Falusi foci ez, annak minden bájával és meghökkentő motívumaival. Videó, képgaléria és színes-szagos tudósítás a vasárnapi Sáránd-Hencida (5-3) megyehármas derbiről. Hogy ne csak a felsőbb régiókról essen szó, ha labdarúgásról beszélünk, hanem azokról is, akik még nagyjából ingyen fociznak!

S akkor elnyargalt a szélen a játékos a meszes vödörrel

A sportesemény legautentikusabb jelenete az volt, amikor a két félidő között festették fel a partvonalakat, így laza 20 percet csúszott a folytatás, de ezen senki sem akadt ki igazán. A játékvezetők teljes 45 percen át elfogadták, hogy időnként vakon szaladnak a labdával vagy az után a focisták, hiszen a pálya nagy részén már pár méterről sem lehetett észlelni, csak érezni, hol van a határ. Akadt olyan is, amikor a kék hátvéd lazán, két méterrel a szinte láthatatlan csíkon belülről végzett el taccsdobást, miután csak saccolta, hogy honnan jó már. A közelben lévő néhány néző a vérmérsékletétől függően ezen vagy jót derült, vagy hétszentségelt. Utóbbiak a Hencidának szorítók voltak, akik ordítva tették ezt szóvá a bírónál, aki azonban toleranciát kért tőlük, s bevallotta: „én se látok sok mindent”.

Hogy mi történt a találkozó előtt (volt, aki az esőt hozta fel okként a már felfestett, de elmosott vonalak miatt, más szerint ezt fel se festették), nem tudjuk pontosan, de az biztos, hogy a sporik kissé komótosan reagáltak minderre. A félidőben ugyanis megvárták, amíg eltelik a 15 perces szünet, majd amikor folytatódott volna a játék, elrendelték, hogy akkor mégis csak húzzák át a partvonalakat. A már startra kész focisták így elkezdtek labdázgatni, eközben a munkafolyamatot egy sárándi játékos végezte el, akit idővel követett egy segéderő, utánpótlás meszet hordva a ki-kiürülő toligába.

Lelkesen szaladgáló sárándi gőzmozdony

A bő 2 ezer lakosú település, mint kiderült, rendelkezik gőzmozdonnyal, aki esetenként rakéta elnevezést kapott. Legalábbis a meccsen a hol szemerkélő, hol elálló eső ellenére is kilátogató mintegy 30 néző egyike-másika különféle titulusokkal ruházta fel kedvenceit. A nagy sebességgel a szélen elviharzó sárándi támadó így lett mozdony és rakéta egy személyben, mikor milyen iramban zakatolt éppen, míg csapattársát a „fussál, giliszta!” felkiáltással buzdította valaki a tribünről.

Ami a talajt illeti, a játékosok egyes helyeken a bokájukat szemérmesen eltakaró fűben rohangáltak. Nem tudni, mi akadályozta meg az erre szakosodott szakit, hogy rendesen lenyírja az egészet. Lámpákat körben találtunk, de tudomásunk szerint nem világítanak, így egy-egy időbeli csúszás a mérkőzéseken, ha az későn kezdődik, vészesen sötétedésbe torkollhat. Most is majdnem ez történt.

A vaslelátó mögött, az oldalvonaltól nem messze, pedig terjedelmes dzsumbuj fogadja az óvatlanul arra tévedőt, ha például a kirúgott labdáért szalad – na, meg nappal is gyilkosan éhes szúnyoghadsereg. Kár érte, hiszen egyébként pofás, a fák közül kinövő focipálya lenne ez, aminek túlsó oldalánál a kukoricás, majd mögötte a vadregényes Erdőspuszták tájfestészetet megihlető képe ad igazi falusi hátteret, ám eme oldalon, pár lakóházzal is kerítve, az égig érő gazos fű nem nyerő.

