Vannak, akik egy bizonyos magasságot (úgy értem, létrafokot) elérve teljesen elveszítik a tájékozódási képességüket, nem tudják, hol vannak, morális GPS híján nincs, ami megmutassa a helyes irányt.

A dilettantizmus, mohó kapzsiság, telhetetlenség, szakmai impotencia, erkölcsi nihil, gátlástalanság, korrupció kilóg, mint a lóláb, de valamit tenni kell, hogy ki ne merje mondani a sokat hivatkozott „istenadta nép”: a király meztelen. És a repertoár elég bőséges: hatalmi gőg, arrogancia, hazugsághegyek, hülyének nézés, gyűlöletkeltés, fenyegetés, zsarolás, hazaárulózás, kirekesztés, áldozathibáztatás.

Akinek nincs semmije, az annyit is ér.

Mondta ezt az illető egy olyan ország népének, ahol az emberek jelentős többsége nem szavazhat a saját fizetéséről, viszont amit keres, azért keményen meg kell dolgoznia; amely országban magas a munkanélküliek száma, ahol sokan élnek egyik napról a másikra vagy akár mélyszegénységben. Lehet ezt tagadni, csak nem érdemes. Arroganciából dobogós hely. Kvázi olyan, mintha elénk állt volna, és közvetlen közelről szemen köpi azokat, akik mondjuk, nem tudnak felmutatni karriert, vagyont, max tiszta lelkiismeretet. És, hogy én is mondjak már akkor valami nagyon okosat: Te meg nagyjából annyit érsz, amennyit a ruha rajtad, egy árva petákkal sem többet. Vagy máshonnan megközelítve: akkor érsz 100 forintot, amikor épp egy bevásárlókocsit tolsz.

„Hogy mennyi pénzem van? Hát… van, amikor elég, van, amikor kevés, van, amikor sok.”

Gondolom, amikor épp kevés, akkor ritkábban szerepel bélszín, mennyei manna vagy egyéb nyalánkság a családi étlapon. Bizonyára nem kell lemondani valami luxusprogramot, sőt azon sem kell ickázni, vajon a csekket kéne befizetni, enni kéne vagy az elromlott háztartási gépet megjavíttatni. Persze, mi, földhözragadt népek el se tudjuk képzelni, milyen rossz lehet, amikor kevés a pénz. Ja, persze, olyankor kell gyorsan egy jó kis közbeszerzést megnyerni vagy támogatást megpályázni, és menetrend szerint érkezik a felmentő lóvé.

Hiszen „támogatást az nyer, aki pályázik”. Hogy ez eddig nekünk nem jutott eszünkbe!

„Mindenki a maga sikere kovácsa.” Köpjél szemen minket te is, hadd érezzük, mekkora impotensek vagyunk!

Még, hogy ő a miniszterelnök strómanja lenne. „Ez egy butaság. Nézze, amit elértem, azt magam tettem, magam dolgoztam, illetve a körülöttem lévő embereim, akik hosszú évek óta értem dolgoznak.” Aha, persze, mi meg bevesszük, aztán jól felfúvódunk tőle. Hát, hogyne. Csak jelzem, hogy sok embernek ebben az országban bizonyára jóval kevesebb pénze van, ezzel fordítottan arányosan viszont több agysejtje, amit képes gondolkodásra használni.

Ha az embernek van pénze, bármit megvehet. Nos, van egy végtelenül rossz hírem: eszet, intelligenciát, erkölcsi érzéket, tiszta lelkiismeretet nem adnak pénzért. Egy ponton túl egészséget sem. Szeretetet meg pláne nem. Amelyiket pénzért adják, annak egész más a neve. De ez így igazságos. Amúgy mindenkinek egy gyomra van, és bármekkora zseni, egyszerre csak egy helyiségben tud tartózkodni. És ahogy apukám mondogatta mindig: a hátán senki semmit nem visz el.

„Amikor kellett, Rácz Zsófia mindig rendelkezésére állt annak, akivel értelmesen lehetett beszélni, színjátékban azonban nem vállal statisztaszerepet.” Ja, és el is döntötte saját hatáskörben, hogy kivel lehet értelmesen beszélni. Hát, ha ez nem nettó arrogancia, akkor semmi nem az.

„A liberálisok ma már nem fogadnak el a sajátjaikon kívül más gondolatokat, nem tűrik el a nyílt vitát.” Alapszakmámból kiindulva erre csak annyit mondanék: eredetiből fordítva.

