalogról. Tar visszatérően azt írta bizonyos figurákról, hogy ők valójában nem is tehetségesek, ennek hiányát pedig azzal pótolták, hogy „ellenzékieskednek”. Ilyen színben tüntette fel Deczki elmondása szerint Csalogot is. Tar felrója neki azt is, hogy a szülei lakásában él, a konyhából lekerített 3 négyzetméteres „szobában”. Az irodalomtörténész úgy látja, sok szűrőn keresztül kell értelmezni Tar jelentéseit, mert nem lehet tudni, mennyi minden befolyásolta őt, de az biztos, hogy Csalogról nagyon kedvezőtlen képet rajzolt íróként és emberként is.

Egy másik levélrészlet alapján szintén Deczki idézte fel, hogy amikor Tartól egy interjúban megkérdezték, van-e a műveinek üzenete, azt válaszolta, nincs ilyen szándéka, őt az ember érdekli úgy egyáltalán. Szerinte Tar nem azért írt, hogy szóhoz juttassa azokat, akikről nem szokás beszélni, annak ellenére, hogy ezt a szándékot tulajdonítja neki a recepció. Ennek a képviselői szerepnek a feltételezése Deczki szerint már csak azért is problémás, mert kívül helyezi a beszélőt azon a közegen, amiről beszél.

Kelet-európai sorstragédia

A rendezvény végén Lakner Lajos zárókérdéseket tett fel a résztvevőknek az életművel kapcsolatban. Deczki Sarolta elmondta: hiába kutatta Tar Sándor életének dokumentumait, hiába olvasta a jelentéseit, nem rajzolódott ki számára egy egységes, kerek, lezárható életmű. „Nem hiszem, hogy ezt a pályát, ezt az életet, ezt a sorsot valaha is fel tudnánk fejteni, meg tudnánk találni a kulcsot hozzá. Nem is feltétlenül gondolom azt, hogy erre szükség lenne” – jegyezte meg Deczki, aki szerint annak ellenére, hogy az irodalmi közvélemény nagyon sokat foglalkozott már ezekkel a kérdésekkel, mégis máig rejtélyes, hogy Tar pontosan miért írt alá, mivel zsarolhatták, miért nem szólt azoknak, akikről jelentett, és miért viselkedett ellentmondásosan, miután lelepleződött. Deczki egy tipikus kelet-európai sorstragédiának nevezte Tar esetét. Szerinte nagyon sok jobb sorsra való emberről el lehet mondani, hogy olyan erők markába kerülnek, amelyektől nincs menekvésük, az eléjük állított kihívásokra pedig nem léteznek jó válaszok.

Böhm Gábor ehhez részben csatlakozva arról beszélt: nem véletlen, hogy évek óta húzódik az első Tar monográfia megjelenése, ugyanis a szerző több szempontból is problematikus. Böhm bevallotta, nem találja a fogást az életművön, részben az életrajzi szál miatt, másrészt az életmű repetitív voltának köszönhetően (ismétlődnek Tar szövegeiben a poétikai eszközök, a formák, az elbeszéléstechnikai elemek, tematikák), harmadrészt pedig a szociográfiai látásmód, a realizmushoz való viszonya, az ábrázolásmódjának sajátosságai miatt.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!