A Magyar Közlönyben május 30-án megjelent kormányrendelet értelmében június 15-étől a jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár egyik osztályaként működő ’56-os Intézetet beolvasztják az elsősorban a kormány emlékezetpolitikáját szolgáló Veritas Intézetbe. Valuch Tibor Debrecenben végzett történészt, az ’56-os Intézet Alapítvány kuratóriumi tagját kérdeztük arról, hogy milyen folyamatok vezettek idáig, és mi lesz ezután magával az intézettel és az eddig általuk kezelt Oral History Archívummal.

Milyen előzményei voltak az ’56-os Intézetnek a Veritas Intézetbe történő beolvasztásának?

Az ’56-os Intézetben dolgoztam 1991-től 2011-ig. Amikor a második Orbán-kormány felszámolta az önálló közalapítványt és az önálló jogi személyi státuszt, akkor feleződött ennek az intézetnek a kutatógárdája. A költségvetés kisebb lett, aki tudott, másfelé ment. Fontos megemlíteni, hogy ez nem egy ’56-os emlékezeti intézet volt. Az első öt év azzal telt, hogy a forradalom elhallgatott emlékezetét és történetét próbáltuk meg intenzíven feltárni, ezután elkezdett átalakulni egy jelenkorkutató központtá és intézetté. Ebbe nyúltak bele 1998-ban, az első Fidesz kormány idején, amikor a közalapítvány költségvetését 56 millióról 6 millióra csökkentették. Ezt, ha nehezen is, de akkor még túl lehetett élni mindenféle pályázati támogatásokkal, aztán amikor 2002-ben kormányváltás történt, ez a politikai nyomás is megszűnt.

Mit gondol, mi állhat a mindenkori Fidesz-kormányoknak az intézettel szembeni fellépései mögött?

Az első vád az volt, hogy ez egy liberális, baloldali intézet. Valójában mindenféle világnézetet követő kollega dolgozott ott, ez sohasem volt pártintézmény. A háttérben nyilván lehettek szakmai féltékenységek, személyi ellentétek, de nem ezek az érdekesek. A mostani kormány kultúr- és tudománypolitikája úgy épül föl, hogy nem szeretik a versenytársakat. Úgy szeretnek száz méteres síkfutást nyerni, hogy mindenkinek összekötözik a lábát, aki starthoz állna, majd ők befutnak a célba és közlik, hogy győztek. Azt gondolom, hogy nincs jobb és baloldali történetírás. Egy történetírás van, amely a tények ismeretére és logikus elbeszélésére épül, nem szolgálhat direkt politikai érdeket és emlékezetpolitikát sem. Versengő történeti értelmezésekre viszont szükség van, ez lehet bal- vagy jobboldali indíttatású, de nem gondolnám, hogy ennek jelentősége van. Itt arról van szó, hogy a jobboldali kormányok nem nagyon szeretik az ilyen típusú független intézményeket. Ennek a politikai gyakorlatnak esett áldozatául az intézet.

Az eddig az Országos Széchényi Könyvtár egyik osztályaként működő ’56-os Intézetnek a Veritas Intézetbe történő beolvasztása után hogyan látja az ’56-os Intézet Alapítvány további működési lehetőségeit?

Az intézet fenntartását segítő magánalapítvány sajnos nem eléggé tőkeerős ahhoz, hogy át tudja venni az intézetet, és nyilván az Oral History Archívumban tárolt interjúkat sem tudja tulajdonába venni. Tudni kell, hogy Európában itt van az egyik legnagyobb élettörténeti interjúgyűjtemény, ez egy nemzeti kincs, amit eddig kellő hozzáértéssel és felelősséggel kezeltek.

Mennyire lehet tartani attól, hogy az Oral History Archívum anyagait a Veritas Intézet szakmailag nem megfelelően kezeli és használja fel?

Amikor ezek készültek, az interjúadó rendelkezhetett arról, hogy mennyire legyen nyilvános az anyaga. Jogosan lehet félni attól – ismerve a Veritas Intézet gyakorlatát –, hogy tendenciózusan kimazsoláznak példákat, összevágnak szövegeket az interjúkból, nem nagyon fogják érdekelni őket a személyiségi jogok. Inkorrekt történet az egész. Ha valaki adott egy interjút, akkor azt abban a hiszemben tette, hogy azt a személyiségi jogok tiszteletben tartásával fogják kezelni, és bízott az intézetben. Ismerem a Veritas Intézetben dolgozók egy részét, akik között vannak persze fiatal, tehetséges kollegák is. De az nem a tudomány logikája szerinti, normális működési rend, hogy a politikusok megmondják, hogy mit kell kutatni és hogy kell írni, vagy azért kell megírni valamit, hogy az alátámasszon állami emlékezetpolitikai elképzeléseket. Ebben a gyakorlatban nincs meg az objektivitás, a függetlenség. A kormány politikájára jellemző a kreatív jogértelmezés és jogalkalmazás, ez vonatkozik a saját intézményeire is.

Az elmúlt napokban több példát is láthattunk azzal kapcsolatban, hogy az Oral History Archívumban megtalálható életinterjúk alanyai visszavonják a betekintési és felhasználási jogot az általuk szolgáltatott anyagokhoz. Hol tart ez a folyamat? Eddig hányan éltek hasonló jelzésekkel?

Nyolc éve nem dolgozom ott, nem vagyok ott napi szinten, ezért ezt nem tudom pontosan megválaszolni. A hírek szerint valóban sokan tettek ilyen nyilatkozatot, hiszen veszélybe kerül a páratlan értékű élettörténeti interjúgyűjtemény jogszerű és szakszerű kezelése.

Mi történhet az 1956-os Intézettel a kormányzati döntés után?

Az önkényes politikai döntés, ami ugyanúgy a tudományos szabadságot csorbítja, mint az MTA elleni támadás, valószínűleg az intézet végleges megszűnését jelenti. Hiszen ha az ott dolgozó kollégák többsége nem fogadja el a döntést, és nem megy át a Veritasba, akkor egy „üres” intézetet einstandolnak.

Ön személy szerint milyen témákban végez jelenleg kutatómunkát? Mik a tervei a jövőre nézve?

Fogyasztástörténettel, a mindennapi élet történetével, jelenkori európai és magyar társadalomtörténettel foglalkozom, ezen belül mostanában a munkásság társadalomtörténetét kutatom. Egy olyan intézetben, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában dolgozom, amely szintén kormányzati tűz alatt áll immár egy esztendeje. A politikai ellenőrzés kiterjesztésének szándékán túl, a kollégáimmal együtt nem látjuk a tényleges okát, miért akarja a kormány elvenni az igen magas színvonalon teljesítő kutatóhálózatot az akadémiától. Amiket a miniszter úr indoklásként említ, azok légből kapott állítások. Nem fogja megjavítani az intézmények hatékonyságát önmagában az önkényes államosítás. Bár jelenleg semmi okom nincs az optimizmusra, remélem, hogy a kutatóintézeti hálózat mégiscsak az akadémiánál marad, és sikerül megőrizni a tudományos kutatás autonómiáját és szabadságát.