Tódor Jánosról akkor hallottam először, amikor februárban a romák elleni gyilkosságokról szóló konferencián ő is a meghívottak között volt. Egy alapvetően egyszerű, de sokat látott és nagytudású ember benyomását keltette.

November 19-én a Menekültek, csicskák, közmunkások című könyvének megjelenése kapcsán beszélgetett vele Tóth Károly, debreceni televíziós újságíró és szerkesztő a Méliusz Benedek Elek Fiókkönyvtárában.

Az író elárulta, hogy a könyv eredeti címe az lett volna: Szappant kéne főzni belőletek, de a kiadó azt mondta, ezt csak alcímként tudják vállalni. Még sokkolóbb ez a cím, ha hozzátesszük, hogy ez és ehhez hasonló vérlázító felkiáltások valóban elhangzottak egy ercsi közterület-felügyelő szájából.

Miután Tódor János beszélt gyerekkoráról, megosztotta a hallgatósággal azon élményeit is, amelyek az oknyomozó újságírás felé terelték. Egyetem alatt a kriminológia és a szociológia érdekelte a legjobban, később pedig gyámügyesként dolgozott. „Ott a valósággal találkozik az ember” – magyarázta. Mivel az igazgatási osztályon 70 százalékban nők dolgoztak, akik nem szerettek volna cigánytelepekre járni, ezért Tódor János ment ki helyettük. „Ott hevertek az esettanulmányok az utcán” – emlékezett vissza. Ezek után vált belőle újságíró, de fél év alatt elege lett ebből. Börtönben szeretett volna riportokat készíteni fogvatartottakkal, ezért elhívta egy börtönpszichiáter ismerőse oda dolgozni, az itt szerzett tapasztalatokból később megszületett a Két évad a Bahamákon című börtönszociográfiája.

A könyvbemutatón a leghosszabban az érpataki eseményekről volt szó, és később a közönségtől is a legtöbb kérdés erre a témára irányult. Ez a téma a könyvben is hangsúlyosan szerepel, a kötet terjedelmének egyharmada erről szól. Valójában érthető ez a kiemelt helyzet, hiszen Orosz Mihály Zoltán egykori érpataki polgármester 13 éven át tartó ámokfutását szükséges részletesen taglalni ahhoz, hogy megértsük a probléma komplex mivoltát.

A bemutatón jelen volt Szőllősi Gábor is, aki a TASZ érpataki iroda vezetője volt. Magyarországon ő az az ember, akit talán a legtöbbször pereltek be. Orosz Mihály Zoltán 178-szor jelentette fel. Szőllősi elmesélte, hogy volt olyan hét, amikor háromszor is készült róla fénykép a rendőrségen, és az anyukája kérte meg, hogy vegyen fel egy másik inget, hiszen amiben el akart indulni, már fotózták egyszer. Mindenki, maga Szőllősi Gábor is nevetett ezen a történeten, de érezhető volt, mennyire megkeserítette az életét a volt érpataki polgármester sorozatos ámokfutása.

Tódor János hangsúlyozta: a könyvében azt akarta kiemelni, hogy Orosz Mihály Zoltán bár egy pszichopata ember volt, de nem hülye. Szerinte a valódi probléma elsikkadt, aminek az számított, hogy a településen egy nyilas fészket alakított ki az akkori polgármester.

Az érpataki eset Magyarország gyenge pontjait tökéletesen megmutatta. „Magyarországon politikus vagy polgármester bárki lehet. Jelenleg a leggyengébb láncszem a magyar jogszolgáltatásban és törvényalkotásban az önkormányzati és a rendőrségi törvény. Mindkettő ezer sebből vérzik.” Orosz Mihály Zoltán gyakorlatilag egy évig volt jogerősen elítélve úgy, hogy maradhatott a települése élén. Fel kellett volna őt állítani a polgármesteri székéből, de erre a kormányhivatal 11 hónapon keresztül nem volt képes, mert az akkori Orosz mindenféle indokokra hivatkozva maradni tudott (pl. betegállományban volt). „Gyakorlatilag ezek a kormányhivatalok sóhivatalok.” A kormányhivatalokba mindig az aktuálisan regnáló kormány szimpatizánsai kerülnek. Legalábbis ezek mind Tódor János tapasztalatai az érpataki történések és a menekültügy feldolgozása során.

