Debrecen a történelem során kétszer már volt átmenetileg főváros. Nem kérte a lehetőséget, így hozta az élet. Szükségből. Forradalom volt meg világháború. Először 1849 januárjában, amikor a forradalmi kormány Pest-Budáról ide menekült. Persze büszkén meséljük a turistáknak, hogy itt mondta ki 1849. április 14-én Kossuth a Habsburgok trónfosztását a Nagytemplomban (amit mellesleg már könnyűzenei koncertre is átengedtek, csak elfelejtettek szólni az énekesnek, hogy Kossuth széke nem színpadi díszlet, szóval ne rakja rá cipőstől a lábát). Másodszor pedig, amikor 1944. december 21-én itt ülésezett az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és száz napig itt tevékenykedett az Ideiglenes Nemzeti Kormány is.

Debrecen egyébként sokáig az ország 3. városa volt, Miskolc volt a második. Nem emlékszem, pedig már éltem akkor, hogy ők folyton fővárosoztak volna. Most Debrecen a második város. Nem nagyobb Miskolcnál, csak lélekszámban előzi meg.

A főváros szónak alapvetően semlegesnek kellene lennie, a főváros nem jobb a nemfővárosnál, nem feltétlenül szebb (Varsó), sőt nem is kötelezően nagyobb (Bern, Canberra, korábban Bonn) csak egy országnak az a közigazgatási központja.

Ahogyan Debrecenben egyesek használják, felsőfok lett belőle, superlativus. Mert itt bárminek a fővárosává nevezik ki szegény várost, azzal azt akarják jelezni, hogy leglegleg. Van egy magyar város, amelyiknek a jelzőjében szerepel a felsőfok, de ők nem önmaguknak vindikálták a címet, hanem kiérdemelték. Hűségükért kapták. És azt a címet senki nem veheti el tőlük, és senki nem is kérdőjelezi meg.

Itt nem érünk rá kivárni, hogy valakinek feltűnjenek a valós vagy vélt érdemeink, magunknak osztogatjuk a címeket. Ahogy csak a szánkra jön. És egyre könnyebben. Hozzá lehet ehhez szokni, hogy ennyire legek vagyunk. Lassan mindenben (is). Aztán, ha már állandósult szókapcsolattá válik, plakátokon is hirdetjük. Hogy esetleg ellenérzést válthat ki másokból? És? Akkor mi van? Csinálják utánunk.

Vannak egy-egy országhoz, városhoz kapcsolódó címek, amelyeket a világ vagy az adott ország műveltebb része ismer is. (Finnország – Az ezer tó országa, Szentpétervár – Észak Velencéje, Velence – a tengerek királynője, a lagúnák városa, szerelmesek városa, Debrecen – Kálvinista Róma, Róma – az örök város, Tata – a vizek városa, Szeged – a napfény városa).

De nevezhetnek valóban fővárosnak is egy-egy helyet (Milánó, Párizs – mindkettő fővárosa a divatnak). Ez viszont legalább fedi a valóságot, és a világ is így emlegeti őket. Mi viszont egyelőre csak a saját baromfiudvarunkon kukorékolhatjuk nagyképűen önmagunk biztatására, aztán addig mantrázzuk, míg a végén el is hisszük. Na, attól mentsen meg minket a jó isten.

Apropó, ha már Isten szóba jött (mert szóba hoztam), vannak itt egyéb szempontok is. Eszemben sincs gúnyt űzni a vallásból. Megteszik azt épp azok, akik a szavak szintjén akkora hithű keresztények, mint ide Kiskunlacháza. És ott véget is érnek nagyjából a keresztény érzelmek. (Tudjuk, ugye, milyen jól takarózott ezzel a dumával a főpedofilunk is. No comment.)

Egy keresztény érzelmű ember tudása nem merül ki a Miatyánkban és a Hiszekegyben, hanem ismeri például azt a bizonyos 7 főbűnt is. Nem kell nekünk mind, elég az első, állítólag az a gyökere az összes többinek. Ez pedig nem más, mint a

kevélység (superbia)

A kevélység a büszkeség elfajulása. A kevélység az öntudat túltengése, önmagunk mások fölé helyezése. A szó további szinonimái: önteltség, gőg.
Jézus földi élete idején elutasított minden hatalmat és dicsőséget. Az embereknek is az alázat, a szerénység és önmegtagadás útját tanította: „Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok”.

Hoppá, de ismerősen hangzik.
De van 7 fő erény is, a kevélységet az alázat hozhatná helyre, már, hogy ilyen profánul fogalmazzak.
Na, jó, ne ragadjunk le a vallásnál! Nézzünk más példákat!

Van Debrecennek jó néhány testvérvárosa. Szerte a világban. Szinte egyik sem igazi főváros. Vessünk rájuk egy pillantást. Csak, hogy lássuk, máshol mit tesznek azért, hogy az emberek szeressenek ott élni.

Brno – Csehország (400 ezer lakos, 13 villamosvonal, 13 trolibuszvonal, 40 nappali és 11 éjszakai buszjárat, 2 autópálya, 130 km bicikliút Bécsig, 2 reptér, egyetemek.)

