A jelenleg is zajló labdarúgó-világbajnokság a maga módján rámutat arra, hogy manapság szinte mindent szabad – vagy nem lenne szabad, de lehet – a pénz bűvöletében. Nem az olimpiai eszme (minél több embernek megadni a lehetőséget a részvételre) hajtotta ugyanis a nemzetközi szövetséget akkor, amikor ennek a foci szempontjából nézve periférián lévő országnak, Katarnak adta a rendezés jogát. Ez színtiszta üzlet volt, zsíros kenőpénzekkel, amit utólag a jelenlegi FIFA-elnök, az érdekes nevű Gianni Infantino hiába próbált egy szenvedélyes, a kirekesztettséget a katariak védelmében felhozó beszéddel eltussolni, nem nagyon sikerült neki.

A munkások meghaltak, a játékosok kidőltek – de van vb – Orbán Viktor gratulált a korrupt elnöknek

Megjegyzem, még az előző szövetségi elnök, a korrupciós botrányba keveredett, de végül nem nagy meglepetésre felmentett Sepp Blatter volt hivatalban 2010-ben, amikor Katar elnyerte a rendezés jogát, ám utódja is védi a mundér becsületét. Kérdés, vagy nem is olyan nagyon kérdéses, hogy mégis kinek az érdekeit szolgálja, szolgálta az, hogy Katarba varázsoltak nem kevés emberáldozattal egy komplett foci infrastruktúrát, s a korábbi gyakorlattal szembe menve a nemzeti bajnokságok kellős közepén rendezik a világbajnokságot.

Ahogyan ugyanis sejthető volt, a nagycsapatok nagy játékosai az irdatlan nagy tehertétel miatt sorra dőltek ki a vb előtt, illetve dőlnek ki közben. Márpedig bármennyire is benne van a versenysportban a sérülés, sokkal könnyebben készíthető fel egy élsportoló szervezete a plusz megterhelésre, ha egy bevett séma szerint halad az év (évad) során. A számottevő bajnokságok gyakorlatilag kivétel nélkül őszi-tavaszi rendszerben zajlanak. Ezekre elkezdik az alapozást nyáron, majd a futó bajnokságok közben más típusú edzésmunkát végeznek a sportolók, mint előtte vagy utána, esetleg a köztes téli szünetben. S emiatt amikor tavasz végére befejeződnek ezek a sorozatok, van egy nagyon rövid pihenője a játékosoknak, majd nekirugaszkodnak az adott év világversenyére felkészülésnek, már ha rendeznek abban az esztendőben valamit. Ha nem, akkor több idő jut regenerációra. Ráadásul akik a bajnokság közben sérültek meg (nyilván a súlyos, akár fél év rehabilitációval járó eseteket kivéve) van esélyük, hogy mire kezdődik a vb, felgyógyuljanak, netán még formába is lendüljenek.

Ám ami most zajlik, az merőben más terhelést ró a sportolókra. Vagyis a klubjaikban nyár végétől, ősztől eleve csúcsra járatott focisták nemrég még hazájuk vetélkedésében léptek pályára, s hozták ki magukból a maximumot, majd egyszer csak átváltottak válogatott üzemmódra, és a világbajnokságon kell odatenniük magukat, hogy majd a vb után az egyesületükben ismét folytassák a zakatolást. Ez szakmailag sem a válogatottaknak, sem a kluboknak nem jó, a focistáknak meg a legkevésbé. Egyes válogatottak azért foghíjasak erősen, mert több kulcsemberük nemrég megsérült, illetve egyes nagy klubok meg majd azért lesznek talán gyengébbek tél végén, tavasszal, mert ők meg a világbajnokságról kapják a részben vagy teljesen megsérült labdarúgókat. Fincsi, mi?

Ám ha ez nem elég, nézzük, mit kapnak, illetve mit nem kapnak a szurkolók, akik nemzeti hovatartozástól függetlenül általában véve a jó játékra vevők, akkor is, ha éppen nem a saját kedvenceikért szorítanak. Ők azért nézik a vébét, mert itt sok nagy sztár kivételes mozdulataiban gyönyörködhetnek. Ám ha e csillagok egy elég jelentős többsége hiányzik, csökken az, amit a vébé ad a drukkereknek. Színielőadás „B” szereposztással, még ha ez némileg túlzás is (lásd lejjebb a hiányzók névsorát).

