A Civil Kollégium Alapítvány (CKA), az aHang, valamint az Esély Labor Egyesület indította el 2020 tavaszán a „Még egy falat” élelmiszerkampányt. Ez az adománygyűjtés jelenleg is tart, az vírusidőszakra vonatkozik, amikor hirtelen segítségre szorulnak perifériára került emberek szerte Magyarországon. Ez a kampány nem tud rendszeres és hosszan tartó segítséget nyújtani minden rászorulónak, de egyszeri, illetve mivel az adományok a reméltnél is nagyobb mennyiségben érkeztek, kétszeri alkalommal szállítanak ki adott településekre csomagokat – a második körös osztások még nem kezdődtek el. Jártak már eddig például Ágon, Tiszavasváriban, Pilisen, Ongán vagy éppen Nagykállón, az olaszliszkai segítségnyújtásba pedig bekapcsolódott a debreceni Életfa Segítő Szolgálat Egyesület is. Vezetője, Giczey Péter tájékoztatott minket a részletekről, illetve kísértük el a borsodi községbe őt, valamint Iványi Zsuzsannát, a Debreceni Egyetem Germanisztikai Tanszékének vezetőjét, ahol több mint 30 család kapott s még egyszer fog kapni a segélycsomagokból. Ez mintegy 200 embert érint a faluban.

Egy hétnyi élet – adományokból

„A várakozásokat felülmúlva már mintegy 23 millió forintnyi összeg gyűlt össze erre a célra országosan” – mondta el Giczey Péter. Bárki felajánlhatott pénzt, a kampány jelenleg is tart. Így került, illetve kerül a családokhoz krumpli, rizs, cukor, olaj, konzervétel, kávé vagy éppen pelenka is. Mindez az érintetteket egy-két hétig ellátja alapvető termékekkel. Az egyes településeken a nonprofit szervezetekkel kapcsolatban álló személyek koordinálták az elosztást – későbbi tételes elszámolással –, előtte pedig összeírták a rászorulókat. Olaszliszkán Balogh Attila végzi ezt a feladatot.

Giczey Péter az adakozásról szólva kiemelte, hogy az aHanggal kapcsolatban álló személyek felajánlásai sokat dobtak az összegen, ráadásul nem várták, hogy ennyire gyorsan megmozdulnak az emberek. „Ilyen krízishelyzetekben jobban mozgósítható mindenki, könnyebben adnak, mint egyébként. Egyúttal a figyelemfelkeltés is a célunk, hogy mások is segítsék a szegregátumban élőket, amikor még nehezebb a helyzetük, mint egyébként.” Ám nemcsak a közvetlen adományok fontosak. „Nagyszerű dolog, hogy karitatív szervezetek segítenek, de ennek a helyzetnek a megoldására jóval összehangoltabb és hathatósabb állami reagálásra lenne szükség.”

A szőlővidék nem ad elégséges megélhetést

A kisteherautóval szállított termékeket nagy örömmel fogadták Olaszliszkán, ahol a falun áthaladva érzékelhettük a felvég és az alvég közötti különbséget. A gyönyörű vidéken elhelyezkedő, már 1466-ban Hunyadi Mátyástól városi rangot kapott település később megsínylette a háromfelé szakadó Magyarország itteni csücskének elhelyezkedését, hiszen hol a török, hol a magyar vagy erdélyi urak gondolták sajátjukénak. A mintegy 200 évvel ezelőtti időktől kezdődően kialakuló helyi zsidó közösség a szőlőtermesztés és a borászat felvirágozását is eredményezte, ám ennek az időszaknak a holokauszttal majd a szocializmussal vége lett. Ma már régen nem városról, hanem egy 2 ezernél kevesebb lakossal rendelkező községről beszélünk. S bár nagyon is foglalkoznak a borászattal, sőt például itt lakik régóta egy francia borász is, aki sok más európai borvidék közül éppen a tokaj-hegyaljait részesítette előnyben, ám ezzel együtt is igen kevés a munkalehetőség errefelé.