Cattolica – Olaszország (16 ezer lakos, nemzetközi hírű fürdőváros, számos kikötő, sok kulturális program, A városban nincs akadály a mozgáskorlátozottak előtt sem, bárhová bejuthatnak kerekes székeikkel.)

Jyväskylä – Finnország (138 ezer lakos, a fény városa, reptér, színház, fejlett oktatási rendszer, egyetem, rali világbajnokság, Debrecen utca.)

Klaipeda – Litvánia (200 ezer lakos, fejlett ipar, kulturális és kereskedelmi központ, kikötő.)

Lublin – Lengyelország (340 ezer lakos, Feltűnő tisztaság jellemzi – nem csak az óváros területét, de az egész várost; egyetemek, élénk sportélet. Lublin még a legkényesebb ízlésű turistákban is mély nyomot hagy. )

Nagyvárad – Románia (196 ezer lakos, „Biharország” fővárosa, „a magyar Birmingham” vagy a „Pece-parti Párizs”; reptér, öt villamosvonal, színház, karbantartott szép épületek.)

New Brunswick – New Jersey, USA (49 ezer lakos, a Rutgers New Jersey Állami Egyetem, a vidék legnagyobb orvosképzője, két elsőrangú egyetemi kórház, három professzionális színház és számtalan négycsillagos étterem.)

Padernborn – Németország (150 ezer lakos, egyetem, karbantartott szép épületek.)

Patrasz – Görögország (250 ezer lakos, ötezer éves történelem, 2006-ban Európa Kulturális Fővárosa, egyetem, többhetes karnevál.)

Rishon LeZion – Izrael (230 ezer lakos, kulturális központ, borfesztivál.)

Setúbal – Portugália (103 ezer lakos, nemzeti park, természetvédelmi terület, 2 autópálya, reptér, hatalmas kikötő, 2001-ben egy utcát neveztek el Debrecenről, a fontosabb városokban jól kiépített tömegközlekedési hálózat van; fejlett mezőgazdaság, borászat, híres ménes.)

Sumen – Bulgária (100 ezer lakos, háromezer éves történelem, kulturális központ, fesztiválok, nemzetközi események, virágzó turizmus, Kossuth-ház.)

Szentpétervár – Oroszország (Oroszország kulturális fővárosa, azt hiszem, ez nem lehet kérdéses, pláne, ha valaki már járt ott. Én még Leningrád korában láttam, lenyűgöző volt, túlzás nélkül.)

Sziktivkar – Oroszország (235 ezer lakos, Komi Köztársaság fővárosa, ipar, kulturális és felsőoktatási központ, egyetem, színház.)

Tajtung – Tajvan (ausztroázsiai folklór- és táncfesztivál, valamint a Lepkefesztivál, a debreceni Virágkarneválhoz hasonlóan nagy tömegeket vonzanak, csodálatos természeti szépségű szigetek, ipar.)

Toluca – Mexikó (490 ezer lakos, nemzetközi reptér, 9 ipari park, gyógyszer-, élelmiszer- és járműipari világcégek, Mexikó Állam Autonóm Egyeteme, az ország legtöbb (20) múzeummal rendelkező városa, egyik legfontosabb ágazata az oktatás.)

Tongliao – Kína (3,1 millió lakos, a közúthálózat teljesen kiépült, 4 országos főútvonal a városban. Repülőtér. 43 kisebb-nagyobb folyó, 5 nagy és 20 közepes és kisméretű víztározó, 80 duzzasztógát. Fejlett mezőgazdasága révén „Belső-Mongólia éléskamrája”, „sárga marhák őshazája”.)

Ha megnézzük a fenti listát, látszik, hogy van még mit tanulnunk, van miben fejlődnünk. Ezért mielőtt kiosztunk magunknak egy újabb főváros címet, szálljunk már magunkba, és vegyük észre, hogy nem a Guinness-rekordok könyvét írjuk, nem Háry János vetélkedőn vagyunk. Legyünk büszkék mindenre, ami jó Debrecenben, de ne essünk a hencegés hibájába, ne toljuk túl a PR-t. Magunkat ugyanis nem kell győzködni, másoknak meg bizonyára visszatetsző ez a viselkedés. Továbbra sem vagyunk főváros.

Vannak emberek, akik – ahogy mondani szokták – már letettek valamit az asztalra, értékes és dolgos életút áll mögöttük, alkottak valami maradandót, az emberiség számára hasznos felfedezést tettek, feltaláltak valami létfontosságú dolgot, stb. Közülük a legtöbben tudnak visszafogottan viselkedni, ép ésszel el tudják viselni a sikereket. Jómagam ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy nekik már van mire szerénynek lenni.

El kéne valahogy jutni arra a szintre. Tudom, nem könnyű. Vagy még nincs mire szerénykedni.

És persze mindeközben a büszke Debrecenben, a belváros szívében, a forróságot ontó ízléstelen térkőrengetegben – aminek sajnos, tényleg a fővárosa vagyunk – saját levében fő a város.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!