A december 5-én rendezett fórum során abban többnyire egyetértettek, hogy amíg terítéken van ez a 7. cikk – bármiféle döntés is születik végül –, addig a magyarországi tekintélyuralmi rendszer kialakítását hátráltatni lehet, hiszen szem előtt van sok olyan visszás döntés, amelyet korábban esetleg észre se vettek az unióban.

A 7. cikkről – amelyet a szakemberek nem célnak, hanem eszköznek tekintenek – sokat lehetett hallani az utóbbi időben. Ennek kapcsán az EU Általános Ügyek Tanácsa december 10-én vizsgálja ismét Magyarországot abból a szempontból, hogy miként valósul meg (vagy sem) itt a jogállamiság, illetve mi a helyzet az emberi jogokkal Magyarországon.

Mi és miért a 7. cikk?

Ám mi is az a 7. cikk, illetve mit jelent az az eljárás, amelyben Magyarországot vizsgálják? Ha a Sargentini-jelentést írjuk, már sokak számára ismerős lehet a történet. Ebben a 2018-as jelentésben szólítják fel Magyarországot az uniós alapértékek betartására, s ez az, amely nagy indulatokat váltott ki idehaza – támogatói és ellenzői vitája közben. Az EU-ról szóló szerződés 7. cikke tartalmazza azt az eljárási rendet és azokat a szankciókat, amelyek követhetik végleges elmarasztalás esetén a Sargentini-jelentést. A legnagyobb skandalum az volna, ha végül megvonnák Magyarország szavazati jogát a Tanácsban. A jelentésre reagálva a magyar kormány kiadott egy terjedelmes, majdnem 200 oldalas válasziratot, amelyben a Sargentini-jelentésben foglaltakat gyakorlatilag elutasítja. Erre viszont reagált több civil szervezet, amelyek szerint a magyar kormány konkrétan valótlanságokkal tömte tele ezt az iratot, ezért a civilek is elkészítették a maguk dokumentumát, amiben tételesen cáfolnak több kormányzati állítást.

Mégis milyen gyakorlati hatása lehet mindennek Magyarországra nézve?

Fő témaként erről folyt diskurzus Debrecenben a Baross utca 16. alatt, amelyen a civilek cáfolatait megíró stábból többen is jelen voltak: Urbán Ágnes, Mérték Médiaelemző Műhely, Léderer András, Magyar Helsinki Bizottság, Vig Dávid, Amnesty International Magyarország, Szabó Attila, TASZ, Mikola Bálint, Transparency International Magyarország. A beszélgetést Kovács Ágnes (ELTE TÁTK) moderálta.

Rögtön a beszélgetés elején felvetődött: eljuthatunk-e odáig, hogy az Európai Unió Tanácsa kimondja, sérülnek az EU-s alapértékek Magyarországon. S ha kimondják, annak mi a következménye? Mire számíthatunk, ez a vizsgálat és az adott döntés a végén megakasztja-e a magyarországi autoriter tendenciákat? Bármilyen változást eredményez-e ez az egy mechanizmus Magyarországon, ahol a szakemberek szerint a demokrácia lebontása félig már meg is történt, s a jogállamiság is odaveszni látszik?

A moderátor Kovács Ágnes felvezetése szerint a Magyarország ellen jelenleg is zajló uniós vizsgálat lassító hatása érzékelhető egyes hazai intézkedések finomodásában. Például az intézményi kinevezések során olykor nem a sejtett hatalomközeli személyt tették pozícióba.

Kísérleti nyulak lennénk?

Léderer András ugyanakkor úgy vélte, hogy merőben újszerű az unió számára ez a helyzet, mondhatni mi, magyarok vagyunk a kísérleti nyulak, hiszen eddig még nem volt olyan 7. cikk szerinti eljárás egyik tagállammal szemben sem, amelyet az Európai Parlament kezdeményezett volna. Vagyis egyfajta főpróbának tekinthetik. Viszont Léderer szerint fontos minderről beszélgetni, ezáltal láthatjuk, honnan indult a folyamat 2010-ben, s hol tartunk most, 2019-ben. „S ha nem tetszik a mostani helyzet, akkor eldönthetjük, hogy milyen más értékeket szeretnénk kialakítani, amelyek közt jobban érezzük magunkat.”

