Mottó: A napraforgó mindig napraforgó marad, akkor is, ha még nem tudod megkülönböztetni a többi virágtól. Bármennyire is szeretnéd, nem változtathatod sem rózsává, sem tulipánná, országunk jelképévé. Ha meg akarja tagadni önmagát, csak megkeseredik és már életében halott lesz. Ezért tanuld meg derűs nyugalommal követni a sorsod, bármilyen legyen is. Paulo Coelho

2023. november 17., este öt óra – Dankó utca 11.: A cigányok kiállnak Iványi Gábor és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség mellett. A részvevők személyét olykor-olykor furcsállom. Őszinte leszek. Némelyiket igencsak elítélem. Pont. Az énekesnő és a zene tetszett. A művészek, mindig. Be kell vallanom valamennyire a szónoklatok is. Talán énbennem van a hiba, hogy összességében mégis inkább megvetést éreztem néhány ember iránt, és nem elismerést. Sosem szerettem a napraforgókat, az aljas politika túlélőit, az össze-vissza beszélő nagyképű tudatbefolyásolt embereket vagy a csalókat. Még akkor sem, ha időről időre változnak és ők a közimertek, miközben nem szolgálnak rá. Hm, mostanában nekik áll a világ. Nyugodtan lovat válthatnak, kellenek a fehéreknek a játszmáikhoz itt is, ott is. Nem tudom, Indián (a szervező) hogyan találta meg éppen őket. Összeségében a kiállás megtörtént. Iványi, mint oly sokszor, valószínűleg tolerálta az akciót. Így nekem sincs jogom nem tolerálni, nem eltűrni, hogy összekeveredtek a szerepek. Iványi Gábor egy olyan ember, aki helyet ad a megfáradtnak, az olyan embernek is, aki máshol már nem bírja a versenyt. Teszi ezt annak ellenére, hogy nem egyszer megtagadták, elárulták még a saját istápoltjai is, de benne valóban él az emberszeretet a megbocsátás szelleme. Ezreknek kellett volna ottlennie a Dankó utcában. Így én is köszönöm, hogy akik ott voltak, ott voltak értem is! Fejet hajtok előttük.

2023. november 15., este hat óra – Váci út 169., a Szcientológiai Egyház díszterme: Mi a különbség a tolerancia és a tisztelet között? Vallási párbeszéd. Hat különböző vallást képviselő ember elmélkedik arról, hogy mi a tartalma a tolerancia szónak és hogy mennyivel többet jelent a tisztelet. Gyönyörű eszmefuttatások, jó előadók, akik végül is megegyeznek abban, hogy az egyetemes emberi alapértékek mentén van a közös nevező, ami valahol a tolerancia alapja, míg a tisztelet ennél jóval több.

Nem biztos, hogy jól, de megpróbálom kifejteni egy kicsit bővebben. A tolerancia az én olvasatomban eltűrést, elviselést, elszenvedést, tűréshatárt jelent. Tehát amikor tolerálom a partneremet, akivel valamilyen kapcsolatba, kommunikációba kerültem, akkor tulajdonképpen nem kell, hogy bármiben is egy állásponton legyünk, azonban éppen az ember iránti kíváncsiságom miatt képes vagyok őt meghallgatni és egy bizonyos határig eltűrni-elviselni a témához való más hozzáállását, mert ő más szemszögből közelíti azt meg. Van azonban egy mezsgye, amin nem lépek túl (és általában a másik fél sem szokott). Nomármost, ha a mezsgyéig van közös cselekvési pont, akkor lesz további interakció, közös cselekvés; ha nincs, akkor veszett fejsze nyele marad az egész. Alapvetően nem értettem meg a másik embert, de van egy tűréshatárom, amin belül még képes vagyok őt meghallgatni.

A tisztelet jóval bonyolultabb fogalom, mint az elviselés, eltűrés. Ebben az esetben elemeztük, értékeltük a másik embert, és meg is értettük őt. Tisztában vagyunk vele, hogy alapos oka van arra, hogy másképp gondolkodjon. Többször eszembe jutott Immanuel Kant és az ő filozófiájának alapja: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája, egyúttal mindenkor egyetemes törvényhozás elvéül szolgálhasson”, amikor a vallástudósok az egyetemes emberi értékekről beszéltek.

Nem tudom jól visszaadni azokat az értékes gondolatokat, amiket ott hallottam. Ajánlom figyelmükbe a téma jobb megértése végett (mert ugye „a Google a barátod”) Marcus Baldwin: A tolerancia és a tisztelet 7 különbsége című kis összefoglalót a tolerancia és a tisztelet különbsége című írását.

