Hogyan vegyük észre, ha valami nincs rendben egy kisgyereknél? Kit kell keresni a térségben, Debrecenben? Mi az a fogyatékosság? Mi a Magyarországon képzett, de sokfelé a világban alkalmazott konduktorok feladata, s mi a Pető-módszer? Mennyire gondoskodó az állam? S még sok egyéb kapcsolódó téma kerül terítékre mintegy egyórás beszélgetésünk során.
„Ha rövid ideig is él, de minden gyerek ad szeretetet” – Keresztes Adrienn konduktor a Debreciner Podcastban
„Amikor a plafonra szegezett szeme rám téved, akkora erőt, löketet ad. Egyszerűen csak ez, hogy egyszer rám nézett.” A Debreciner Podcast harmadik évadának ötödik adásában Keresztes Adrienn konduktor-tanítóval beszélget Miklovicz-Nyikos Mónika és Koppányi Szabolcs, a Debreciner újságírói a sérült vagy halmozottan sérült gyermekek ellátásáról, korai fejlesztéséről, felnőttkori lehetőségeikről Debrecenben.
Koppányi Szabolcs
A Hajdú-Bihar Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozó Keresztes Adrienn a ma már Semmelweis Egyetem Pető András Karnak nevezett, ám sok éven át csak Pető Intézetként ismert oktatási intézményben szerzett diplomát. Az itt egyebek mellett elsajátított Pető-módszert is alkalmazta mind Magyarországon, mind Németországban, ahol Hamburgban, majd Kölnben is dolgozott, még hazánk 2004-es európai uniós csatlakozása előtt.
A Finnországban született, de családjával már gyermekként Magyarországra költözött konduktor a beszélgetésünk során a németországi tapasztalatairól is mesélt, valamint arról, hogy saját magára mindig is magyarként tekintve élt, így számára nem volt kérdés, hogy bár itthon megszerzett szakmai tudását külföldön kamatoztatta, fejlesztette egy ideig, végül hazahozza ezt a tudást, s itt teljesedik ki benne.
Magánarchívum
Ahogyan Keresztes Adrienn mondja, a Pető-módszer szerint dolgozik, s munkájában „benne van egy kicsit a szomatopedagógia, a pszichológia, a gyógytorna, a gyógypedagógia is, vagyis minden, ami a központiidegrendszer-sérült gyerekek ellátásához, fejlesztéséhez szükséges”.
A motivációra épül a korai fejlesztés
Pető András orvos a világot bejárva az ott tapasztaltakat kamatoztatta és gyúrta egységes módszerré a mozgássérültek gyógyítása terén. Jelenleg csak Magyarországon képezik ki az eszerint dolgozó konduktorokat, ám igen elterjedt külföldön is a módszer, sok helyen alkalmaznak ilyen szakembereket. A módszer egyik lényeges eleme a motiváció, hogy „az a beteg, aki mondjuk egész nap az ágyában fekszik, ha megfelelő motivációt kap arra, hogy kinézzen az odébb lévő ablakon, össze fogja szedni a maradék kis erejét, és oda fog menni kinézni”. Nyilván ez függ a fizikális állapotától is, de a konduktor amondó, valamilyen módon valaminek az elérésére szinte mindenki motiválható.
Magánarchívum
Mint beszélgetésünkből kiderül, a szakember szerint egy többé-kevésbé jól működő rendszerbe kerül minden olyan kisgyerek Magyarországon, akinek akár már a terhesség alatt vagy a születése után nem sokkal bármiféle fejlődési rendellenessége tapasztalható. A rendszerbe bekerülés első fázisa a gyermekorvos és a védőnő, na meg maga a szülő általi észlelés. Ha akár kinézetében, akár viselkedésében furcsát vesz észre valaki a gyermeken, jelezni kell, és szakemberek döntik el, szüksége van-e korai fejlesztésre. Amennyiben igen, akkor lépnek be a képbe például a konduktorok is, mint Adrienn.
A korai felismerés, a társadalmi elfogadás fontos
Persze a felismerés egyik lényeges eleme, hogy tisztában legyünk azzal, mi is a fogyatékosság. A konduktor így fogalmazott: „hosszan tartó fizikai, értelmi, pszichoszociális vagy érzékszervi károsodás, amely korlátozza a társadalmi szerepvállalását az egyénnek. A hallás-, látás- és mozgássérültek, az autisták vagy a Down-szindrómások is ide tartoznak.” Előfordult például olyan eset is Keresztes Adrienn praxisában, hogy egy koraszülött gyerekről még ők maguk sem tudták biztosan megmondani, mi is lesz belőle, aztán mostanra egy hétköznapi óvodába beilleszkedő vidám kisgyerekként említette őt.
Ennek kapcsán szó esik a podcastban a társadalmi befogadásról, a többségi társadalom és a bármilyen fogyatékkal rendelkezők közötti viszonyról, s arról, hogy már kisgyerekként el kell kezdeni az elfogadásra nevelést. „A fogyatékosnál sem hiányzik semmi, csak éppen vannak dolgok, amikben segítenünk kell őket, hogy megtehessék” – vallja a szakember, ahogyan azt is, hogy egy kisgyerek még teljesen fogékony az ilyen elfogadásra, „ő sokszor csak egy játszópartnert lát egy fogyatékkal élő társában, akivel kapcsolatban, ha elmondják neki, hogy miben más, egyszerűen megérti és nem tartja furcsának később sem”.
A podcastunk folytatásához olvasóink és hallgatóink támogatására van szükségünk. Amennyiben szeretnének még több ilyen adást hallgatni, kérjük, fizessenek elő online újságunkra!
