REGGELI FELES

A fecskék jobb szúnyogirtók, mint a repülő – és már alig van belőlük

Az elmúlt napokban arra lettem figyelmes, hogy Hajdú-Bihar megye közösségi médiás diskurzusai közül a posztok és hozzászólások tekintetében a többihez képest kiemelkedtek a szúnyoginvázióval és a vérszívók irtásával kapcsolatos eszme- és indulatcserék.

Fölkerültek világos redőnyöket feketére festő jószágokról készült fotók, de összecsipkedett karokat, lábakat mutató képekkel is sűrűn találkozhatott az arra tévedő. Szinte minden egyes poszt alatt ugyanúgy ért partot a kommentcunami: a közharag a szúnyogirtást későn vagy egyáltalán nem megrendelő önkormányzatok ellen fordult, mindegy, hogy az adott település vezetője a politikai paletta melyik színéhez tartozik. Egyetlen kérdést azonban szinte mindenki elfelejtett feltenni: egyáltalán miért van ennyi szúnyog?

Nos, a válasz viszonylag egyszerű. Egyrészt rendkívül csapadékos volt az idei május, így a most lerakott peték mellett olyanok is kikeltek a vízpartok közelében, amelyek egy-egy korábbi áradás során kerültek oda, s azóta most először érte őket megfelelő mennyiségű víz. A következő napok meleg időjárása pedig kedvezett a lárvák fejlődésének is. Másrészt az emberi tevékenység pusztító hatásának „hála”, egyre kevesebb természetes ellenséggel találkoznak ezek a frissen világra jött, vérre szomjazó, zümmögő lurkók. Egyes becslések szerint az őket normális esetben vígan falatozó, a házakra, istállókra épített fészkeikben megbúvó fecskék pár éven belül eltűnhetnek egész Magyarországról, de a hüllők és kétéltűek populációját is sikeresen leamortizáltuk a közelmúltban. Személy szerint emlékszem, hogy gyermekkoromban Polgáron, a település határában ilyenkor naponta legalább 5-6 vízisiklóval és fürge gyíkkal találkoztam. Egy ideje már annak is örülök, ha évente egy párat észreveszek belőlük.

Félreértés ne essék! Nekem is bajom van a szúnyogokkal. Alig pár napja, az ottani szúnyogirtást követően jártam a polgári strandon: a csípések miatt még mindig viszket minden végtagom. Ez is mutatja viszont az ilyen kémiai eljárások eredményességét: a szúnyogok döntő része marad, ellenben elpusztul egy csomó más, egyébként az ökológiai rendszer szempontjából nélkülözhetetlen rovar. Tartós megoldást tehát a repülős permetezéstől nem remélhetünk. Ha nem akarunk a jövőben még nagyobb inváziókat átélni, az egyetlen esélyünk az, hogy megállítjuk a mi ügyünket segítő madarak, hüllők és kétéltűek pusztulását, és helyrehozzuk az eddig okozott károkat.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.