Múlt hétvégén hazautaztam édesanyámhoz. Az egyórás buszozást úgy szoktam hasznossá tenni, hogy olvasok. Így ezúttal is folytattam a jelenlegi könyvemet. Amikor a busz újra megállóhoz ért, felszállt egy 50-es évei végén járó férfi. Illedelmesen megkérdezte, hogy leülhet-e a mellettem lévő üres helyre. Természetesen igennel válaszoltam, majd újra a könyvembe mélyedtem. Kisvártatva a bácsi újra megszólalt kissé motyogva:

– Én ezt nagyon tisztelem… – mormolta.

– Tessék? – néztem rá.

– Hát hogy olvas.

Bólogattam, hogy így már értem, és próbáltam visszatérni a szöveghez. A férfi azonban folytatta:

– Olyan keveset olvasnak manapság, tudja, de én is szeretek olvasni.

Ekkor már éreztem, hogy hosszabb mesélésbe fog kezdeni, így jelzésértékkel be is csuktam a könyvet, hogy innentől akkor figyelek rá. A szomszédom erre örömmel mondta:

– Akartam is szólni, hogy ne olvasson itt a buszon, mert remeg a jármű, az roncsolja a szemét. Most még nem érzi, de majd negyvenévesen. Tudja, én is szeretek olvasni, a feleségem is szeretett – itt picit elcsuklott a hangja, majd tovább mondta: – Tetszik tudni, múlt héten halt meg.

– Miben? Ez az új vírus?

– Nem tudom – mondta. – Szerintem az orvosok sem tudják, elvileg szívroham, de furcsa volt, akkor este még vidáman vacsoráztunk. Aludni mentünk. Aztán elkezdett fulladni. Egy pillanat az élet, használjon ki minden percet a szeretteivel, mert sose lehet tudni, hogy mikor… Ő is makkegészséges volt, semmi jelét nem mutatta a betegségnek. Aztán tessék. Most meg hazamegyek és üres a ház, nem vár vacsora otthon, nem jön köszönni senki, nincs már semmi, ami odaköt. Látom a könyveket, amiket olvasott, meg a ruháit, amikkel nem tudom, mi lesz – közben többször elnézést kért, biztosan terhemre van, hogy beszélget velem. Megértően mondtam neki, hogy semmi baj, ilyenkor jót tesz, ha ki tudjuk beszélni. Így folytatta:

– Aztán ott a temetés is, azt is nekem kell intézni. Nem arról van szó, tetszik tudni, mindent megteszek érte, amit tudok, megérdemli. Csak ez a fránya Valentin-nap, amerikai ünnep, hogy még több pénzt húzzanak le rólunk, meg ott van az a „H” betűs is, helóvín vagy mi a fene. Nem is érdekel az egész. Míg élt a feleségem, akkor se vettem neki semmit se Valentin-napra, mert nem csak egy napig szerettem egy évben. Vettem neki kéthetente virágot, ruhát is, mert tudtam, milyen az ízlése. A Valentin-nap csak a kereskedőknek éri meg, de nem méri azt, hogy most mennyire hiányzik. Nem érdekelne most sem… Csak képzelje, épp Valentin-nap után lesz a temetése, már meg is rendeltem neki egy hatalmas rózsacsokrot. A virágos, akitől vettem, azt mondta, hogy az már Valentin-nap környéke, így háromszoros áron adott minden szál rózsát. Nem arról van szó, megvettem így is, csak nagyon rossz ez a világ, ha pénzben kell mérni a szerelmet. Veszek én máskor is, a harmadáért, de ez most így jött ki…

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!