„Azok a fiatalok, akik ennyi segítség után mégis elhagyják Magyarországot, meg is érdemlik sorsukat, hisz elárulják Hazájukat, Kormányukat, amely mindent megtett értük. Fogalmazhatnék úgy is, hogy szüleik nem nevelték őket magyar identitásra, ez pedig nem más, mint hazaárulás. Ennyi segítséget sehol nem kapnak a világon, tehát pusztán kalandozásra vágynak egy jobb élet reményében!” A kormány mióta nagy kezdőbetű?? Fogalmazhatnál. Ha meg több agyad lenne és több jóérzés szorult volna beléd, csendben is maradhattál volna. Jobb élet reményében külföldre menni, mekkora aljasság már, elképesztő! Vérlázító! Azoknak a fiataloknak az agyát már nem lehet lúgozni, nem szülnek a köteles házmesternek unokát, belőlük már nem lesz Fidelitas. Mindenképp veszteség. A kormánynak. Ennyi segítséget? Talán szociális bérlakások tömkelege épül itt az országban? Nem minden fiatal ül át az iskolapadból a bársonyszékbe, és sose tanulja meg, mi a munka. De még akkor essél neki a szülőknek is, grat. A te szüleid mit gondolnak vajon rólad? Én azt, hogy ha nem lennél, ki se kéne találni.

„A nemzeti konzultációról hangsúlyozta, meg kell adni azt a szabadságot az embereknek, hogy evidensnek tűnő kérdésekben is elmondhassák a véleményüket.” Ha már ez a cél, lenne néhány javaslatom az evidens – nem csak annak tűnő – kérdésekre:
Akarja Ön, hogy Magyarországon minden picsányi faluban stadion épüljön közpénzből? Akár azon az áron is, hogy az elviszi pl. a nyugdíjemelésre fordítható pénzt?

Egyetért Ön azzal, hogy a vírushelyzet kellős közepén az államtitkárok 457 ezer forintos fizetésEMELÉST kapjanak? (A sokat hivatkozott átlagfizetés a közelében sincs annak, amivel az ő jövedelmük emelkedett).

Akarja Ön, hogy Magyarország pénzéből külföldi futballcsapatokat, templomfelújításokat támogasson a magyar kormány?

Akarja Ön, hogy külföldi állampolgárok Magyarországról kapjanak magas nyugdíjat, még akkor is, ha egy árva fillért nem fizettek be a nyugdíjkasszába?

Támogatja Ön, hogy a miniszterelnök egy kisebb hadseregnyi fogdmeget alkalmazzon közpénzből, mert retteg a saját népétől?

Nem tartja Ön aggályosnak, hogy a közbeszerzési eljárások során valami véletlen folytán mindig ugyanaz a pár ember nyer? Az is bizonyára csak Murphy műve, hogy az a pár ember a miniszterelnök családjába, holdudvarába tartozik.

Igényli Ön, hogy naponta riogassák, félelemben, rettegésben tartsák, hogy embertársai ellen uszítsák?

Helyesli Ön, hogy közpénzből készült plakátokon szarják-szapulják a kormány tagjai azt a Soros Györgyöt, aki a saját pénzén felemelte és kitaníttatta ezt a léhűtő, nyikhaj bandát?

Egyetért Ön azzal, hogy olyanok hozzanak törvényt a nyugdíjkorhatár felemeléséről, akik életükben egy keserveset nem dolgoztak, így meg sem tudják reálisan ítélni, mely munka mennyire használja el az embert?

Egyetért Ön azzal, hogy a magyar miniszterelnök rendre lejáratja Magyarországot az EU-ban, majd amikor kap egy virtuális sallert, azt szétosztja köztünk, mondván, utálják, támadják, bántják a magyarokat?

Helyesli Ön, hogy közpénzből jól fizetett udvari költőket, házi sajtót tartanak fenn hírhamisításra, tények gondos elhallgatására, néphülyítésre?

Egyetért Ön azzal, hogy közpénzből milliószámra nyomtatnak és postáznak inzultációs leveleket álkérdésekkel? Elhiszi Ön, hogy valóban a véleményére kíváncsi az a magyar kormány, amelyik választástól választásig kampányol, ahelyett, hogy kormányozna?

Egyetért Ön a kormány szereptévesztésével? Ugyanis a jelenlegi gyakorlattal szemben az ő feladatuk a kormányzás (lenne), a mindenkori ellenzéké pedig a mindenkori kormány kritizálása.

Egyetért Ön azzal, hogy a kormány a számára kínos, tisztátalan ügyek iratait több emberöltőre titkosítsa, hogy Ön elől fontos információkat hallgasson el?

Helyesli Ön, hogy határközeli falvak egyetlen romos házába akár 200 személy is be van jelentve, hogy a választások napján közpénzen átfuvarozva itt adja le voksát, s hozzon ezzel olyan horderejű döntést, amelynek következményeit nem kell elviselnie?

Egyetért Ön azzal, hogy a jogállamiság csak egy kispolgári csökevény, egy sikertelen, elvetélt nyelvújítási kísérlet, mert ennek számonkérésétől a kormány jobban fél, mint ördög a tömjénfüsttől?

