Volt két ország. Az egyik egy kicsit nagyobb volt, mint a másik. Minthogy az egyik mellett a másik mindig „másiknak” tűnt, míg a másik mellett az egyik mindig „egyiknek”, el is nevezték az egyiket Egyikországnak, a másikat pedig Másikországnak.
KARÁCSONYI MESE
Másikország

Másikországban kevesebb alattvaló élt, és nem volt annyi termőföldje meg aranya sem, mint Egyikországnak. Másikország királya ezért nagyon szomorú volt. Ahogy közelgett a karácsony, elhatározta, hogy az alattvalóitól karácsonyi ajándékként azt kéri, tegyék az országát nagyobbá, erősebbé vagy gazdagabbá, mint amilyen Egyikország, de háború nélkül, hiszen abból csakis vesztesen kerülhetnének ki.
Minthogy háborúzni nem lehetett, az alattvalók csak az ég felé növelhették az ország határait. Neki is fogtak Másikország kőművesei, hogy felépítsék a lehető legmagasabb várat. Hét nap és hét éjjel hordták a köveket, keverték a maltert. Olyan várat építettek, hogy a teteje a felhőket súrolta. Ezt látva már éppen elmosolyodott volna a szomorú király, amikor a galambposta hozta a levelet: Egyikországból küldtek meghívót, most avatják a várat, amelyiknek a teteje magasabban van még a felhőknél is. A király erre megint búslakodni kezdett, és bejelentette, hogy addig nem fog felvidulni, amíg Másikország nem lesz erősebb, mint amilyen Egyikország.
Neki is fogtak Másikország legerősebb emberei, és éjt nappallá téve edzettek. Puszta kezükkel aprították a fát, szekérnyi köveket görgettek le a hegyről, fel a hegyre. Addig edzettek, mígnem a király kedvet kapott, hogy megnézze, mire jutottak. Minthogy háborúban nem mutathatta meg a tehetségét, a legvastagabb karú legény úgy szemléltette erejét, hogy leszerszámozta a király két lovát, feldobálta őket a hintója tetejére, majd háromszor körbehúzta szegény jószágokat a király körül. Az már éppen elmosolyodott volna, amikor megint jött a galambposta: Egyikországban versenyt tartottak, a győztes 4 lovat és a hintót forgatta meg az ottani király körül. Az itteninek az arca ettől újra keserűre váltott, és bejelentette, hogy addig nem fog felvidulni, amíg Másikország nem lesz gazdagabb, mint amilyen Egyikország.
Másikország alattvalói most nagy gondban voltak. Hogyan tegyék gazdagabbá az országot? Háborúzni a király parancsa szerint nem lehetett, az alattvalók pedig hiába számolgatták a pénzüket, csak nem akart több lenni belőle. Addig-addig tanakodtak, hogy a király csak lement a várából, megnézni, mire jutott a népe. Látva a nagy tanácstalanságot, már éppen elkeseredett volna, amikor előállt egy legény, mondván, hogy ő tudja a megoldást. A király most megörült, és kiadta, hogy a legénynek szabad keze van az elképzelése megvalósításában, mindenki az ő utasításai szerint cselekedjen.
A legény erre elrendelte, hogy a királytól kobozzák el a koronát, aztán pedig vegyék őrizetbe. Így is lett. A koronától megfosztott király hiába tiltakozott, a bíróság a kőművesek, az erős emberek és a többi alattvaló vallomásai, valamint a felkért külső szakértők meghallgatása alapján bizonyítottnak látta, hogy a király, vélhetően kisebbségi komplexusa miatt számos alkalommal visszaélt a rá bízott hatalommal, s mivel a királyság több törvényét is súlyosan megsértette, börtönbüntetésre ítélték. Az eljárást követően az új vezetés átkeresztelte az országot. Egyszerűen csak „Ország” lett a neve.
Köszönjük a rajzot a készítőjének és a Debreceni Szegényeket Támogató Alapítvány közreműködő segítségének!
Kérjük, olvassa el a többi karácsonyi mesénket is! Békét, szeretetet, egészséget kíván mindenkinek a Debreciner csapata!