Szőrfóbiás Puskások, kézi-foci párkapcsolat meg egy kis szociókörkép Debrecen külterületéről.
Egy kör foci a Serly-kanyarnál – Beszélgetés Dan Lászlóval
A hatalmas, mesebeli, indákkal benőtt régi haciendákat idéző vendégváró egység erősen retró hatású verandáján telepedünk le, túl a Debrecen táblán, a Diószegi útból jobbra, a „Serly-kanyarnál” nyíló Biczókert utcán. Eleinte senki más nincs rajtunk kívül, majd rövidesen megérkezik Kopasz (Szabó László), az egykori focikapus, és Kertész János, a kézis hálóőr, aztán mások is. Kisbolt és kocsma 2 in 1 a helyszín.
„Egy igazi focistának nincs szakálla! – mondta a legendás Puskás Öcsi, és megragadott, majd megráncigálta. Mire én: na és George Best? Erre már nem mondott semmit Öcsi bácsi.” Dan László „Dani” a DMVSC, majd a DVSC egykori csatára, aki játszott a Honvédban és a Haladásban, meg jó pár Hajdú-Bihar megyei klubban is, idézi fel, amikor valahonnan hazafelé tartva a csapattal megálltak Madridban, és a híres Bernabeu stadionba is betértek. Itt találkoztak Puskás Ferenccel, aki meglátva őt neki esett az akkor éppen Rumcájszos arcszőrzetet viselő Dannak, s tréfásan megfeddte érte.
Ha már szőr, jön a következő sztori is egyből. Annak idején a másik Puskás, Lajos, Dan edzője arról volt híres, hogy csak a frissen borotvált, snájdig kinézetet engedte meg a csapaton belül, vagyis „ha borostával mentünk edzésre, rögtön megkérdezte, ebből szakáll lesz vagy micsoda? Muszáj volt azt mondani, hogy szakáll, s akkor tényleg meg kellett növeszteni, azt még elfogadta, mert ha nem, akkor büntetést kaptunk, vagy 5 ezer forintot, ami a 80-as évek közepén nem volt kevés pénz.” Így megmaradt a szőrzet, hogy a rigorózus tréner elégedett legyen.
Cipő az asztalon
A Serly kocsmapultja fölött egy DVSC-labda és egy régi focicipő, Dani leveszi, büszkén mutatja, s bár nem tudja, ki taposta benne a gyepet annak idején, de biztos benne, hogy valamikor a 60-as években szolgálta tulajdonosát. Előkerülnek az eltett újságcikkek, fotók – utóbbiakból van a telefonjában is elmentve. Közös képen a legendás Varga Zoltánnal, Détári mellett a Honvédban, a gesztikuláló Puskás Öcsi mögött szőrösen, vagy éppen Skála Coopos mezben, illetve a csapatfotón elöl guggolva a Honvéd elleni győztes meccs előtt (vagy után).
Sorba vesszük a Biharnagybajomból származó labdarúgó pályafutását. A szülőfalujában focizott 1974-től 1981-ig, majd két év következett Püspökladányban, aztán egy ceglédi kitérő után jött a nagy lépés, vagyis a Honvéd, a Haladás. 1986-tól pedig a DMVSC (később DVSC néven már). A 90-es éveket Kabán kezdte, ismét játszott Püspökladányban, és 2000-ben Szarvason fejezte be az aktív labdarúgást. Abban az időszakban rúgta a bőrt Debrecenben, amikor hol kiesett az NB1-ből, hol visszakerült oda a gárda az NB2 bajnokaként.
Edzősködött is több helyen Dan (Zsáka, Püspökladány, Sárrétudvari, Kaba, Biharnagybajom), majd még aktív labdarúgóként elkezdte vendéglátós vállalkozását, amelyet a mai napig folytat párjával, a kétszeres EHF-kupa győztes kézilabdázó László Krisztinával, a DVSC egykori kiváló szélsőjével.