Egyetért Ön azzal, hogy Magyarországon az oktatás és az egészségügy olyannyira nem fontos, hogy még egy nyavalyás saját minisztériuma sincs? (Jobb helyeken van, korábban itt is volt.) Van viszont helyette egy katyvasz szervezet, aminek a nevét látva csak egy kérdés merül fel az emberben: Emmi?

Itt most leállnék az ötleteléssel, mert az evidens kérdések sora a végtelenségig folytatható lenne. És ha nem eldöntendő kérdéseket tennénk fel, hanem bárki leírhatná, amit ezekről a dolgokról gondol, a véleményét, akkor azt hiszem, nincs az a papírmennyiség, ami elegendő lenne hozzá.

„A hiteles médiumok egy demokrácia elengedhetetlen részei, viszont a fake news, a valóság elferdítése és a kellemetlen tények elhallgatása árt a demokráciának.” Na, ezzel a mondattal muszáj egyetérteni, jóllehet, a hölgy jókora öngólt rúgott vele. Ugyanis ezt az ártást a jelenleg uralkodó kormány el is követte. Így ma Magyarországon a nagy Nemzethy Focialista Illiberáliában demokráciáról beszélni, hogy is mondjam, okafogyott és értelmetlen dolog. Ha egy jót akarok nevetni, akkor meg inkább Hofi.

„A stadionépítést bírálni olyan, mintha felvetnék, minek nekünk Csokonai Színház. A város nagyobbik része nem jár színházba.” A város semekkora része nem jár színházba, a lakosai járnak. Attól még, hogy te nem jársz, nem kéne okoskodni. Mellesleg nagyobb tétben mernék rá fogadni, hogy Debrecenben többen mennek színházba, mint focimeccsre.

„Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni?” Attól, hogy valaki sunyin ellép a kamera elől, a mikrofon még veszi, amit mond. Ciki. Szinte látom magam előtt azt a videót is, amelyben a kérdezni szándékozó – nyilvánvalóan nem kormánypárti – újságíró elől idétlen bakkecskeként beugrik egy oldalajtón az ország házában. Szánalmas.

„A magánszféra attól magánszféra, mert magánszféra.” Azt a betyár mindenit, ez aztán a kimunkált, érvekkel alátámasztott okfejtés.

„Van egy nagy különbség a focimeccs és a zenés rendezvények között: az alkoholfogyasztás.” Mármint, hogy melyik rendezvényen mennyi alkohol fogy? Mondjuk, most, hogy jobban belegondolok, tényleg, a koncertek után mindig csatakrészeg zeneőrültek verik szét a színpadi díszletet, inzultálják a zenészeket, hazafelé menet őrjöngve verik szét a villamost, buszt, borogatnak kukákat, ha nem az volt a ráadásszám, amit ők szerettek volna. Ezzel szemben a futballrajongók színjózanul, vigyázzülésben szurkolják végig a meccseket, eleve csak olyanokat kiabálnak be, ha valami nekik nem tetsző történik a pályán, hogy: Ejnye, no! meg A kutyafáját! vagy A macska rúgja meg!, na, jó, esetleg még egy Teringettét! is elhangzik. Ha a bíró nem jól osztja a (színes) lapokat, akkor: Kedves spori, volna szíves átgondolni eme döntését? Szóval csak így kultúrban nyomják a már-már absztinens ultrák is, akik a meccs végén kedvesen felsegítik a dzsekit a mellettük ülő ellendrukkerre, maguk elé engedik a szűk kijáratnál, majd meghívják egy bambira a közeli presszóba, és barátilag megbeszélik, mi volt a gond a játékkal. Mert, hogy volt, az a magyar fociban hótziher. Bejelölik egymást fészbukon, és a legjobb spanokként köszönnek el, majd elindulnak a villamosmegálló irányába, felszállnak, jegyet lyukasztanak és hazamennek. Eszükbe nem jutna, hogy lerészegedjenek, az alkohol hatása alatt botrányos viselkedésre ragadtassák magukat, az imádott csapatuk játékosait vagy akár az ellenfél drukkereit inzultálják.

Szóval, tudod, kit nézzél hülyének! Ne velünk szórakozz, hanem azzal, amivel egyidős vagy.