Balogh Attilához érkezve egy tolcsvai fiatalember – barátjához érkezett látogatóba – is segédkezett a segélycsomagok kipakolásában.
Lakatos Zsolt a miskolci Bosch-nál dolgozott, de amikor a koronavírus begyűrűzött, bár nem zárt be a gyár, de elküldtek sok embert, főleg azokat, akik nem régen voltak náluk. „A környéken napszámba elmenni is nehéz, a szőlős kisgazdáknál megvannak általában a fix emberek” – mondja. Így, bár szőlőből van bőven Olaszliszka környékén, de telítve van ez a munkaerőpiac is. „Van egy autóm, olykor azzal vállalok fuvart a környéken. Rám csörögnek, hogy Patakról átmennének Szerencsre, mondjuk, és én elviszem őket. Bekalkulálom a benzint és egy kis hasznot. Ám ezek sem nagy pénzek.”

Majd folytatja Zsolt: „Hegesztő szakmám is van, és Sárospatakon a Weinberg egy jó gyár, oda kerestek is hegesztőt. Beadtam már a papírokat kétszer is, még a vírus előtt, de vissza se szóltak.” Mint meséli, 2017-ben végzett a szakmájában, de tartósan nem tudott elhelyezkedni hegesztőként, csak kisebb munkáknak köszönhetően keresett vele pénzt a környezetében.

A fiatalabbak már ebből a tudásból is kimaradnak

A húszas évei elején járó Lakatos Zsolt elmesélte, ő hogyan gondolja, miért is belterjes kissé itt a szőlőművelés. „Egy-egy gazda 5-6 asszonyt meg 3-4 férfit alkalmaz, de az a maximum. Igaz, legalább nem idényjellegű a munka, mert a szőlőt mindig művelni kell, szóval van dolog vele szinte egész évben. A 10-15-20 évvel ezelőtti generációk ebben nőttek fel, benne dolgoznak, ám a fiatalság jóformán kicsúszik ebből a közegből, mert nem tudnak bekerülni, s így a tapasztalatot sem szerzik meg. Megtanulni így lehet: ha van például egy 2 hektáros terület, amit elvállalnak a szüleink, hogy azt gondozzuk, vagyis metsszük le, dugdossuk, kössük, zöldeljük, de ezek közül én például mindet nem tudom, akkor anyámmal, apámmal elmegyek, megmutatják, hogyan kell, s belerázódok, s akkor megy a dolog. Amúgy nem olyan ördöngösség, csak meg kell tanulni.”

Kérdezem: Tolcsván jobb a helyzet, mint Liszkán? „Nem igazán. Ott is van a közmunka meg a szőlő. Közmunkába bekerülni? Annyi pénzért inkább jobb, ha a szőlőben dolgozik az ember, ha tud, vagy az erdőben. Ott fapakolás, hosztolás (hosszmérés a darabolás előtt) meg ilyenek vannak.”

Amikor az öreg cigánynak is kinyitják majd az ajtót

Balogh Attila szerint a gyárak a családfenntartókat küldték el a vírushelyzet kialakulásakor, s az emberek egy része a tartalékait is felélte már, ha volt neki egyáltalán. Lehetőségeik még inkább beszűkültek, napszámos béreik lejjebb mentek – modern rabszolgaságról beszél Attila.

– A közösségi életről Olaszliszkán mit lehet elmondani napjainkban? Mennyire lettek bezárkózottabbak az emberek most a vírushelyzet idején?

– Amikor isten megteremtette az embert, mellé tette a cigányt is. Tudod miért? Hogy jó kedvre derítse. Mindig táncolunk, csapkodunk, zenélünk. Olaszliszka cigány közössége remek, odafigyelünk egymásra. Aki nincs benne, annak számára felfoghatatlan, mennyire segítjük egymást. Aki jobban látni akarja, menjen fel a 3933 című facebookos közösségi oldalra. Ez Liszka irányítószáma egyébként. A képek között ne csak nézd, lásd a szemeket, s látni fogod, hogy milyen egységesek vagyunk itt mi, cigányok.

