Mottó: Ha nemigen van más, ami lekösse a figyelmünket, az elménk elkalandozik, és nagyon gyakran olyan területekre téved, amelyek valami miatt aggasztanak bennünket – ez a hétköznapi szorongás alapvető oka. Daniel Goleman

Kicsit többnek érezzük mi ezt a dolgot, nem igaz? Szorongunk. Kényelmetlenül érezzük magunkat. Cselekvésgátjaink vannak. Tehetetlenséget érzünk. Pótcselekvéseket végzünk. Próbálunk valamivel nem törődni, ami közeledik. Félünk valamitől, amiről úgy gondoljuk, hogy be fog következni, és mégsem bírunk vele olyan erősséggel törődni, mint ahogy kellene. „Ha nemigen van más…” – mondja Daniel Goleman. Szerintem mindig van más. Gondból nem lehet elég! Csatangol a gondolat és felsejlik a tennivaló, melyet követ a pótcselekvés, vagy a semmittevés. Bezuhanás a tehetetlenségbe. NINCS PÉNZ. Tanult tehetetlenség – kopog a fogalom az agyamban!

Épül, szépül az országunk. Ezzel érvelnek a kormánypárt tagjai. Jobban élünk, mint 10 éve. Hogy miből és hogyan? Már nem is számít. Nem számít ezernyi lehúzás, nem számít semmi. A maga nemében ez többmillió embernek így igaz, ahogy le van írva.

– A fiatalok, akik elkezdhették az életüket. Van munkájuk, hitelük, a hitelükből házuk, jön a gyerek, a babakötvény és egyebek. Még nincsenek anyagi gondok. Boldogok. Másképp élnek, mint 10 éve. Nagyon másképp.

– Vállakozók, akiknek „bejött”. Erős lelkű emberek. Tevékeny emberek. Nem általánosítok. Vannak közöttük, akik igen kemény munkával és vannak, akik bennfentességgel jutottak szép vagyonokhoz. Jobban élnek, mint 10 éve.

– Politikusok, akik sehol sem voltak 10 éve, nem jegyezték őket. Ma kastélyaik vannak. Kiszolgálnak egy rezsimet, vagy kiszolgáltak egy régebbit, és bejött nekik. Jobban élnek, mint 10 éve. Valószínűleg ők is szoronganak amiatt, hogy hogyan fognak alakulni a dolgaik, még több pénzük lesz, vagy nem jön be a tőzsdézés például. Vannak, akik jobban élnek.

– Segédmunkás, aki háromszázezret keres. Egy darabig. Vagy bejelentik, vagy nem. A közmunka ott lebeg a feje felett. Ha vége, mehet segélyért. Ezek tények. Makroszinten igaz is.

Már itt figyelmeztetem a fiatalokat! Csak óvatosan. Az erő fogyni fog, a lehetőségek is, és egyszer mindenki megöregszik. Erre az öregedésre egy ilyen országban tartalékolni kell. Ha nem teszed, életed végéig szorongani fogsz. Nem jó megöregedni. Azonban én nem a célhoz vezető úton járó emberekről akarok írni! Nem azokról, akik motiváltak, sikeresek, célratörők és teli vannak energiával.

Én azokról akarok írni, akik a társadalmi vákuumban tengetik az életüket. Ha életnek lehet nevezni azt. Ne gondolják, hogy én egy negatív ember vagyok. Magamhoz mérten sokat dolgozom, és sokszor érzem úgy magam, mint Sziszüphosz. Pedig kis dolgoknak is tudok örülni és sikerélményeim is vannak! A különbség csak annyi közöttünk, hogy ő egy sziklát görgetett hegynek felfelé büntetésből, míg én – sok-sok polgártársammal egyetemben – sziklákat görgetek hegynek felfelé csak azért, hogy éljünk, túléljünk, hogy legyen holnap, hogy legalább az meglegyen, ami már megvan. Valójában,mi sosem követtünk el nagyobb bűnöket. Ellentétben szegény Sziszüphosszal.

Megvan a története? A fiatalabbaknak talán nem árt megismerni:
„Sziszüphosz (görög betűkkel Σίσυφος, latinul: Sisyphos) Aiolosz thesszáliai király és Enareté fia, aki agyafúrtságáról volt híres. Több híres mitológiai alakkal köthető össze; egyesek szerint ő Odüsszeusz biológiai apja, mivel elcsábította Antikleiát – szomszédja, Autolükosz lányát -, aki Láertész felesége lett. Sziszüphosz kifecsegte Zeusz egyik szerelmi kalandját – így az istenek magánéletéről szóló titkok egyikét árulta el –, Thanatosznak le kellett volna őt vinnie a Tartaroszba és örök időkre megbüntetni. Sziszüphosz viszont kicselezte Thanatoszt: alázatosan megkérte, hogy mutassa meg a saját csuklóján, hogyan kell felrakni a bilincseket, aztán egy gyors mozdulattal rákattintotta őket, s így foglyul ejtette az istent. Amíg Thanatosz Sziszüphosznál raboskodott, senki sem halt meg a Földön. A képtelen helyzetet végül Arész, a hadisten segített megoldani, aki kiszabadította őt és átadta neki Sziszüphoszt. A Holtak Bírái egy hatalmas kőszikla elé vitték a ravaszságáról elhíresült királyt és utasították, hogy gurítsa fel egy dombra, majd a másik oldalon gurítsa le. Azonban, mikor Sziszüphosz már majdnem felért a domb csúcsára, ereje elfogyott és a szikla visszazuhant eredeti helyére. És ez a folyamat állandóan ismétlődik: Sziszüphoszt arra ítélték, hogy örök időkre hiábavaló erőfeszítéseket tegyen, mivel minden erejét összeszedve, verejtékezve görgeti fel a súlyos követ a hegyre, ám mielőtt a csúcsra érne, a kő mindig visszagurul. Innen ered a „sziszifuszi munka” kifejezés, az emberi teljesítőképességet már-már meghaladó és hiábavaló munka elnevezése. Sziszüphoszt a görög mitológia az egyik legnagyobb gazemberként tartja számon, ugyanakkor elismeréssel adózik neki, mivel ő alapította Korinthosz városát és sokat tett a kereskedelem és a hajózás felvirágoztatásáért.” (Forrás: a sokat kritizált Wikipédia)

