Október 12-én rendezte meg első debreceni eseményét a Szikra Mozgalom egy belvárosi presszóban. A kerekasztal-beszélgetésen a mozgalmiságról, az aktivizmusról és ezek lehetőségeiről és problémáiról volt szó, a rendezvényt jelentős érdeklődés kísérte.

„Hogy lehet az, hogy egy ilyen gazdag szervezői kultúrával és mozgalmi sikerekkel rendelkező városban azt hisszük, hogy mi nem tudjuk érvényesíteni az érdekeinket? Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres szervező legyen és megmozgasson embereket? Mit jelent nőnek lenni a közéletben?” – A beszélgetés e megcélzott témái mellett szóba jött a részvételiség kérdésköre, a meghívottak konkrét, személyes tapasztalatai is.

A kerekasztalon részt vett Molnár Ágnes, az egykori Natív szervezője, Béres-Áfra Zsuzsa, a Cívisházakért csoport képviselője, Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület elnöke és Kiss Eszter, aki oktatásügyi debreceni tüntetések egyik szervezőjeként volt jelen. Az eseményt Könnyü Hella közösségszervező, szociálpolitológus moderálta.

Kezdetben arról beszélgettek, hogy kinek mit jelent mozgalmárnak vagy aktivistának lenni – és hamar kiderült: mindenkinek célja, hogy a szélesebb közönség beleszólási, vagyis részvételi lehetőségeit megteremtse.

„Rájöttem arra, (az aktivizmus, a mozgalmiság) a platformnak a megteremtése, hogy az emberek azt érezzék, van lehetőség tenni valamit, és ha megmondjuk nekik, hogy a szabadidejükben hol és miben tudnak segíteni, akkor ezek az emberek majd ott lesznek, és majd segítenek, és majd az ügyek mellé állnak.” Kiss Eszter a tanárhiány miatt szervezett debreceni élőlánc és más oktatásügyi tüntetések egyik főszervezője volt.
A kerekasztal központi témája volt a debreceni aktivizmus és a helyi tüntetések élettartama – okkal, hiszen vidéken nem gyakori a magas részvételi arány a tiltakozó demonstrációkon.

„Ha nem csinálunk mást a tüntetésen kívül, akkor egyre kevesebben jönnek tüntetni is. Iszonyatosan nagy munka, hogy a tüntetés után bevonjuk az embereket. Ez egy sok energiát felölő következetes szervezetépítés, amihez az kell, hogy egy csoportban, egy szervezetben legyen pár ember, aki egyesével beszél mindenkivel. Ez ealapvető dolog, fel kell kelteni az érdeklődést: engem érdekel, amit ő gondol. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nem fog eljönni. Ő eljött, végighallgatott téged, de ahogy elmondtad a beszédedet, utána te nem hallgattad meg őt, hogy miért jött el. Ez nagyon fontos, és ezt kell szerintem szem előtt tartani, ha azt szeretnénk, hogy tényleg változás legyen. És tök nehéz munka, rengeteg energia.” Molnár Ágnes a Natívval a debreceni közösségi párbeszéddel foglalkozott, 2019-ben a közmeghallgatások demokratikusabbá tételéért adtak be javaslatokat az önkormányzatnak.

A tüntetések rövid élettartama többször szóba került, több csoport küzd ezzel a problémával. Az utóbbi időben a legnagyobb nyilvánosságot az épülő akkumulátorgyárak körüli visszhang kapta, legutóbb Papp László háza elé szerveztek tüntetést. Kozma Éva felidézett egy visszajelzést az akcióikkal kapcsolatban:

„Volt most egy nagyon konkrét példa: az akkumulátorgyár elleni tüntetések után megkaptuk, ha már idáig eljutottunk, akkor miért nem kérünk egy véderdőt Mikepércs és a gyár közé. Én pislogtam, hogy ezzel sincs megoldva a történet, azzal, hogy kösz, akkor menjünk oda a vezetőkhöz: figyeljetek, abbahagyjuk itt az aktivizmust, de tegyetek nekünk ide egy erdőt.. Ez nem így működik sajnos.”

Külön volt szó a nők és férfiak arányáról a civil szférában, erről nem tudtak megegyezni a beszélgetőpartnerek.

„Ne felejtsük el, hogy a magyar társadalom alapvetően minden szférában és minden szinten így működik, hogy bizonyos helyzetekben a férfiak kerülnek vezető pozícióba, és a nőknek ez sokkal nehezebb, bizonyos szektorokban pedig a nők érvényesülnek jobban. A magyar társadalomban elég súlyos, nemi szerepeket illető problémák vannak, de szerintem ez nem feltétlenül csak a mozgalmaknak a sajátosságai” – zárta le Béres-Áfra Zsuzsa a vitát.

A Cívisházakért csoport nyáron javaslatokat nyújtott be a városvezetésnek, leültek tárgyalni Papp László polgármesterrel, ami a kerekasztal második nagy dilemmáját vetette fel. Egy közönségtől érkező kérdés ismét felhozta a témát, de a beszélgetésen résztvevők elmondták, hogy minden csoport működésében eljön az a pont, amikor szemtől szembe le kell ülni a döntéshozókkal tárgyalni – ami nem a konfliktus, hanem a megértés ideje. Valamint az a lényeg, hogy olyan végeredményre kell jutni, amikor a csoport érdekei anélkül érvényesülnek, hogy elvesztenék az autonómiájukat, vagy valamilyen döntéshozói, velük ellentétes érdek befolyásolja őket.