Ebéd ideje volt már, de ez egyáltalán nem látszott a Potya törzsvendégein, Kopasz a pultosnak segített, aki apró égőkkel és kis zöld gezemicékkel
tarkázott drótot igyekezett a plafonra rögzíteni, előtte gondosan
eltávolítva a ragacsos légyfogókat. Mi a fene ez, kérdezte Habzsi, aki
általában híján volt minden érzelmes romantikának, lakodalom lesz?
Ember, szólta le Lövő, karácsony lesz percek múlva, nem láttad, mi van
a főutcán?

Habzsi bután nézett, nem akarta mindjárt elsőre beismerni, hogy ő
ritkán fordul meg a Piac utcán, mióta olyan flancos lett, és eltűntek a
kocsmák. Karácsony, mondta később, hát persze, teljesen kiment a fejemből,
de hát én sem tarthatok számon minden nevezetes névnapot.
Ez nem névnap, te lökött, mondta Báró, hanem születésnap! Jézus születésnapja,
így már világos? Habzsi a homlokára ütött, ja, persze, mondta,
mint aki mindent ért, az volt az a pap, aki olyan csúnya véget ért az
akasztófán! Kereszten, már megbocsáss, szólt közbe Lövő, és nem pap
volt, hanem próféta! A Megváltó! Isten fia!

Vén Ede most sem folyt bele a vitába, várta, hogy vége legyen ennek
a díszítési ceremóniának, és a csapos végre összeöntögessen neki egy
kis sört. Ő tudott mindent Jézusról, amit az iskolában tanítottak, de
tudta azt is, hogy vele együtt keresztre feszítették a jóságot, a szeretetet
meg mindent, ami elviselhetővé tette volna ezt a nyomorult világot.

Azóta már rehabilitálták, szobra is van, magyarázta Lövő, és az ő tanai
szerint lett az egyház, a vallás. Igen, toldotta Báró, az ő tanai szerint
egymást érik a háborúk, milliók éheznek, mások csak vegetálnak,
akárcsak mi. Habzsinak nehézségei támadtak a vegetálás szó miatt, de
nem szólt, úgy fordította le magának, hogy vegetál az az ember, aki
nem olvas újságot, nem tagja egyik pártnak sem, nem megy el szavazni,
és nincs kutyája. Igazat mondasz, vélte Lövő, csakhogy Jézus meghalt
a kereszten, hogy megváltsa az emberiséget, és fel fogunk támadni.

Na, én ezért nem hagytam volna magam megnyuvasztani, mondta
Habzsi, elhúztam volna onnan, levágtam volna a szakállamat nullára, a
hajamat is, felraktam volna egy sötét szemüveget, és elvegyültem volna.
Vagy ki, külföldre. Aztán mindenki úgy támadjon fel, ahogy akar, ha
le tudja hányni magáról a földet.

Nem is vették észre, hogy időközben
megjelent Niku, aki magyar, és Endre, de itt csak Niku, a román, és az
ajtóban állva fülelt. Akkor figyeltek fel rá, mikor a csapos rászólt: Niku,
annyi nincs! A csenevész férfi most csak egy cigarettát tarhált Habzsitól,
aki kivette a szájából az övét, és odaadta neki. Niku nagyokat szívott
belőle, majd Lövőhöz fordult, őt érdekli ez a feltámadás dolog, magyarázta,
maga okos ember, azt mondja meg, ez a feltámadás hogyan
lesz majd? Egyszerű, válaszolt Lövő mosolyogva, először meg kell halni,
úgyhogy igyekezz, le ne késd. Niku sóvárogva nézte a sörösüvegeket
az asztalon, Habzsi értette, az üvegére mutatott és azt mondta, ebből.
Niku már nyúlt az üveg után, de Habzsi kivette a kezéből, ne! Hozzál egy
poharat, mert ismerlek, te egy nyeletre az egészet kiiszod!

Niku, miután ivott is, cigarettázott is, akár mehetett volna dolgára, de
nem ment. Továbbra is Lövőt környékezte, látszott rajta, hogy vívódik,
valamit mondana, de nem tudja, hogyan, végül nekifogott, ő csak azt
szeretné tudni, érdeklődte Lövőtől, hogy ez a feltámadás kötelező lesz?
Mert ő ezt az életet még egyszer nem kívánja, inkább rohadjon meg a
földben örökre.