Képviselőjelölt is volt
Dan László önkormányzati képviselőnek is indult 2006-ban, mint mondja „többen ajánlották, hogy függetlenként tegyem, mert az jobb, de nem akartam, az olyan homályos, így az MSZP színeiben indultam, amikor itt a Biczóban végül Győri Gyula (Fidesz) nyert, igaz, nem volt nagy különbség”. Érdekes, ahogy visszaemlékszik erre a választásra: „Gyuszi is sportolt korábban, nem volt semmilyen háború közöttünk, csupán egészséges verseny. Én úgy éreztem, hogy mint akkor már több éve itt lakó ember többet tudnék tenni a Biczó-kertért, mint ő, de végül, ahogy sejteni lehetett, ő nyert.”
Ha már politika, Dan László szerint ideje lenne már a régóta ígérgetett zártkertségek beépíthetőségét végre valahára 3-ról 5 százalékra emelni arrafelé, hiszen „egyre többen költöznek ki ide, akik eladták lakótelepi lakásukat, s az olcsóbb rezsiért vagy akár a jóval alacsonyabb albérleti ár miatt jönnek. Ám 30 négyzetméteren nem lehet megélni és még családot is tervezni.” Igaz, hozzáteszi, hogy 2006 táján történt útaszfaltozás, néhány lámpát felszereltek, de ennél többet is lehetne fejleszteni szerinte a környéken.
Egy focistapályafutás nagy pillanatai
„Több ilyen is volt. Például amikor beléptem a Honvéd öltözőjébe, körbenéztem, hogy biztosan jó helyen járok-e. A szekrények felett láttam Détári, Sallai, Nagy Anti nevét.” Aztán szintén jeles momentum Dan László életében, amikor „aláírtam a Lokihoz. Gyerekkori álmom volt a DVSC-ben futballozni.”
Az 1986-os évre is jó szívvel emlékszik vissza az egykori villámgyors támadó, aki erősségei között fürgesége mellett erőszakosságát és a nagy szívét emelte ki: „nem szerettem háttal a kapunak kapni a labdát, az nem feküdt nekem, így nem annyira a klasszikus középcsatár pozíciót kedveltem, hanem azt, ha a mélységből tudok indulni, s kihasználtam cselezőképességemet is. Abban a szezonban gólt lőttem két volt csapatomnak, a Haladásnak és a Honvédnak is. Ez jó érzés volt.”
Beszélgetésünk közben egy sorsjegyet kapargat, majd odébb tolja: nem nyert. A másik asztalnál a barátok poharazgatnak és sztorizgatnak, idővel ők is bekapcsolódnak a beszélgetésbe, azon elmélkedve, milyen jó is volt immár öregfiúkként a Dorottya Presszó kispályás csapatában együtt játszani, ahol több volt lokista is megfordult. A helyi vagány Bücs Zsolt „Bübü” (2019 nyaráig a Lokinál Herczeg András pályaedzője is volt később), Horváth Béla és Fekete Róbert kapusok (szigorúan a mezőnyben játszottak náluk), vagy Zoran Spišljak (ő is volt Herczeg segítője), Tóth György, illetve a DVSC sikerkorszakából is a részét kivevő csatár Bojan Brnovics is elutazott velük egy-két tornára.
Melyik edző, illetve játékos volt az etalon, s kivel voltak esetleg konfliktusok?
„Kiss Lászlóval nemigazán volt felhőtlen a viszonyunk, viszont Temesvári Miklósra felnéztem, de Paróczai Sándort is sokra tartom, ő Kabán rakta le az alapokat annak idején, ami után Garamvölgyi Lajossal bronzérmet szereztünk a másodosztályban a Kabával 1992-ben.” Merengve meséli, milyen nagy dolog volt, amikor az NB1-ből kieső mindhárom gárda hozzájuk, az NB2 keleti csoportjába került, s a Kabával ők mindet megverték legalább egyszer.