Persze dühös is vagyok. A társadalmunk tele van igazságtalanságokkal. Nagyon sok gyűlölettel, irigységgel. Állandó állami felhívásokkal a harcra, ami nonszensz, mert sokan nem tudunk harcolni agyatlanul, bele a vakvilágba. Sokunknak jó cél kell, és jó motiváció! Nélkülük nem megy. Gyűlölködni sem akar ám a csendes, de igencsak befolyásolt, olykor bizony nagyon is megfélemlített többség. A bürokrácia, a változó törvényhegyek, a megfelelni vágyás kényszere, a sok felesleges propaganda napi szinten frusztrálja az embereket. Szerintem békeidőben még soha nem volt annyi mentálisan beteg ember, mint amennyi most van! Ha most békeidő van. Már ebben sem vagyok biztos.

Az épelméjű, még elvei szerint élő erkölcsös ember elszörnyedve látja, hogy kis emberi értékű, de annál erőszakosabb polgárok parancsolgatnak másoknak, és gazdagodnak egy hűbéri rendszer középkori másának oltalma alatt, míg a gondolkodók társadalmi helyzete, anyagi biztonsága egyre és egyre jobban gyengül. Amikor azt olvasom, hogy az egyik legjobb publicista öregségére albérletben él… Mit ne mondjak? Fáj. Segíteni persze nem tudok, és ez frusztrálttá tesz engem. Nagyon sok embernek képtelen vagyok segíteni!

Hol vagyok én a Maslow-piramison? És hol van Ön, kedves olvasó? Ki a kiváltságos?

Voltak már abban a helyzetben, hogy félnek egy levéltől, amit a postás hozhat? Voltak már abban a helyzetben, hogy kikapcsolták a villanyt, a gázt, vagy eltűnt az internet, mert nem tudtak fizetni? Voltak már abban a helyzetben, hogy nem volt pénzük vonaljegyre? Voltak már abban a helyzetben, hogy kórházban volt a szerettük, és nem tudták, miből vigyenek neki legalább tisztasági csomagot, egy hálóruhát, egy köntöst, egy papucsot? Voltak már olyan helyzetben, hogy nem tudták, hogyan temessék el a hozzátartozójukat? Voltak már olyan helyzetben, hogy nem tudták, hol fognak aludni este, és már esteledett? Voltak már abban a helyzetben, hogy nem vették emberszámba magukat? Voltak már olyan helyzetben, hogy este volt, és nem volt mit enni, pedig éhesek voltak? – Soha ne is legyenek! Hol van 3,5-4 millió ember a tízből ezen a Maslow-piramison, hol? Bizony a legalján, amit én nem igazán tudnék ÉLET-nek nevezni, bár az. Ki van itt biztonságban?

És akkor a sok agymosó hangulatkeltés, gyűlölet és felesleges fedőharcok után jön egy vírus. Az emberek félnek. A kormány küzd kegyetlenül, csak éppen látszatja nincs, a kisember pedig úgy érzi, hogy magára hagyták. Már nem először. Ha megy tovább az élet fittyet hányva a járványra, sokan halnak meg. Ha bezárkózunk, nem lesz munka, rohadni fog a gazdaság. Éhen halunk, de ha nem is, a sok adósság és a moratórium rendezése a járvány után tesz tönkre mindent. Ne legyenek illúzióink! Nem a bankok vagy a hitelezők fognak pórul járni. A járvány alatti home office-ban pedig erőre kapnak a törvényes uzsorások és elővesznek 10-15 éves ügyeket. Van idő. Mit számít az elévülés?! Mire kimagyarázod, belepusztulsz. Mire körbe nézel, már a végrehajtó küldi a levelet, fizess! Fizess tizenötezret, ha küzdeni akarsz! Fizess! Fizess! Fizess! Az étel pedig drágul. Egy zűrzavar az egész. És akkor most forduljak Istenhez. Biztos, hogy jó ötlet? Valaki egyszer azt mondta: Isten halott, és mi öltük meg, majd megbolondult…

Küzdjünk? Meddig? Mi lesz holnap?
Bizony jó lenne egy pszichológus, egy jogász, egy közgazdász, egy pénzügyes, egy olyan nagy csapat jólelkű ember, akik mentesítenek többmillió embert a csíklevelektől, az értesítésektől, a felszólításoktól, a befizetésektől, és attól, hogy ne legyen vihar se, hideg se, és egyéb természeti csapás se, mert elveszünk! Egyszóval mindentől mi védhet meg, ami szenvedést okozhat? Semmi. Nevermore! A sakk és az élet között az a különbség, hogy az életben a matt után is folytatódik a játszma. Tegyük mi is azt! Legyünk szerencsések, és ne felejtsünk el embernek maradni!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!