Semmi se változott. Ugyanaz a duruzsoló nyugalom, vizsgaidőszak kezdetén. A Díszudvaron pompázik a feldíszített fenyő. Csak néhányan üldögélnek a folyosón, a tanszékek előtt. A véletlen hozta így, a halogató késedelem, hogy advent idejére szerveztük a negyvenéves évfolyamtalálkozót. Igen, négy évtizede, hogy megszereztük a diplomát, és reményekkel telve kiléptünk az egyetemről. Most, úgy gondoltam, ne múljon el az év, hogy ne találkozzunk az egykori csoport társakkal, s különben is ilyenkor olyan hívogató, megkapóan otthonos Debrecen!
KARÁCSONYI MESE
Advent az Alma Materben

Jámbor Ildikó
Vasúton érkezem a városba. Jöhetnék autóval is, még az időjárás sem zord, autópályán két óra alatt elérhető kényelmesen lakóhelyemről a város. Egy háromszöget írok le, előbb hazautazom a szülői házba az Alföldre, s onnan közelítem meg egykori tanulmányaim színhelyét. Úgy akarok megérkezni, ahogy frissen felvett egyetemistaként: álltam az állomás előtt nagy utazótáskával, és optimistán tekintettem a végtelen titokba. Na, ez most már megvan! Huszonketten végeztünk a szakon, tizenegyen jönnek el. A hallban találkozunk – így van megbeszélve – aztán az aula, majd egy második emeleti tanterem. Tizenegytől délután ötig, hogy még a Dunántúlról is, a fővárosból is meg lehessen járni.
Felszállok a villamosra, próbálom elraktározni a fényeket, illatokat. Még nem tudom, hogy jó döntés volt most összehozni a találkozót, hiszen jövőre, a covidjárvány idején, már nem lesz erre alkalom. Készítek néhány képet a Piac utcai forgatagról, lekapom a Pálmát (sokszor itt is vizsgáztunk), elcsodálkozom, mennyi az új épület, mennyit változott a Nagyerdő. Az egyetemi főépület előtt szelfizek egyet a Klebersberg- és a Tisza-szoborral. Ezek nem voltak itt, hogyan is lehettek volna a létező szocializmusban?
A csoporttársak negyede igazoltan távol: hárman már meghaltak; ebből egy öngyilkos lett, egy alkohol miatt, egy pedig hajléktalanság okán. Aztán olyan is van, aki saját árulása miatt nem mert eljönni. Egy egykoron vezető politikus meghasonlottság, a másik betegség és válás indokkal, egy pedig azért, mert a tengeren túlra röpítette a jósora. Akik vagyunk, így-úgy még bizakodunk nyugdíj előtt, avagy épp a nyugdíj kapujában.

Fenséges élmény az aulában megtekinteni a mozaik ablakokat. Ez sem volt négy évtizede. A Kossuth-szobor előtt szelfizünk, és mivel a körasztalok már az esti fogadásra várnak, letelepedünk az egyik mellé; rögtönzött könyvbemutatót tartunk. Történész csoporttársunk egy szerelmi lírát tartalmazó kötettel lepett meg bennünket. Aztán jön az élettörténetek sora: buktatós, sikeres, izgalmas, küzdelmes, egyedi. Noha számítanak az itt tanultak – felnőttképzést sajátítottunk el –, csak ketten vannak köztünk, akik a pályánál maradtak. Jó, ha tíz százalék. Tanulság: a gyerekkori indíttatás volt a meghatározó mégis: aki szegény vidékről jött, az ott is maradt, megmenteni a hátrányos helyzetűeket. Aki polgári közegből, az tudós lett, s aki a mozgalomból, az most is politizál. Persze megegyezünk, hogy nem lesz vita köztünk, jobb- vagy baloldal, s nem is. Igy fogadtuk el, és változatlanul szeretjük egymást. A második emeleten már nosztalgiázunk, felidéződnek a filozófia stúdiumok. Szinte ennek vettük legkevesebb hasznát. Az épület, az egyetem aurája viszont ott van, önbecsülést, tartást adott valamennyiünknek. Tudjuk, hogy nehéz évek következnek: az öregség, a számvetés, de most még itt vagyunk, a Díszudvar ragyog – egykor itt statisztáltunk egy azóta sem látható Bacsó Péter filmben – az egyetem tele van fiatalokkal, és várakozással tekintünk a jövőbe. Hiszen nemsokára megszületik a kisded, Karácsony lesz.

Leghamarabb hagyom ott a kompániát az étteremben, még van egy órám a vonat indulásáig, de szeretnék elvegyülni az adventi vásárban. Sorra járom a sátrakat, betekintek a városháza udvarára. A fűszeres bor és puncsillatban megtekintem a kisdedet, a tarka kézműves kínálatot. A város meleg, ünnepélyes, pedig csikorgó hideg van, igaz nem esik. Ez volt 2019 adventje Debrecenben. Bizakodom, hogy visszatérek, visszatér az Ünnep még egyszer.
Kérjük, olvassa el a többi karácsonyi mesénket is! Békét, szeretetet, egészséget kíván mindenkinek a Debreciner csapata!