– Mit képzeljünk el, mennyire fogadnak el titeket, cigányokat itt Olaszliszkán – ahol a népesség 80%-a nem roma – úgy általában meg most a koronavírus idején?

– Olaszliszkán mobilizálható a lakosság, most a határmunkára, szőlőmunkára. Ezeket a munkákat nem cigányok adják nekünk. Ami megváltozott a vírus óta, hogy mi magunk is zárkózottabbak lettünk. Tartjuk a távolságot, de mégis próbáljuk egymást segíteni. Szóval a nem romák is adnak még munkát, de nem annyit, mint korábban, és nem annyira nyitottak. Nincs az a közvetlenség, mint előtte. Persze remélem, ez csak a vírus miatt van, s ha vége ennek az egész hacacárénak, odajönnek majd ismét, és azt mondják „Heló, szia, mi újság?” Szóval ha utána is nyújtják majd a kezüket, hogy „Szia Attila!”, el fogom hinni, hogy most csak a vírus végett nem. Erre is van egy példám amúgy. Ha két nem cigány, nevezzük őket magyarnak, szóval, ha két magyar találkozik, akik amúgy szomszédok, mondják egymásnak: „Jó napot kívánok, szervusz!” Ha két cigány találkozik, mondjuk Budapesten, s az egyik olaszliszkai, míg a másik soproni: „Szia, testvér, hogy vagy, s a család?”, pedig soha életükben nem látták egymást. Mindenesetre bízom benne, hogy fiataljaink majd vissza tudnak térni a gyárakba, egyéb munkahelyekre, s azt is, hogy az idős cigány előtt újra kinyitja valaki az ajtót a boltnál.

– A tanulást hogyan tudják most megoldani nálatok a fiatalok?

– Az online oktatásban segít nekünk a helyi általános iskola, laptopot is kiosztott azoknak, akiknek nem volt, kölcsönben, így tudom. A fiataloknál ez úgy néz ki amúgy, hogy többen is összejárnak, és egymással megosztják a wifit, a netet, sorban állnak érte.

– Akkor hozzájutnak a fiatalok az eszközökhöz és a tananyaghoz? Nyilván akit addig sem érdekelt a tanulás, azt ezután se fogja, de aki akar, az tud most a vírushelyzetben is tanulni Olaszliszkán?

– Világos, aki eddig se, az nem, de aki szeretne, az tud. Vagy inkább úgy mondanám: megoldja, bár nem könnyen. Kölcsönadják egymásnak a telefonjaikat. Ki van találva, hogy ha az egyiknek van készüléke, tudja, amikor végzett, kinek kell továbbadja, s az még tovább. Aztán visszakerül hozzá, töltővel együtt. Ha végeztél, jön az öcséd, ha ő is, akkor jönnek a spanok, és így tovább. Nagy az összetartás itt a cigányok között.

Erre az összefogásra utalt azzal is Attila, amikor egy pár éves sztorit elmesélt arról a kislányról, aki saját cipőjére gyűjtött, de amikor megtudta, hogy a cigányok egy télapóünnepséget szerveznek, amihez adományokat várnak, odaadta az egyébként apránként a saját cipőjére gyűjtött pénzét. Más kérdés, hogy ezután a Mikulás cipőt hozott neki, de az elv volt a fontos. „Nem biztos, hogy csak az iskolában tudsz tanulni, vagy csak az idősektől, hanem a kisebbektől is. Én azt akkor egy életre megtanultam.”

A gyorssegély tehát megérkezett több magyar településre is, leginkább a civilek jóvoltából, ám az igazi, a hosszú távú, a valóságos lehetőségeket kínáló megoldásokat egy sokkal nagyobb közösség adhatja a saját érdekében is: az ország egésze, az állam.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!