„A Magyar Nemzeti Arcvonal nevű társadalmi szervezet nem szerepel a bíróság által vezetett civil szervezetek nyilvántartásában, ugyanakkor az ügyészség törvényességi ellenőrzési joga csak a bejegyzett és jogi személyiséggel rendelkező egyesületekre terjed ki.” Dr. Zsíros Zsolt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főügyésze a könyv 116. oldalán

Tódor úgy véli, hogy ma Magyarországon helyi és országos szinten számos helyen is köztörvényes bűnözők irányítanak következmények nélkül. „Hogy lehet képviselő valaki úgy, hogy az elmeállapotát nem vizsgálják meg?” – tette fel a költői kérdést a hallgatóságnak.

Tódor János szerint Szőllősi Gábor példája világít rá arra a szomorú helyzetre, hogy kihátrál mindenki egy olyan ember mögül, aki ma Magyarországon bele mer állni egy konfliktusba, és harcol. Ebben az esetben a TASZ-ra gondolt. A könyvben leírja, hogyan zárultak eredmény nélkül azok a rendőrségi feljelentések, ahol a Szőllősi Gáborra és édesanyjára támadók ellen nyomoztak, vagy hogyan állt elő a TASZ erre az életveszélyes helyzetre egy, az alább idézett megoldással:

„Mi is nagyon aggódunk a testi épségéért, ezért arra jutottunk, hogy egy biztonsági kamerát kellene felszerelni Gábor házára. Ehhez pénzt fogunk gyűjteni, és be fogjuk szerezni a kamerát.” Jovánovics Eszer, a TASZ Romaprogram vezetője a 153. oldalon

A beszélgetés során nem esett szó a háztartási rabszolgákról, ezért feltettem azt a kérdést, van-e megoldás a csicskáztatásra? Tódor János egyértelműen azt válaszolta, hogy nincs. Szerinte a csicskák/háztartási rabszolgák 90 százaléka nem akar kiszakadni a jelenlegi helyzetéből, hiszen nincs hova menniük, vagy az úgynevezett Stockholm-szindróma miatt nem történik változás. Aggodalomra ad okot az is, hogy az ezzel kapcsolatos büntetőeljárások a legtöbb esetben ügyészi szakaszba se jutnak el, habár a könyvben éppen egy olyan eset részleteit ismerhetjük meg, ahol a fogvatartók ellen ítélet is született.

A könyv nagyon tömör, rengeteg információt tartalmaz, minden oldala sokkoló. Fejezetenként olvasva és megemésztve a sorokat ajánlott fogyasztani, bár nehéz letenni a könyvet, mivel nagyon olvasmányos. Olyan megdöbbentő történeteket válogatott össze a szerző, amelyek valóban rámutatnak Magyarország gyenge pontjaira. Példaértékűen és inspirálóan hat Tódor János merészsége, ahogyan a hatóságokkal megalkuvást nem ismerő módon kommunikál, és nem egyszer felhívja figyelmüket olyan részletekre, melyekről látható módon meg akartak feledkezni.

Nyilván a nyomozás részleteiről nem adhat tájékoztatást, annak mindenesetre örülnék, ha választ kapnék arra, mit szólnak ahhoz, hogy Érpatak polgármestere Facebook-oldalán „ostobábbnál ostobábbnak” minősítette a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőröket, különös tekintettel az újfehértói őrs főnyomozójára. Feljelentették-e rágalmazásért? Egyáltalán foglalkoznak-e vele, hogy egy hivatalos személy – miközben eljárás folyik ellene – miként vélekedik testületük tagjairól? 156. oldal

Talán az egyetlen negatívum, amit fel lehet róni, az az, hogy elsősorban olyan témáknak szentelte a könyv legnagyobb részét, amelyekkel egyébként is rengeteget foglalkozott a sajtó. A kevésbé hangsúlyos témák, mint például a háztartási rabszolgák vagy a pszichiátriai betegekkel való nem megfelelő bánásmód a könyvben is annyira kap figyelmet, mint a médiában általánosságban.

Érdeklődtem Tódor Jánostól, mégis ezt a sok szörnyűséget hogyan képes feldolgozni, megviselik-e őt. Azonnal rávágta, hogy persze, megviselik, de úgy igyekszik feldolgozni, hogy beszél róluk, elmeséli ezeket a történeteket könyvbemutatókon, illetve ír. Hiszen ő elemi felháborodásból ír.

HÁRMAN FOGUNK ÖRÜLNI, ha a Debreciner online újságunk előfizetését adja karácsonyi ajándékba!
Ő, akit megajándékoz, Ön, aki megajándékozza. És mi, a Debreciner szerkesztősége.
Ide kattintva lehet előfizetni a Debrecinerre.
Köszönjük!