A kissé suta szójáték oka, ami a New York-i Park Avenue névre utal, hogy a helyi politikai vezetők által a belvárosba álmodott debreceni mélygarázs – ami pár napja már üzemel –, pontosabban a felette elterülő Sas utca a Dósa nádor tér szomszédságában egyesek szerint park. Szerintem meg nem az.

Voltaképp két fő problémám van ezzel a beruházással. Az egyik a közösség felé történő kommunikációja, ami kissé félremagyarázó, a másik meg maga a léte, hiszen egy igazán zöld belváros kialakításának egyik lehetséges módja, ha kiszorítják a gépjárműveket onnan amennyire lehet, s nem odavonzzák azokat, például mélygarázsokkal. Egy átfogóan kidolgozott városszépészeti koncepció tartalmazhatná inkább az autókkal szemben alternatív közlekedési módozatok támogatását, mint például egy korszerűsített, pontos, emberbarát tömegközlekedést, valamint kerékpárutakat (valódiakat, nem csak sárga csíkokat a járdán), illetve a belvárost körbevevő parkolók kialakítását – rábírva az embereket arra, hogy akinek a centrumban van dolga, kicsit kijjebb tegye le az autót, majd sétáljon egy cseppet – vagy bringázzon, rollerezzen, tömegközlekedjen. A belvárosban így is van elég mélygarázs a plázaszerű építményekben vagy egy-két más helyen. Akinek muszáj odáig autóznia, mert komoly okkal teszi, az találna magának parkolót azután is, hiszen ha eleve nem arra ösztönzik az autósokat, hogy mindenhova azzal járjanak, nem állna ott a sok, nem feltétlenül oda való jármű.

A magyarázat a minél több belvárosi garázsra egyébként is fals, hiszen azt akarják elhitetni velünk, hogy a nagyon sok autó miatt kell egyre több parkírozó hely. Nem. Azért is sok az autó a belvárosban, mert minden módon odavonzzák azokat. Egy hasonlattal élve, ha kinyitják az ajtót és a gazda még ki is áll a tornácra, integet felénk, hogy gyere be, nyilván sokkal inkább odatódul a nép. A szemléletformálás sokkal inkább része kellene legyen egy modern város közlekedési stratégiájának, mint az, hogy ész nélkül építsék a belvárosi garázsokat. Nyilván a szemellenzős hozzáállás és egyes ipari érdekek egymásra is épülnek. A minél több autó igenis érdeke a jelenlegi városvezetésnek, országvezetésnek. Hisz jelenleg ez a bizinisz ma Magyarországon nekik. Nekünk, szavazópolgároknak már nem biztos…

A másik gondom a kommunikáció. Hiszen ha azt mondják, hogy szerintük mégis csak kell a garázs a belvárosba, amit a mélybe visznek, illetve kell a betontér is oda, ahol lehet városi nagyrendezvényeket tartani anélkül, hogy véletlenül is egy lelógó faág birizgálná meg a vállunkat, rendben. Pontosabban nincs rendben, de akkor vállalták legalább, hogy mit miért tesznek. Teret adtak elképzeléseiknek. Szó szerint. Hisz ők így képzelik el Debrecen belvárosát. S mivel ők döntenek efféle kérdésekben, megteszik, mivel megtehetik.

Ám azzal, hogy ők ezt parknak nevezik, vagy a népet nézik hülyének, vagy ők nincsenek tisztában annak jelentésével. A park kifejezés önmagában hordoz eleve egy fontos tényezőt, a természeti környezetet. Ahogyan itt is olvasható, „a park gondozott terület, ami természetes vagy ahhoz hasonló környezetet teremt városokban vagy azokon kívül”. Azt is felhozza ez a jegyzet, hogy híres parkja a világnak például a New York-i Central Park (tudjuk jól, több kilométeren keresztül-kasul, tele erdővel, tavakkal, mindenféle növényekkel, sőt akadnak ott honos állatfajok is benne). Emellett más neves parkokat is lehet emlegetni. Ám mindegyikben közös, hogy az kap park elnevezést, ami jelentősen a természetet helyezi előtérbe, s nem a betont.

Emellett arra is kitér az iromány, hogy „a Michigani Egyetem kutatása rávilágít arra, hogy az ilyen parkok mennyire fontosak a városok életében: egy órányi séta a természetben 20%-kal javította a vizsgált személyek rövidtávú memóriáját és koncentrálóképességét”. Értjük ugye? A városi stresszből, anélkül, hogy a várost elhagynánk, a város határain belül maradva, kiszakadhatunk egy olyan természetes vagy azt utánzó flórába, faunába, amely valóban kikapcsol minket.

Ez lenne a Sas utcán létesített Szent István park többnyire kopogósra sikerült padozata, a néhány dézsafa, egy kisebb rész elkerített virágágyás, meg némi füves terület (mindez alatt egy garázzsal)? Mindenesetre érdekes megközelítése a park fogalmának ez a debreceni változat. Így azonban legalább értjük, hogy egy környezetszennyező és egészségkárosító akkugyárra miért gondolnak egyes városvezetők környezetbarát megoldásként. Krónikus esete a lovon háttal való közlekedésnek. Igaz, ez ősmagyaroknál még akár menő is lehet, hisz több mint ezer éve az az egyik legnagyobb kunsztunk, hogy hátrafelé nyilazunk a lóról.

Ám néha nem árt megfordulni, és nemcsak szavakban előre menni, de előbb legalább előre tekinteni, hogy merre halad a világ azon része, amelyik a természetes és az épített emberi környezetet jól együttműködő egységbe hozza.

Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.