„A Lokit 3-1-re győztük le, illetve ikszeltünk velük, de a Békéscsabát és a Szegedet is legyűrtük. Abban a szezonban a DVSC lentebb végzett, míg mi a harmadik helyen.” Más kérdés, hogy amikor a DVSC-t 1990-ben elhagyta, utána pár évvel beindult a szekér Sándor Tamásékkal, aminek így ő már nem lehetett részese: „szép két évet töltöttem Kabán, amire örömmel gondolok vissza, de persze megfordul a fejemben, hogy mi van, ha a Lokinál maradok. Lehetett volna ott még pár jó szezonom, hiszen még csak 28 voltam, amikor Kabára igazoltam.”
Aztán sorolja még kedves edzőit: Szolga Géza, Németi László, Rácz Zsigmond. Az alsóbb osztályokban. Ami a játékosokat illeti: „egyértelműen Törőcsik a kedvencem. Külföldön pedig Maradona, illetve a posztomon mondjuk Beckham.”
Herczeg, Szima, Szoboszlai, Varga Kevin
S vajon a maiak közül ki? Egyáltalán a mostani DVSC milyen, követi a meccseit?
„Persze, amikor időm engedi, kijárok a Loki mérkőzéseire. Szerintem az előző bajnokság 3. helye erőn felüli volt, ez a mostani szezonból látszik is. Szurkolok nekik, de szerintem a 4-8. helyre lesznek jók. A srácok közül Varga Kevinből lehet európai középszintű játékos, de Szécsi sem rossz. A válogatottból pedig Szoboszlai Dominik az, akiben lehet nagy jövő.” Megjegyzi még, hogy „bármennyi bírálat is illeti őt olykor, elismerem Szima Gábor munkáját is. Ha nekünk annak idején ilyen klubvezetőnk, szponzorunk lett volna, talán nem liftezünk annyit az élvonal és a másodosztály között.”
Általában véve a magyar foci akkor és most?
„Bármennyire is mondják, hogy léptünk előre, szerintem egyre gyengébb a magyar labdarúgás. A válogatottnak is nagyon szorítok, hiszen magyar vagyok, de úgy gondolom, valahogy nincs egyben, s nálunk a foci iránti határtalan lelkesedés jobban megvolt a játékosokban meg a mi előttünk lévőkben is.” Herczeg András pár évvel ezelőtti (újbóli) edzői kinevezését a DVSC élére nagy ötletnek tartja Dan, aki reméli, a válogatottnál nem veszik észre: „Bandit nem adjuk, ő ide kell!”
Persze nem tűnik úgy, hogy a jelenlegi szövetségi kapitány, Marco Rossi alatt remegne a pad, hiszen elvileg még akár az Eb-részvételt is kivívhatja vele a magyar válogatott, de Dan szerint mégis magyar kapitány kéne majd a kispadra. Ahogyan a hazai klubokból is hiányolja a fiatal helyi tehetségeket. „Az akadémiákból kellene felhozni őket, azért vannak, nem? S nem mindenféle légióssal feltölteni a kereteket. Annak idején persze volt nekünk is egy Gracsovunk, egy Ileánk, egy Gojanunk, de ma kevés ilyen külföldi szerepel a magyar bajnokságban, aki pluszt ad hozzá.” Mint mondja, a meccsek alkalmából összeverődnek a régi cimborákkal és megállapítják, ha helyiekkel van tele a keret, jobban elfogadják a kudarcot is akár.
Dan László önkritikus: „nem rúgtam túl sok gólt, de mind nagy élmény volt számomra”. Pedig légiós is lehetett volna, hiszen próbajátékon volt a német Herthánál (Dárdai Pál és Király Gábor révén jól ismerhetjük a berlini klubot), ám akkor született a fia, és inkább itthon maradt.
Milyen volt az öltözői hangulat a Lokiban egykor?
„Több hangadó és véleményformáló volt. Bücs Zsolt, persze, de Mörtel Béla, Mező Józsi, Szűcs Jani, Kiss Jancsi is. Később Rosta, Moldván, Benyó, s talán én is idővel azok közé tartoztam, akiknek számított a szava. Az öltözőben amúgy mindenkinek kijött az erős és a gyenge oldala is.”
