Molesztálásnak számít? Még ha kedvesség is. Hogy jön ahhoz bárki, hogy a másik – egy idegen – szagát, illatát véleményezze? Akkor ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy „de büdös vagy”, ha azt jelzik a receptorai? Mintegy tényt rögzítve. És mennyivel kevésbé az intim szférába lépés az, ha a tartalom díszes? Vagy ez nem számít? A pillanatnyi hangulat spontán kifejezése bocsánatos bűn? Egyáltalán bűn?

Van, akit zavar az ilyen hanyag közeledés, van, aki fürdik benne. Egyesek kerülik az ilyen helyzeteket, mások keresik azokat. S ebben a mi esetünkben vajon mi történt? Végül az állát a térkőről felvevő illető egyszerűen megköszönte a másik bókját, még egy „tényleg érződik?” béna válaszra is futotta tőle.

Ezzel elintézték maguk között, aki dicsért nem akart többet, nem kezdett el személyeskedni vagy barátkozni. Ő csak úgy érezte, ezt meg kell mondania a másiknak. Aki kapta, szintén nem akart ebbe a rövid mondatba belekapaszkodni, csak jól esett neki zsebre vágni s magával vinni. Komorabb időkben előveheti, mosolyoghat rajta.

Mik vannak! Tapasztaljuk a mai világ haramia természetét, ezért ritkán nyílunk ki így idegennek, hisz ez egyfajta kiszolgáltatottságot teremt nekünk. Meg hogy néz ki az, hogy valaki kezdeményezzen! Sőt szépet mondjon a másiknak. Ki tudja, amaz mit kezd majd vele? Esetleg kineveti, kigúnyolja, fölényeskedik vele. Esetleg visszaél a helyzettel. Brr.. S mégis, ez az ember, bár nem akart a másiktól semmit, bókolt. Miért tette? Talán mert előtte már beszélgettek pár mondatot, s ez felbátorította. A másik szólította meg, de csak útbaigazítást kért tőle. Csekély információt. Azért tőle, mert ő volt a közelében.

Háromperces, lélekgyógyító ismeretségükből az egyiknek „de jó illata” lett, a másik pedig kapott egy nagyon őszinte, derűs mosolyt. Megbeszélték még, hogy.. Nem beszéltek meg semmit. Viszont láthatóan jó kedvre derülve köszöntek el egymástól. Pedig a meglepett fél nagyon nem volt jó passzban. Már hetek óta nem. Most mégis kapott valamit, ami, ha csak egy percre is, de áttörte magát a szomorúság falán.

Egy nő bókolt egy férfinak. A nő egy élete nehézségeit vonásain hordozó terepruhás közmunkás volt. A férfi én.

Köszönöm, hölgyem!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!