Talán azért sem megy a jó összefoglaló – miközben megérdemelnék a tudósok a jobb közvetítést -, mert közben alakítgattam a magam értékítéletét, amit hosszas vívódás után aktuális és közismert alapra helyeztem. Az est vége felé volt lehetőség kérdezni. Az első voltam, aki kérdeztem. Kicsit megfagyott a levegő egy pillanatra, de aztán ami jött, az felülmúlta a várakozásomat.

Kb. ezt kérdeztem: Türelem, tűrés, elviselés, elfogadás, szolgálat, tekintély és tisztelet! Pozitív és még pozitívabb bemenetek és több ellenkező értelmű kimenet: önzés, határvonal, vallásféltés, a közösségre alkalmazandó egyetemes erkölcsi normák. Nem könnyű a vallások között határvonalakat húzni, és hogy mégis vannak, azt bizonyítja, hogy létezik a vallásféltés. Aktualitás: bizonyára nagy vonalakban ismerik a Magyar Evangéliumi Testvérközösség 2012 óta tartó jogvitáját az államvezetéssel. Bevett egyház, egyház, vallási egyesület kategóriákra való felosztása valaminek, aminek alapján az állam támogatja vagy nem támogatja a vallási közösségeket! Törvényt hozott az állam arról, hogy mely egyházakkal akar együttműködni és melyekkel nem! Durván beletaposott ezzel a vallási közösségek életébe. A MET egyház az adó egyszázalékának felajánlása terén a negyedik legtámogatottabb egyház. Ehhez képest a többször módosított törvény miatt nem élvezheti a gyümölcsét ennek úgy, mint a bevett nagyegyházak. Mondhatnánk úgy is, hogy Iványi nem állt be a sorba imádni egy olyan politikai rendszert, ami üldözi a szegényeket, a hajléktalanokat, és lemondott Magyarország lakosságának egyharmadáról!

Kérdés: Önök vallási szempontból tűrik, elfogadják, elviselik, tisztelik esetleg vallási vagy világi szolgálatnak tekintik dr. Iványi Gábor önként vállalt kálváriáját? Hogyan kell viszonyulniuk egy bajba jutott egyházhoz? Lehet-e jelzálogot tenni egy templomra, ami sok hithű vallási közösségi tag adományából épült meg? Önök szerint lesz olyan másik vallási közösség, amelyik az árverésre ítélt templomra licitálni fog? Ennek tükrében a vallásszabadság és az egyenlő bánásmód érvényesül-e a vallási közösségek és az állam viszonyában? Tolerancia vagy tisztelet jellemzi az egyházak és az állam viszonyát jelenleg?

Először egy olyan ember válaszolt (nem akarok én itt most a nevekkel dobálózni, fontosabb az, amit mondtak), aki tanít a Wesley János Főiskolán. Elmondta, hogy ő e tekintetben elfogult. Az azonban tény, hogy ez most egy élesben zajló nagyon durva teszt az állam és az egyházak között. Azon egyházak között, amelyek képviselői hallgatnak. Egy másik vallási vezető arra utalt, hogy az egykori zsidótörvények megalkotásakor sem emelte fel a szavát egyetlen nagy keresztény egyház sem intézményi szinten, de az egyetemes elfogadott emberi értékek alapján minden tőlük telhetőt megtettek a képviselőik, hogy minél kevesebb zsidó származású ember essen áldozatul az erőszaknak. És végül jött a római katolikus pap… Nagyon érdekelt az ő véleménye! Próbálta egy kicsit enyhíteni a feszültséget, és elmondta, hogy végül is a legnagyobb karriert Jézus és az ő keresztje jelentette ennek a világnak. Az önként vállalt értelmes szenvedés maga kiváltja az ember szimpátiáját. Így lehet az, hogy egy kis létszámú egyház ilyen lakossági támogatottsággal bír. És itt jött számomra a döbbenet: kiglancolhatjuk a templomainkat, de mit sem ér, ha üresen konganak. (Nem biztos, hogy pontosan idéztem, de az értelme ezt volt a pap szavainak, az biztos!)

Legyen ez a végszó: kiglancolhatjuk a templomainkat, de mit sem ér, ha üresen konganak. Az egyetemes alapvető értékeket egyetlen evilági hatalom sem képes – csak időlegesen – kalodába zárni! Ha intézményi szinten nem is szólalnak meg az egyházak – féltve a baksist és a vallási közösséget a megtorlástól –, vajon a vallási vezetők inspirálják a híveiket a MET egyháznak való adakozásra, vagy a vallásféltés mentén senki nem biztat senkit arra, hogy segítsenek egy keresztény vallási felekezetnek, amelyik bajba került? Tolerancia vagy tisztesség! Mi jellemzi a bevett egyházakat?

Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.