Egy gazdag ország csóró miniszterelnöke. Miközben minden magyarnak uszkve 10 milla megtakarítás lapul az otthonában párnacihába rejtve vagy tudja az ég, milyen formában (sokaknak, ja, tartozásban), a nyugdíjasok jómódjukban már azt se tudják, hogy szórják a pénzt (a virtuális péklapát már lendül az illető bagólesője felé, akinek volt arca ezt kijelenteni), addig szegénynek alig van valamije. Pedig dolgozik keményen. Harcol, küzd, erejét megfeszítve járat le minket mindenki előtt, aki még számít, aztán hazatérve kellő távolságból „bátran” köpködi az őt – jogosan – bírálókat. Fickó. Aha, persze. Aki biciklivel, golyóálló mellény és TEK nélkül mer elegyedni a saját népével. Jól megkoreografált pávatánc ON. Aztán itthon udvari költők egymással versengve harsogják, hogy a kinti sallert miért kell győzelemként elkönyvelni itthon. Gondolom, miután kihirdetik az inzultációs pénzmosoda eredményeit, miszerint mindenki visszaküldte és mindennel meg van elégedve, indulhat az újabb Soros-migráns plakátháború. Végtére is saját nyomdájuk is lett Debrecenben, ahol n+1 példányban lehet tolni az agymosást.

„Nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer.” Elkéstél a kijelentéssel, már nyakig benne vagy. Ja, csak még jólesett belehazudni a képünkbe egyet csak úgy keresztényiesen. És kellő pökhendiséggel.

A járvány ideje alatt az Operett Törzs napi rendszerességgel képünkbe tolt tajtékoztatója is csak arra volt jó, hogy teljes bizonytalanságban tartsa a lakosságot. Mint az egyszeri lány: hozott is, meg nem is. Ha nem lett volna elég a sok félinformáció, az egymásnak ellentmondó intézkedések, akkor pár ostobasággal még megfejelték a közérdekű stand up-ot. (Wass Albert, ne adj a csokidból, ne vegyél ünneplőt, csak az menjen orvoshoz, aki egészséges, stb.) Úgy beszéltek hozzánk, velünk, mint az idiótákkal. Viszont nem mertek bevállalni egy komoly sajtótájékoztatót, ahol azonnali – nem átvilágított – kérdésekre azonnali választ adtak volna, ahol nem Obersovszky-díjas zsurnaliszták tolják a meglévő válaszokhoz előre lezsírozott kérdéseket.

Volt, aki orvosként a saját lelketlen, undorító intézkedéseit hazudtolta meg. Egyrészt, mert megteheti, másrészt, mert ennyire hülyének nézi tanult kollégáit is, nem csak a civileket. Csak azt felejtik el rendre, hogy a 21. században már a szó sem száll el, mindennek nyoma marad. De ő mégis megtette. Van az a pénz, van az a pozíció. Szégyenérzet nuku.

Ha már a címben is állat van. Naponta megéljük a „fentről” jövő állatos mondásokat:
Kutyaugatás, szamárbőgés nem hallik az égig, A kutya ugat, a karaván halad, Amelyik kutya ugat, az nem harap, Pénz beszél, kutya ugat. Ez is csak a mi kutyánk kölyke. Bolhából elefántot csinál. Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.

Mi pedig itt „lenn a porban” ilyeneket gondolunk:
Magas lovon ül, Átesik a ló túloldalára, Minden kakas úr a maga szemétdombján, Láttam én már karón varjút, Báránybőrbe bújt farkas, Egy fecske nem csinál nyarat, Sok lúd disznót győz, Pávatáncot jár, Egyik kutya, másik eb, Kígyót melenget a keblén, Annyi esze sincs, mint egy marék lepkének, Annyit ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez, Ennyi ésszel még itt, és nem Bécsben konflisló, Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Fejétől bűzlik a hal. A nagy hal megeszi a kicsiket. Él, mint hal a vízben. Kecskére bízza a káposztát. Kilóg a lóláb. Madarat tolláról, embert barátjáról. Kitetszik a róka farka, akárhogy is dugdossa, Ökröt a szarván, embert a szaván lehet megfogni.

Aesopustól La Fontaine-en át egészen a zseniális rímhányó Romhányiig (ha valaki nem ismerné, ő magyarította, és tette ezzel az eredetinél sokkal élvezetesebbé a Flinstone család történetét) szívesen írtak állatmeséket, verseket. Jól szórakozunk rajtuk, pedig ezek mindegyike nekünk, embereknek tart tükröt. Íme két nagyszerű Romhányi versike csak úgy:

Lepketánc

Mikor a hernyóból lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve mind tovább
csillogtassa hímporát.
A derék kutyának
képére mégis kiült az utálat.
– Villogj csak fent, te szép féreg;
nem lesz nagyobb az értéked!
Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc.

A zsiráf gőgje

A nagyságos zsiráf
fennhordta az orrát.
Társait lenézte, mint
kényúr a szolgát.
Külön koszton élt fent,
lombot csemegézett
Míg odalent mélán
legelt a személyzet.
A világ sok ilyen
csúf esetet ismer.
Így megy, ha magasra
kerül fel egy kis fej.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!