Az Annabelle 3. valószínűleg jól beilleszthető lesz a horror-univerzum elemei közé. Az egyetlen problémája az, hogy a darabokról, amelyeket még köré akarnak építeni, nem nagyon tudunk meg semmit. Ez egyfajta előzetes arról, hogyan képzelik el az egész univerzum-építést, de nem tudja hozni a hozzá fűzött reményeket.
Az épülő horror-univerzum összekapcsolója: Annabelle 3.
Kezdjük tehát az elején: 2013-ban megjelent egy horrorfilm Démonok között címmel, és nem várt sikert hozott. Mind a kritikusok, mind a közönség elégedetten fogadta, ugyanis a horrorfilmek az utóbbi években nem nagyon brillíroztak: ugyanazok a sémák, kiszámítható végkifejlet, életképtelen főhősök, és az egyetlen félelemfaktor kimerült az úgynevezett jumpscare-ek (váratlanul ’halálra ijesztő’ sokkeffektusok) használatával. A Démonok között azért volt üdítő ebben a sivárságban, mert hangulatot teremtett, igazán féltünk tőle, újra moziba csalta a horror műfaj kedvelőit, profin vágott, megvilágított jelenetek voltak benne, amelyek a klasszikus horrort idézték. Igazán bele tudtok élni magunkat a történésekbe, hiszen a létező-élő Warren-házaspár egyik megtörtént esetét dolgozta fel, s mivel valóságos eseményről volt szó, még jobban, mélyebben meg tudta borzongatni a nézőit.
A film eleji jelenet, ami a szintén létező Annabelle baba történetéből mutatott be egy részletet, nagy sikert aratott. Így hamarosan úgy döntöttek, univerzumot építenek erre az egészre: a Warren-házaspár félelmetes tárgyaira, és azok előtörténetére – ez lenne a mi épülgető horror-univerzumunk… Tehát a sikerre való tekintettel muszáj volt megrendezni a babát bemutató filmet is, ami 2014-ben került a mozikba – ám a siker elmaradt. A szinte amatőr fogásokkal dolgozó film minden szempontból bukásnak számított, a végén felbukkanó megtestesülő CGI (Computer-Generated Imagery, „számítógépen létrehozott kép”) démon pedig egyenesen röhejes volt.
Ezután következett az univerzum továbbépítése és bővítése a Démonok között 2-vel 2016-ban, ami megközelítette az első rész teljesítményét mind minőségben, mind pedig hangulatban. Majd az Annabbelle 2. – A teremtés című film igyekezett kijavítani az előző rész csorbáját, ami valamennyire sikerült is neki, ugyanis tényleg a játékbaba eredettörténetére épült.
Majd következett Az apáca, amely karaktert a Démonok között 2-ben villantották fel nekünk, a film nem olyan rossz, mint az Annabelle első epizódja, de jóindulattal is csak közepesnek mondható. Most pedig megérkeztünk a legutóbbi premierfilmünkhöz: az Annabelle 3-hoz, ami bizonyos karaktereket igyekszik összefűzni és egy univerzumba foglalni. A várakozás ezért nagy volt, illetve a félelem is: vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz.
A film megnézése után én sajnos inkább az utóbbi mellett tudok csak érvelni. A történet első fele (körülbelül 30 perc) hozza a minőséget, itt szerzik meg és viszik le a már ismert szobába a babát – itt jól működik a hangulatteremtés. A Warren-házaspárt már ismerjük, tudunk velük azonosulni, értjük őket. Jók a motivációk, minden szál el van varrva, egyszóval megy szépen a történetmesélés és borzongatás. Valamennyire ebben a részben a kislányukat is felvezetik, aki a történet egyik főhőse is lesz – nagyon jó döntés. Át tudjuk érezni az ő problémáit is, sajnálnánk, ha meghalna – izgulunk érte. Aztán a két szülő elutazik és egy bébiszitter gondjaira bízzák Judyt, a kislányt. Innentől látszik, hogy a rendező nem nagyon tud mit kezdeni a neki szánt feladattal. Itt lép be a két új karakter: Mary, a bébiszitter, és Daniela, az ő kíváncsi barátnője, aki egyszercsak benyit a titkos szobába – jó kis népmesei fogás ez – és természetesen kinyitja Annabelle szent vitrinjét, és hopp kiszabadul a baba. Neki pedig van egy olyan tulajdonsága, hogy maga köré vonzza a démonokat/szellemeket, és a szobában lévő összes körülötte lakó gonoszt elhívja egy kis esti „murizásra”.
