VÁROSŐR

Debrecen, a múzeumváros

A helyzet azért nem olyan rossz, mint elsőre gondolnánk.


Déri Múzeum

NT

Mióta felröppent a hír, hogy Debrecenbe költözik a Magyar Természettudományi Múzeum, egymást érik a vélemények arról, hogy jó-e, kell-e ez nekünk. Vagy hogy az illetékesek (netán illetéktelenek) miért a leglehetetlenebb helyet, a Sámsoni úr legvégén lévő tankúsztatót (egy tavacskát és környékét) jelölnék ki a számára, ahová a kutya sem fog kimenni (pontosabban, csak a városszéli kóbor kutyák látogatják). A terület ráadásul védett madarak fészkelő helye, Natura 2000 megjelölésű védett terület – bár ez Debrecenben senkit sem érdekel „odafent”, lásd a Nagyerdőre épített stadiont. Ahogy sokan megjegyezték, a Bethlen utcán sokkal jobb helye lenne, az egykori Szalag- és Zsinórgyár területén, a Déri Múzeumhoz közel – hacsak ki nem nézte már magának valamelyik „csókos” haver, hogy luxusapartmanokat vagy üzletházat építsen rá.

Nem szeretnék véleményeket sem ismételgetni a „kipaterolják Pestről (csúnyábban is mondhatnám), mert kell a hely valakinek”-től a „hurrá, fejlődik a vidék!”-ig terjedő skáláról, inkább nézzünk körül Debrecenben múzeumügyben. Illetve kis kitekintéssel szóljunk arról, mennyire is őrzi Debrecen az értékeit! (Az építészet terén már kiderült: semennyire, a befektetői tőke, ahol csak tudja, ott rombolja őket.)

A helyzet azért nem olyan rossz, mint elsőre gondolnánk. Működik, és valamelyest fel is újították a jó öreg Déri Múzeumot. Időszaki kiállításai sokakat vonzanak. Érdekes módon ez is egy valamikori tó, a Paptava helyére épült. (Netán hagyomány lenne a tó helyére épített múzeum?) Mint tudjuk, régen kinőtte a Déri Frigyes megálmodta épületet. A gyűjteményei, ha nem is mind azonos mértékben, de növekednek, viszont kiállítóhely híján a raktárban szoronganak. Új, tematikus kiállítóterek kellenének, új épületben. Ez már akkor is így volt, amikor az első Orbán-kormány idején nagyívű tervek születtek az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért, hogy lesz ám itt református múzeum, zsidó múzeum meg minden. Közben pedig folyt a létszámleépítés a Dériben. Mert nyilván a múzeum sem csupán egy épület, a működtetéséhez számos szakemberből álló képzett gárda szükségeltetik.

Sokan ismerik a Református Kollégiumot és múzeumát, szinte a várost meglátogatók kötelező programjához tartoznak, és hasonlóan érdekes a Nagytemplomban kialakított – toronylátogatással egybekötött – egyháztörténeti kiállítás is. Működik a Tímárház kiállítása és a Holló László Emlékház is (bár az utóbbi látogatottságáról nincs adatom). Az irodalmi múzeum elveszítette régi helyét, a Borsos-villát, és a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumba költözött. És persze ott van a Kossuth utcán a nemrég nyílt Szabó Magda Emlékház is.

A Modem – bár nem múzeum, hanem kortárs galéria – is üzemel, mondanak is jót-rosszat róla a látogatói. A helyi művészek pedig azt sérelmezik, hogy hamarabb kap itt kiállítást egy kínai, mint egy helyi alkotó. De a koncepció eldöntése nem a mi dolgunk A Debreceni Művelődési Központ is színvonalas kortárs kiállításokat rendez (ahogyan más intézmények is), de ez sem a múzeumok hatásköre.

Azt viszont vélelmezhetjük, hogy volt – sajnos már nincsenek közöttünk – néhány művészünk, akiket méltán megilletne egy önálló, múzeumi jellegű kiállítóhely: Bényi Árpád (nevét egy kiállítóterem kapta meg a Kölcseyben), Burai István, Makoldi Sándor vagy a karikaturista Csátth Attila (utóbbiak személyes barátaim volt). Burai és Makoldi életműve még feldolgozásra vár, viszont karikatúra múzeum egyetlen van az országban, Vácott, Debrecenben lehetne a második. Érdekes és egyedi lett volna a Kemény Henrik (a Vitéz László atyja) hagyatékát (is) feldolgozó bábmúzeum is, aminek megvalósulása valahol elakadt.

Összefoglalva: ami van, az jó, de lehetne még jobb is. Jön a Természettudományi Múzeum? Ne fanyalogjunk, jöjjön, de ne kényszerből, valahová az Isten háta mögé, hanem kapjon méltó helyet!

Kövesi Péter írásai itt olvashatók: VÁROSŐR

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!