Mottó: Nincs olyan teendő, amitől az emberek többsége inkább visszariadna, mint a kitartó és következetes gondolkodás – ez a legnehezebb munka a világon. Wallace D. Wattles

Vannak, akik tagadják Istent. Vannak, akik azt mondják, hogy létezett, de ránk unt és elhagyott minket. Vannak, akik azt mondják, hogy sok isten van. Minden dolognak, természeti jelenségnek megvan a saját felelőse, istene. Vagy csak a kasztrendszer tagadása lenne, hogy nem csak az számít, hogy hol helyezkedünk el benne, hanem hogy hogyan élünk. Tényleg van örökérvényű világtörvény? Az ember földi állapota attól függ, hogy milyen előző földi lét után születik újra, vissza? A sok vérszomjas vadállatból (akik előző létükben ugye állatnak születtek a Földre), csakis vérszomjas emberek lehetnek? Hát jó sokan vannak, mit ne mondjak! A gondolkodók pedig kevesen. A vadállatemberek istentelenül, és még sokszor leszületve, a gondolkodók pedig Istennel egybeforrva, egyre magasabb szintekre jutva a létezésben.
(Direkt nem írtam izmusokat!)

Vannak, akik azt mondják, hogy eleve el van rendelve a sorsunk, és mit képzelünk mi a bűnbocsátó búcsúcédulákkal. És ha az a predesztináció alapja, hogy arra vagyok eleve elrendelve, hogy bűnbocsátó cédulákat áruljak azoknak, akik vannak olyan ostobák, hogy megveszik? Mi a kényszer és mi a szabad akarat? Luther! A bűnös ember akarata tényleg nem szabad? Mi az az ősbűn, amit mostanában olyan sokan örökölnek? Örök élet vagy örök kárhozat illeti meg az elnyomóinkat? Isten miért hagyja szenvedni az embert? Mert eleve ez a sorsa, vagy mert megtagadta az Urat? Vagy éppen a tagadás a sorsa, mert így lett neki elrendelve? Avagy létezik egy programozó, aki rossz programot futtat? Ki tudja..

Tényleg Éva volt az első bölcselő, aki megmagyarázta, hogy az alkotás csak az urat tükrözi, és neki joga van enni az Úr által tiltott gyümölcsből, mert ha nem lenne joga, nem is kísértené vele a Mindenható? Persze vele együtt Ádám is büntetést kap, és már magára is van hagyva ősanyánk és ősapánk, akiknek gyermekei ki tudja milyen vérfertőzések árán alapítottak egy egész földi dinasztiát. Hjaj, Madách! Eretnekké tettél!

Ha a vallás nem segít, segíthet-e a jog? Mi az, ami egy népnek jó? Mennyi a nép? Csak egyfajta nép létezne ideálisan egy területen? Ki dönti el? Az a néhány képviselő, akiket négyévente felkérünk, hogy irányítson minket, képes jó döntéseket hozni? A rómaiak miért döntöttek úgy, hogy a konzul csak az legyen, aki tehetős, és dolgozzon ingyen? Annak elég volt a lobbi fizetségként, vagy ugyanúgy harácsolt, mint a maiak? Betű szerint kell követni a törvényt, a kötelező magatartási szabályt, vagy a szellemisége is számít? Az írott jog mindig követendő, vagy van egy magasabb rendű iránymutatás? Hogyan éljük az életünket, ha túl sok a jog és túl gyorsan változik? Mit jelent bízni egy politikusban? Anna ugyan örök, de a társadalom változik, és szerintem vergődik az erkölcs és jog között!

De mi van, ha mindkettő – jog és erkölcs is – veszít az emberek között a népszerűségéből? Tényleg eljön egy kiégett földű, erőszakos Mad Max korszak, vagy kiküszöböljük a hibáinkat és eljutunk valaha az űrbe is, ahol a Bolygók Egyesült Föderációja működni fog?

Ha egy közös nagy veszély fenyeget, mint például most a Covid-19 vírus, amiről azt sem tudjuk, hogy eszik vagy isszák, mi ad mankót a hithez? A vallás? A jog? A harácsoló képviselőinkbe vetett bizalom? Egy erkölcsi megtisztulás jön, vagy elmerülünk a társadalmi szennyben, és egymást foguk irtani? Mi a jó válasz?

Nem vagyok egy Szókratész, aki tudja, hogy semmit se tud, és képtelennek is érzem magam arra, hogy kiigyak egy méregpoharat, mert mások azt akarják! Pedig: szerintem a bálványok nem istenek, törvénytisztelőnek is tartom magam, azonban a rossz törvényt nem tudom megtartani meggyőződésből, csak harc közben tudnék meghalni.

Egyszer írtam egy verset egy élő személyhez, a számomra etalon gondolkodóhoz, mert haragudtam rá a „gyengesége” miatt. Ma már tudom, hogy gyengének lenni nem szégyen, inkább csak egy nagy fájdalom a tehetetlenség érzésével telítve. Az ember kapaszkodóinak hiányára szerettem volna rávezetni azokat, akik az elidegenedést, a gyűlölködést, a bezárkózást, a csordaszellemet, a politikai kasztosodást gondolják kiútnak abból a társadalmi válságból, ami odavezetett, hogy az erkölcs megromlott, a kultúra inflálódik, az egyéni jólét pedig megoszt egy országot. Azt el kell mondjam, hogy a vers címzettje képes volt újra felhúzni a kesztyűt, és bár már korosabb, a mai napig a romák egyik szellemi géniusza (akiről Önök szintén soha nem hallottak, mert igaz Choli Daróczi József „én rólad mindent, te rólam semmit nem tudsz” szállóigéje. Fogadják ezt a verset most úgy, hogy minden gondolkodóhoz szól, aki megfáradva aggódik Magyarország sorsa iránt:

A cigány Szókratész

Te ki a földből vétettél és itt élsz közöttünk,
Ki súlyos könnyek közt születtél burokban,
Lassan átadod szíved a büröknek.

Éveken át küzdtél vigyázó szemek ellen, akik bezárták énedet,
Nem panaszkodtál, szeretted önmagad.
Tetted a dolgodat.

Már nincs, kit szeress!
Ki tudsz még nyúlni a kezeddel?
Azokért, akiket nem szeretsz, de meghalnál értük,
beszélve, bele a népek szemébe?
Tudnál még fájdalom közepette égni?
Cigánytűzben sírva remélni?
Koromtengerben élni… Értünk!

Nem, már nem? Nem.. Haldokolsz és véded az éned?
Igazad van! Mondd a védőbeszéded!

A társadalom csak akkor változik, ha sokan vannak, akik akarják is a változást!
Kellemes hétvégét kívánok!