Mottó:
A karácsony nem fog csak úgy a semmiből bekopogtatni és ránk köszönteni, nekünk kell tennünk azért, hogy megteremtsük magunkban is az ünnepi hangulatot. – Molnár Emese
Ahány ember, annyi karácsony. – Katie Fforde

Néha-néha már meginog a hitem. Ezt az állami keresztény hangsúlyozás teheti velem, amelyiknek milliónyi propagandaeleme nagyon nem tetszik.

Kicsit belemélyedtem a karácsonyi mítosz vizsgálatába.

A hit és a kultúra sokszor átfedik egymást, de egy fogalompárról beszélhetünk, nem pedig két szóról, amik szinonimái lennének egymásnak. Európában születtem, európainak tartom magam, az európai kultúra pedig két nagy alappilléren nyugszik: a zsidó-keresztény és a görög-római antikvitás kultúrkörén. Így kultúrámban én akkor is keresztény vagyok, ha nem is vagyok gyakorló hívő.

Karácsony van. Fát díszítünk, a szeretet ünnepéről beszélünk, Jézus születését ünnepeljük úgy, hogy nagyon sokan nincsenek tisztában ennek a kialakult szokásrendszernek a valós forrásaival.

December huszonötödike sokáig a fény és a napistenek ünnepe volt Európában sok pogány, azaz (mára már) kisebbségi vallás gyakorlói körében, és még ezek előtt is szokás volt a téli napfordulót megünnepelni, ami a mai(!) keresztény naptárak szerint december huszonkettedikére, néha december huszonegyedikére esik, de a sok keresztény naptárváltoztatás után az ilyen eltérések már nem is olyan lényegesek – ahogyan talán az sem lényeges, hogy ha Jézus elvileg karácsonykor, azaz december huszonötödikén született, akkor hogyan lehetett az Kr.e. 1, december huszonötödike…

Persze a keresztények ezt is megoldották. Egy másik – és szerintem jobb – magyarázat erre az ellentmondásra az az, hogy a Kr. u. 325-ös első nikaiai zsinat december huszonötödikére helyezte Jézus születésének évfordulóját, na nem más okból, minthogy a többi, erre a napra eső pogány ünnepet ellensúlyozza, mert hát aki meg is tért hitében és szívében egyaránt, a szokás hatalma őt sem hagyhatta érintetlenül. Szokás volt hát, hogy december huszonötödikén ünnepeljenek, akkor miért is ne ünnepeltek volna az emberek a megtérés után is?

Fát díszíteni is ősi pogány szokás. A régi kelta, római, germán és egyiptomi kultúrákban is szokás volt az örökzöldeket télen gyűjteni, ami jelentette egyben azt, hogy a természet nem halt meg, csak alszik. És volt egy áldozati jellege is ennek (mint a Yule fatörzs, amikor a kelták bevitték a fenyő törzsét a házba a téli napforduló idején, így kvázi a természet áldozott nekik az élő fával), amely szimbolikát könnyen át lehetett aztán vinni Jézus Krisztus áldozati szerepére is.

Nade, hogy mely vallásokból is tevődik össze ez az ünnep, az vajmi keveset mond arról, hogy a karácsonyt ünneplő ember keresztény-e. Hogy miért? Mert nem kell ahhoz hívőnek lenni, hogy az ember keresztényként gondolhasson magára. A kultúránk egy szerves része a kereszténységen alapszik, és nem feltétlenül annak csak a vallási vetületén. A Bibliát is, aki szent könyvként olvassa, az minden bizonnyal hívő, viszont sokan vagyunk úgy, akik nem, és mégis a kezünkben forgatjuk. Mi ennek az oka? Az, hogy sok tekintetben a Biblia is és azok az emberek is, akik hívőkként olvasták, a kultúránkat alapozták meg. Tekinthetünk a Bibliára tehát hosszú időn át hagyományozott műemlékként és irodalmi alkotásként is.

Összegzésképpen anélkül, hogy most forrásmegjelöléseket használnánk – hiszen ez csak egy jegyzet –, talán annyiban megegyezhetünk a kedves Olvasóval, hogy a keresztény hitvilágot megelőző vallások is alapot teremthettek arra, hogy a karácsonyt a mai formájában élhessük meg.

Jézus születése az élet reménye, a természet megújhodása, a kikelet várása. Ezek a gondolatiságok a mai napig benne vannak eme szép ünnepünkben. A kis Jézuska manifesztációja, a betlehemi történet, az üldöztetés, az utódok féltése, mindenekfelett valósága visszaköszön.

Amiről talán még írni szeretnék, az egy kettős forrású gondolat. Az egyik Magyarország védőszentjére, Szűz Máriára való utalás. Teljességgel elfogadom! A Szűz Mária kultusz azonban már a görög ortodox egyházak idején, jóval a honfoglalás előtt is része volt a vallási hiedelmeknek. Az „istenszülő” oltalmának csodája (azoknak, akik a homoúzionnal, azaz az egylényegűséggel értenek egyet – és akkor itt ne menjünk bele a Szentháromság problematikájába), szerény véleményem szerint már akkor a romák egyik legfőbb bizánci kultúrkörből származó hiedelme volt, amikor még Magyarország nem is létezett. Tudom, ez nem verseny, de nem árt tudomásul venni azoknak, akik szerint mi valamiféle másodlagos európai kultúrkörrel rendelkeznénk. A mai napig az én fajtám a kis Jézuskát sem tudja máshogy elképzelni, mint Szűz Mária karjaiban vagy a betlehemi jászolban, az anyja közelében. Ez az anya és gyermek szimbolika minden emberben arra a szeretetegységre utal, ami alapja a mi földi létezésünknek is. Úgy érzem, legfőképpen ezért a szeretet ünnepe a karácsony.

Végül egy személyes gondolat. Ma, 26-án ünnepeljük édesanyám születésnapját is, akit ezúton is szeretnék köszönteni. Szeretlek, Anya!

Boldog karácsonyt, kellemes ünnepeket kívánok a Debreciner minden kedves Olvasójának!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!