Szabó Attila szerint is a kompromisszumos megoldások mutatják, hogy a kormány nem olyan bátor mindenben most, mint korábban, például „az Országos Bírósági Hivatal elnökévé sem Handó Tünde valamelyik emberét jelölték”. Mint Szabó mondta, ez szervesen kapcsolódik ahhoz, hogy az európai közbeszéd most éppen a magyarországi bíróságok függetlenségéről is szól. Vagyis terítéken van a téma, belföldi és nemzetközi figyelem adja valamelyest a fékező erőt a túlkapások ellen. Emellett viszont kitért arra is Szabó, hogy az apránként történt módosítások a választási törvényben önmagukban még akár érthetők is voltak, de egészében nézve a folyamatot a helyzet aggasztó. Vagyis kérdéses, hogy mennyire értékelhető sikerként az, hogy talán kicsit visszavett a magyar kormány a teljesen öntörvényű intézkedéseiből.

Túlbonyolít a magyar kormány

Hasonlóképp fogalmazott Mikola Bálint is, miszerint a magyar kormány Európai Unió felé halogató és ködösítő taktikát alkalmaz. Vagyis nem rendszerszintű tájékoztatást és válaszokat ad, hanem kiragadva egyes részleteket, amelyeket aztán (tette hozzá Léderer is) olyan szinten túlbonyolít, hogy azt végül ember legyen a talpán, aki megérti az uniós politikusok vagy akár az akadémikusok közül is, főleg külföldiként. Viszont éppen ezt a rendszerszintű gondolkodásmódot tartja pozitív hozadéknak Mikola, amelyre szinte rákényszerültek a civilek a kormány terjedelmes beadványára reagálva.

Urbán Ágnes tovább ment, szerinte a mostani, általuk is létrehozott dokumentum, amely cáfolja a magyar kormány tételeit, köszönő viszonyban sincs az 5-6 évvel ezelőtti szintén általuk készített dokumentumok színvonalával. Vagyis előrelépésként könyvelte el azt a fejlődést, ami jellemezte a civil szektor szakembereinek munkáját a 7. cikkel kapcsolatos összegzéseik eredményeként: manapság már sokkal pontosabbak, lényegre törőbbek, mint pár éve.

Egyre hatékonyabbak a civilek

Mikola ugyanakkor szkeptikus: szerinte ez a jelenlegi magyarországi kormányzati „befékezés” valószínűleg nem lesz tartós, úgy érzi, Orbánék most csak jó tárgyalási pozíciót akarnak teremteni a kevésbé vitákat kavaró intézkedéseikkel az unióban addig, amíg annak következő költségvetését elfogadják. Ám ha ez megtörtént, utána feltehetően ismét nagyobb elánnal rombolják a demokráciát Magyarországon.

Urbán Ágnes önkritikusan fogalmazott: szerinte az elmúlt kilenc évben minden olyan törekvésük, amely a demokrácia lebontásán dolgozó Orbán-rendszer ténykedését ellentételezte volna, hatástalannak bizonyult. Viszont nagyon izgalmas feladat ez a számukra – mondta –, s a folyamatos tanulás során egyre hatékonyabban tudnak dolgozni a civilek. „Egyre több kérdés érkezik hozzánk az unióból is, hogy most ez vagy az micsoda, hogyan zajlik Magyarországon, szóval én nem bánom annyira, hogy egyfajta kísérleti nyulak vagyunk.”

Felhívni a figyelmet a valóság kitekerésére

Vig Dávid a kommunikáció oldaláról közelítette meg a témát. Szerinte „a magyar kormány részéről létezik egy adott kommunikáció az EU felé és van egy poétikai termék a magyar választók felé. S ezek komoly ellentmondásban vannak egymással.” Mint Vig fogalmazott, erre a kettősségre, a valóság kitekerésére felhívni a magyar választók figyelmét szép és izgalmas feladat.

Mi történt 2010 és 2019 között? Miért kellett 9 évet várni arra, hogy valami meginduljon a tisztánlátás érdekében? Mi a szakemberek véleménye arról, hogy az Európai Unió egyesek szerint képtelen volt reagálni arra, hogy a demokráciát és a jogállamot Magyarországon szétverik? Naiv volt az unió, vagy inkompetens, esetleg csak lassú, nehézkes a gépezete?