A sárándi csapat viszont az egyelőre. Két lejátszott forduló után 6 ponttal rendelkezik. Bihartordáról is diadallal tértek haza, majd az otthoni környezetben gyűrték le a vendég Hencidát. Azt is tapasztalhattuk, hogy a Hajdú-Bihar megyei 3. osztályban is – ez, mondjuk, a honi hatodik vonal – késhegyre menő csaták zajlanak a focipályán. S nem kevésbé akarják a sikert az itt játszók, mint a nemzeti élvonalban vagy éppen az NB2-ben…

A mezen lévő, csak közelről olvasható szponzori feliratok alapján „Csülkösöknek” vagy „Húsosoknak” is becézhetnénk a sárándi csapatot, amelyben elég nagy a koreloszlása a játékosoknak. A változatosság gyönyörködtet elve dívik itt, mivel igazából – úgy tudjuk – piros a klub színe, de mostanában kékben játszik az együttes, ahogyan ezen a napon is tette.

A „mennyei” bajnokságban nem jellemző az unalmas 0-0

A régebben a felsőbb osztályban is vitézkedő klub – amely, úgy hallottuk, egyszer hajdanán majdnem elkapta a Magyar Kupában az MTK-t (1-2) –, gyakorlatilag végig vezetve (1-0, 3-1, 5-2) verte meg a Hencidát vasárnap. A mérkőzés sajátossága volt azonban, hogy itt egy-két gól előny semmiféle biztosítékot nem jelentett, s a nyolc gól mellett láthattunk kapufás lövéseket is. Az időnként meghökkentően jó kombinációk vagy egyéni mozdulatok mellett a hiba bármikor benne volt mindkét csapat játékában. A vendégek több esetben is megfordíthatták volna az állást, ám a hazaiak is elléphettek volna még több góllal. Épp ezért nem volt unalmas a találkozó, hiszen gyakran adtak okot a csapatok (vagy akár az ellenfél kispadnál vehemensen gesztikuláló trénere) a nézőknek a derültségre vagy a szitkozódásra.

Amikor labdaszerzés után gyors háromszögeléssel hozta ki a Sáránd (vagy a Hencida) a labdát, s lendült pillanatok alatt ellentámadásba, vagy amikor kőkemény, de szabályos szereléseket láttunk, csak csettinthettünk, hisz ebben a bokafűben külön dicséretet érdemelt volna ezért akár egy NB1-es játékos is. Ugyanakkor az üres kapu torkából mellé lőtt ziccer vagy az olykor domináló grundfoci miatt meg csak fogta a fejét a néző. No, de hát ez a megye 3, aki szereti, ezért is szereti.

A sárándi futballpálya körül egyébként fejlődő infrastruktúrát találunk – a gazos fű kivételével. Modern szabadtéri kondipark, fedett kiülő rész közösségi rendezvényekhez, aztán körbezárt műanyag talajú kispálya kapukkal, kosárpalánkokkal, na meg faházikók és rendezett parkolási lehetőség telken belül. Jutott tehát a magyar labdarúgást fejlesztő pénzekből ide is, ez látható. Azt mondhatjuk, hogy ha a pálya talaját jobban meccsre kész állapotba hoznák (ez odafigyelés és néhány munkaóra kérdése), és netán a szúnyoglakótelepeket felszámolnák a pálya mellett, simán irigykedhetnének rájuk sok más sportág képviselői. Hiszen a labdarúgó megye 3-ban, amit – úgy tudni – még nem fertőzött meg a magas gázsi (nem igazán kapnak itt pénzt a játékosok), olyan körülmények vannak, illetve lehetnének, amelyek bizony nincsenek sok egyéb sportágnál, jóval magasabb szinten sem. Ám tudjuk, a foci Magyarországon finoman szólva sincs a partvonalon kívül.

Mindenesetre az élmény a miénk. A szakmabeliek által a megyeit olykor mennyeinek nevező bajnokság egyfajta sajátos, a falusi turizmusba is akár beilleszthető látványosság. Aki valamelyik csapat szimpatizánsa, annak ez egy jeles szórakozás hetente. Aki meg amolyan kívülálló, de érdeklődik az efféle mókák iránt, s nem zavarja, hogy itt a természet és az ember kapcsolata közvetlenül tetten érhető, az rájön, valódi íze van.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!