Ültünk a széken a kis asztalka körül az egyik belvárosi szeszkimérde teraszán, s hallom, hogy a másik meséli, az ő ismerőse sajátosan adott diagnózist saját magáról, miszerint neki az orvosok elmondása alapján agyér-elkoszorúsodása van.
REGGELI FELES
Hátra arc!
Jót mosolyogtunk mindannyian, voltunk vagy négyen, ugyanakkor a kesernyés szomorúság is megcsapott, hiszen vélhetően valami komolyabb baja lehet az illetőnek, s még azt sem tudja a szerencsétlen, hogy mi.
Koppányi Szabolcs
Aztán egymást követték a történetek, eltelt egy óra is úgy, hogy egyre ritkábban fordultam hátra az utcafront felé nézelődni, hiszen egyre érdekesebbé vált a beszélgetés.
Olyannyira, hogy azt sem észleltem, amikor a kedvesem elsétált mögöttem az utca másik oldalán. Nézett arra, de mint utóbb mondta, sietett, pedig „úgy odamentem volna, hogy az öledbe üljek, s megsimogassam a kopasz fejedet”.
Hát miért nem tetted, te lány?!
Én pedig miért nem fordultam éppen akkor hátra?
Ehelyett hallgattam a sztorikat, néha közbeszóltam nagy taglejtések közepette, ahogy szoktam, és úgy éreztem, jól vagyok.
Pedig igazán akkor lettem volna jól, ha te ott vagy velem.
Miért nem fordultam hátra?
