Ha már a Star Wars: Skywalker kora a sláger karácsony környékén, itt ez a történet a Han Solót a legelső film óta szinkronizáló Csernák Jánosról, meg a kiváltságosoknak tartott magyarországi premier előtti filmvetítésről, ahol kissé megtévedtek a szervezők, és a filmvilág leghíresebb sci-fi sagájának magyar szinkronszereplőit jóval kevesebbre taksálták, mint tucatnyi felturbózott, teljesen körön kívüli celebet.

Még ha közismert is valaki, akkor sem gondolom, hogy ez egyenes út oda, hogy neki az adott filmben évtizedek óta szerepet (itt most szinkront) vállaló emberek helyén ott kellene terpeszkedni egy elvileg átvitt értelemben véve is kiválasztottaknak szánt vetítésen, alanyi jogon. Egy olyan eseményen, amely nem róluk szól. Félreértések elkerülése végett nem irigy vagyok rájuk, csak ez egy nagyon torz értékrendet sugall.

Nyilván mindenhol a világban vannak celebek, akiket azért termelt ki a társadalom, mert nekik is van helyük benne valahol. Az ilyen felismerhető műarcokat előszeretettel veszik elő sokfelé, ha kell a kirakat, ha kell egy sztori (akárkiről), hogy még egy fél flekk megteljen a bulvárújságban, vagy ha kell némi figyelemelterelés a valós dolgokról. Őket ezért tartják. Van szerepük tehát az emberi közösségben, de csak ennyi, hogy egyfajta igen felszínes, könnyen emészthető embertípust eljátsszanak a külvilág számára, velük foglalkozzon a társadalom egy része, más semmi.

Persze, legyenek ott a vetítésen szájtáti, bicskanyitogatóan outsider, együgyű médiaszülöttek is. Ám milyen dolog az, hogy elsőként őket szólítják meg, amikor a tiszteletjegyeket osztogatják, s nem azokat, akik tevékeny részesei az alkotásnak? Illetve vélhetően jó páran közülük kapcsolataik révén előre bejelentkeztek, hisz annyi eszük tán még van – vagy a menedzserüknek –, hogy tudják, egy ilyen nagy volumenű eseményen egy celebnek meg kell jelenni. Akár, ha még kedve sincs, vagy semmit se tud az alkotásról, akkor is, hogy a neve említést nyerjen a sajtóban.

A celebek ugyanis a nevük időnkénti felemlegetése hiányában elpusztulnának, megszűnnének létezni. Ezt meg érthető okokból nem engedhetik meg maguknak, hisz másuk sincs, csak a köréjük épített valamilyen sztorijuk.

A mai celebek sokkal inkább kitalált szereplők, mint Luke Skywalker vagy Jabba. Pedig a sci-fi karakterekkel szemben anya szülte őket, és nem az alkotó elme kreálmányai, ám mégis kevésbé valóságosak, mint egy ezredik birodalmi rohamosztagos az Első Rend gárdájából. Egy celebet rendszeres időközönként nem megemlíteni egyenlő lenne azzal, mintha egy már az agyhalál állapotában lévő vegetáló embert lekapcsolnának a lélegeztetőről. A végső csapás. A Halálcsillag se volna pusztítóbb számukra.

Megérdemelnék? Meg hát! Ám úgysem teszik meg ezt velük, hiszen a médiabiznisz tartozékai. A celebek lélegeztetőgépe egyben kitalálóik, haszonélvezőik lélegeztetőgépe is. Együtt vannak rákötve.

Az egy dolog, hogy ezek a „hírességek” is a semmi valamiként való eladásából élnek meg – sokszor nagyon is jól –, de még jó páran rájuk kapcsolódva, illetve belőlük táplálkozva eltengődnek. Vagyis akár azt is mondhatnám, hogy hasznosak a celebek – már akiknek. Családfenntartók: a nagy semmirekellők famíliáját látják el napi betevővel, pusztán abból, hogy valakik felfedezték a bennük rejlő tehetséget aziránt, hogy tömegeknek eladhatóvá váljanak. Majd megkreálták őket, aztán időnként gondozzák is „növénykéjüket” ezek a menedzserek, el ne hervadjon szegény.

Ilyen gondozás, „öntözés” avagy „tápoldatozás” volt ez is: beültetni őket a Star Wars utolsó(?) nagy dobásának magyarországi filmvetítésére – egy részüket akaratuk ellenére is, a cikkből ugyanis kiderül, volt, aki azt se tudta igazán, mit néz, miért nézi. Azért is fáj ez egy bevallottan Star Wars őrültnek, nekem, mert ugye a birodalom meg a lázadók közötti több évtizedes harc (elvileg) záró akkordját bemutató filmet épp olyanok bambulták végig priviléghelyzetben, akik se nem rebellisek, de még a birodalom kiszolgálói sem lelkükben. Ők csak egy valamilyen légüres térben mozgó meghatározhatatlan objektumai mai létünknek – tisztelet a kivételnek.

No, de hát min is lepődök meg? Nem ez megy sok más területen is a mai Magyarországon? Túl sokan vannak az itt emlegetett celebeken kívül is, akik érdemtelenül ülnek jó helyeken, miért történne ez másképp a filmszínházban? A kérdés csak az: ezt az állapotot állandónak kell-e tekintenünk, vagy háboroghatunk ellene? A válasz nem kétséges: persze, hogy háboroghatunk – ahogy a jedik sem adták fel sosem!