Ronaldo, Messi, Zsóri
Kié legyen idén az aranylabda?
„Real Madrid szurkoló vagyok köztudottan, de szerintem amikor Modric nyerte, akkor is inkább Ronaldónak vagy Messinek kellett volna, s most is rájuk szavaznék. Szerintem még egy pár évig köztük dől el. Attól is függ, ki mit tud nyerni az adott évben. Örüljünk, hogy őket látjuk még évekig!” Majd hozzáteszi, hogy bár nem barcás, de elismeri Messit, s amikor ő nyerte, egyetértett vele. „A Puskás-díj azonban Zsórié volt egyértelműen” – jegyzi meg mosolyogva, láthatóan büszkén arra, hogy a DVSC azóta már Fehérvárra igazoló játékosa kapta az év legszebb góljáért járó elismerést 2019-ben. „Igaz, azóta se láttunk tőle sok mindent. Remélem, nem olyan pályát ír le majd, mint volt Koplárovics Béla a ZTE-ben!” – emlékezhetünk rá, az egerszegiek győztes gólját lőtte 2002-ben a Manchester Unitednek, ráadásul neki is ez volt csapatában az első találata, akárcsak Zsórinak a Lokiban.
Előre leosztott bajnoki végeredmény?
Dan László a pénzről is beszél. Szerinte „minden azon múlik, hova mennyi támogatási pénzt oszt le az állam. Most például a Fradi, a Fehérvár és a Felcsút kapja a legtöbbet, a Loki ezekhez képest le van maradva.” Jó, de ha ezt a logikát követjük, a Debrecen miért nem kap annyit, mint ők, hiszen igencsak jól fekszik odafent? – kérdezem a volt focistát. „Csak, mert előtte van a Fradi, a Fehérvár és a Felcsút…”
A ’92 óta vállalkozó Dan László szerint jól össze tudta egyeztetni sportpályafutásának végét azzal, hogy eleinte Biharnagybajomban működtetett két kocsmát, majd ’95-ben Debrecenben palackozott italokat áruló boltot nyitott, de volt a Kenézy-kórházban újságos pavilonja is. Majd László Krisztával kiköltöztek a Biczó-kertbe, ahol nem messze a mostani kocsmájuktól volt egy birkacsárda, azt vették ki. „Az öreg tulajdonost hetekig győzködtük, de végül belement. Azt fél évig üzemeltettük, főztünk finomakat a helyen, de az sem tartott örökké. Végül a Serly-kastély következett, amit már 15 éve bérlünk. Ám mára belefáradtunk kicsit. Fejlesztésre nem nagyon látok esélyt, úgy érezzük, errefelé egy kicsit megállt az idő.”
2004-ben volt egy nagy törés is életükben, hiszen Dan súlyos autóbalesetet szenvedett: „3 hétig úgy voltam, hogy bármikor meghalhatok. A Serly éppen akkor futott fel, s ezért Kriszta abbahagyta a kézilabdázást, mert neki kellett helytállnia a boltban és a kocsmában. Pedig lett volna még szerződése, sőt én is még edzősködtem volna. Azóta született egy lányunk, aki már 12 éves, az első házasságomból pedig van egy fiam, aki 28 ma már.”
Dan László, aki elmondása szerint egykor benne volt az élet sűrűjében, mára mintha átvette volna a Biczó-kert romantikusan melankolikus hangulatát. Nincs hajtás a Serlyben, és az egész olyan helyben topogónak tűnik a környékbeli arcokkal és a debreceni kültelki hangulattal. A hol köves, hol poros-agyagos utakkal, a fejlődésnek indult, de csak lassan haladó területtel. Ám Dan felnevet a sztorik hallatán, kicsit újra megélve azt, amit egy sportoló sose feled – hát még, ha a párja is ebből a világból származik.