Még azt mondanám, hogy itt is működhetne az a bizonyos borzongatás, és valahol működik is – de mégsem úgy, ahogy ezt elvárnánk. A film ezen részében ugyanis körülbelül öt-hat gonoszkaraktert mutatnak be, akiket eddig még sehol nem láttunk. Mindenki kap 5-10 percet összesen, de annyira nem érted az egészet, hogy nem tud meghatni. Legjobban úgy tudom elmagyarázni, hogy képzeljük el a Marvell-univerzumot úgy, hogy a Bosszúállók első része indulásakor van egy Vasember – akit természetesen mindenki ismer – és mellette 5-6 random karakter, akiknek még a nevét sem bírod megjegyezni, nemhogy együtt érezni velük, vagy estünkben: félni tőlük.
Egy horrorfilm attól működik nagyon jól, hogy van az az egy gonosz, akit alig látsz és alig ismered, de azért mégis felvezetik, hogy mit hogyan és miért csinál, hogyan jut el a célja felé, mi a célja. Itt meg csak ijesztgetés megy, de hogy X karakter miért rohangál késsel, arra nem nagyon kapunk választ. Az újonnan behozott gonosz karakterek tehát súlytalanok és felszínesek lettek.
Annyi mégis szól a film mellett, hogy az ijesztendő karaktereket igen röviden, de valamennyire mégis bemutatják. Be kell vallanunk, hogy nem lehetett volna nagyon máshogyan ezt az egészet összehozni ennyi új karakterrel. Viszont a film 16-os besorolást kapott, talán épp ezért, mert az egyik gonoszt sem tudjuk komolyan venni. Olyan szinten nem, hogy vannak jelenetek, ahol a film konkrétan önmagán röhög. Van például egy szellem-vérfarkas (nem tudom, mi pontosan, nem derült ki), akinek az a legnagyobb gonosztette, hogy lemészárol egy csirkét, aki fájdalmasan csipog – és ez a legdurvább történés. Ezen felül is vannak igen komikus jelenetek.
A film nézhető. Azonban amellett nem tudok elmenni, hogy CGI szörnyek borzasztóak, például az imént említett izé-farkas egy fekete rajzfilmekből elő ugrott kutya, aminél talán csak az Alkonyatban lévő Jacob lett röhejesebb vérfarkas. Valamint van egy dolog, amit nagyon nehéz az Annabelle első részéből elfelejteni, az a borzalmasan csúnya-röhejes fekete-árnyszerű démon, aki fizikailag is megjelenik – hát itt is beköszön –, de úristen, most is legalább olyan borzalmas, mint az első részben. Annabelle titka és a benne lévő félelemfaktor éppen abból adódik, hogy nem tudjuk megfogni, látni, ami ezt a tárgyat mozgatja, és ahogy megjelenik, elvész belőle a misztikum és a félelmetesség is. Ki tudjuk gáncsolni, meg tudjuk rúgni, homlokon vágni, de olyan bénán néz ki, hogy 2019-ben sem tudunk félni tőle.
Az Annabelle 3. hozott tehát valamit, de eléggé légből kapott ötletnek tűnik. Úgy csinálták meg a filmet, ahogy tudták. A történetszálakat igyekeznek kézben tartani, mindennek magyarázatot adni, de ez a film maximum tini-horrorként működik. Dicséret a sok humoros jelenetért, néha tényleg átcsap vígjátékba az egész, ehhez pedig a készítőknek bátorság kellett – abszolút jól állt a filmnek. A Démonok között univerzum-építéséhez viszont gyenge próbálkozás. Azt javasolhatjuk a készítőknek, hogy mielőtt összemixelnek pár karaktert, azért minimum annyit tegyenek meg, hogy bemutatják őket egy önálló filmben. A Warren-házaspárt és az őket alakító színészeket (Vera Farmiga és Patrick Wilson) pedig szerepeltessük minél többet, mert nem a baba köti össze ezt az univerzumot, hanem Warrenék ügyei.