Léderer szerint sokáig tartott, amíg egyáltalán megértették, hogy itt rendszerszintű változások zajlanak, s átlátták annak belső logikáját. A kétszer kettő az öt, kommunikálja a magyar kormány a Sargentini-jelentésre reagálva. Ám arra is emlékeztetett Léderer, hogy öt-hat éve még nem lettek volna képesek ilyen minőségű munkaanyagot összeállítani a civil szervezetek, mint amilyet most megalkottak, ez is tehát a késlekedés oka.

Évekig tartó procedúrák

Ehhez kapcsolódott Vig Dávid, szerinte ugyanis korábban még a civilek se látták át azt, mennyire egy irányba mutatnak a kormányzati intézkedések, a fideszes törvénykezés. „Akkor még azt vettük csak észre, hogy ha az Alkotmánybíróság hoz egy döntést, ami a kormánynak, a Fidesznek nem tetszik, akkor fogja és megváltoztatja például az Alkotmánybíróság hatáskörét.” Ehhez tartozik az is, amikor észleljük a mindennapokban, hogy belenyúlhat a kormány szinte bármibe. „Elveszítették Budapestet az önkormányzati választásokon? Semmi baj, akkor a színházgazgatókat mostantól nem Karácsony Gergelyék nevezik ki.”

Emellett Vig szerint az EU-eljárások „túl jogiasak. Amikor az Európai Bizottság védelmezi az európai szerződéseket, nem mondhatja, hogy egy sajtóhír alapján a magyar kormányt bepereli, hanem hónapokig, évekig tartó procedúra után dönthet valahogyan.” Nyilván ezt a magyar kormány nagyon jól tudja, s ezért nem tart azonnali retorzióktól. El lehet húzni sok mindent, így ezt is, mint a rétestésztát.

A magyar kormány exportálja a gyakorlatát

Más oldalról megközelítve Szabó Attila elmondott egy történetet. Az EBESZ, amely szervezet például figyeli, minden rendben zajlik-e az országgyűlési voksolásokon, megírta a jelentését a 2014-es magyarországi választások után. Ebben harmincvalahány pontban összeszedték, hogy mi az, amit a magyar kormánynak a következő választásokig meg kellene változtatnia. Ilyen volt például a választókerületek átalakítása, a médiaviszonyok visszásan ható alakulása, és még sok más is. Erre mi történt? Semmi. 2018-ban már nem a magyar kormányt, hanem a TASZ-t kérte fel az EBESZ arra, hogy nézze át, mi változott Magyarországon a négy évvel korábbiakhoz képest. S kiderült, hogy három technikai kérdésben változtatott a magyar kormány, de huszonvalahány esetben semmi sem történt, sőt volt pár olyan tétel is, ahol rosszabbá vált a helyzet. Magyarán eltelt négy év, mire az EBESZ-nél realizálódott az, hogy semmi sem változott vagy még rosszabb lett. Ez is oka tehát a késlekedésnek.

További okként felhozták azt is, hogy a magyaroszági változásokra igazából akkor kezdett el jobban figyelni az unió, amikor Lengyelországban és Olaszországban is hasonló tendencia mutatkozott. Ráadásul „a magyar kormány exportálja a médiaátrendeződését a Balkánra, amely bár még az EU-n kívül esik, de figyelmeztető jel lehet” – tette hozzá Szabó.

Kapcsolódó témaként arról is beszéltek a később a közönség kérdéseire is válaszoló szakemberek, hogy Magyarországon milyen helyzetben van például a média jelenleg – s közelebbről Debrecenben, illetve a régióban –, illetve az egyetemek átalakulásáról (van, aki szerint egyfajta kft-ként működnek már manapság, eredeti felépítésükből és feladatukból jócskán kifordulva). Szó esett az egyetemi oktatók felelősségéről is, ki mit mer, tud vállalni a diákokkal való kommunikációja során, s meddig mehetnek el – vagy meddig kell elmenniük – értékalapú elveik megvédése érdekében.