Az például, hogy eleve hiányzik a tornáról az aktuális aranylabdás, a francia Karim Benzema, vagy vannak olyan focisták, akik több korábbi balszerencsés sérülésük miatt már lemaradtak pár nagy eseményről, de most végre megmutathatták volna magukat, ám ismét lesántultak, az kissé tragikomikus. Nem állítom, hogy ők csak azért sérültek meg, mert 2022-ben Katar rendezi a világbajnokságot, és teszi azt a naptári év végén, ám a fenti gondolatmenetből következik, hogy egy részük egy nyári vb-re felépült volna, illetve bár nyilván mások meg talán ezután sérülnének meg, nem lenne az a feszített menetrend, mint így bajnokság közben, márpedig ez utóbbi önmagában véve is elősegíti a fizikai sérülések bekövetkeztét.

Ha a franciák ilyen foghíjasan is megvédik világbajnoki címüket, nagy ászok

Csak belelapozva a mostani vébéről lemaradt játékosok listájába, szembetűnő, mennyien itták meg a levét ennek a november-decemberi rendezésnek.

A legnagyobb csapás vélhetően pont a legutóbbi világbajnok, s most is előzetesen esélyesnek kikiáltott francia válogatottat érte. Említettem, hogy a világ egyik legjobb csatára, Benzema (Real Madrid) nincs ott Katarban egy olyan sérülés miatt, amiből a hírek szerint nemsoká felgyógyul, sőt azt remélték, hogy valamikor majd talán becsatlakozik, tehát azért nem olyan őrületesen súlyos a gond – csak épp a vb-t hagyja ki, köszi. A támadósorból mellőle hiányzik a magyar szempontból (ott játszik Gulácsi, Orbán és Szoboszlai) érdekes Lipcse – és az előző német bajnokság legjobbjának választott – fiatal Nkunku is. Két ilyen csatár hiányát bármely csapat megsínylené, más kérdés, hogy a franciák bődületesen erősek ezen a poszton, hiszen az örökifjú Giroud (AC Milan), a párizsiak sztárja, a még mindig nagyon fiatal, de a világ egyik legjobbjának számító Mbappé vagy éppen a Barcelona üdvöskéje Dembelé, illetve az egyik legintelligensebb támadónak tartott, nagyon hasznos Griezmann is a fedélzeten van, mások mellett.

Ám, hogy ez ne legyen elég, a középpályáról posztja egyik legértékesebb játékosa, Kanté is csak nézője a világbajnokságnak. Pedig a labdaszerző focista vagy a néha balhés, de kétségkívül nagy tálentum Pogba, illetve a kőkemény védő Kimpembe mind a francia kezdősor tagjai lehetnének, ha a tréner úgy dönt. Mindenesetre a franciák és mi szurkolók is szegényebbek lettünk ennyi kiválósággal.

Ám a többieknél is számos a hiányzó – s itt csak a nagyobb nevekről van szó. Az angoloknál fiatal tehetségek (James és Chilwell), a németektől két ász (Werner és az örök peches Reus) maradt ki a keretből sérülés miatt. A portugálok Diogo Jota miatt lehetnek bosszúsak, ő egészen kiváló támadójátékosa a Liverpoolnak is. Rajtuk kívül több kevésbé neves, de országuk csapatának fontos játékos is távol került a csapattól, így Mexikónál, Kanadánál, Argentínánál, a braziloknál vagy éppen Japánnál is akad nekik fájó hiányzó.

Menet közben is nő a sebesülés esélye a béna időpontválasztás miatt

S akkor nem vettük ide azokat, akik ott Katarban sérültek meg. Nyilván az ő esetükben sem lehet kijelenteni, hogy ha nem ott és nem most zajlik a vébé, akkor nem dőlnek ki a sorból, de tudvalevő, ha túlfeszítik a húrt, hamarabb következnek be a sérülések. Vagyis ha a vébé a bajnokság után zajlik, a szükséges regenerációra több idő jut előtte, ami esélyt ad arra, hogy kevésbé essenek áldozatul testi károsodásnak.

Például a brazil ász Neymar rögtön az első meccsen annyi rúgást kapott, hogy vélhetően álmában is sziszeg azóta is. Őt úgy rakták össze valahogy a későbbiekre, de közel sem „százas”. Csapattársai közül szinte egy teljes védősor ugyancsak megadta magát a csoportkör során: a két Alex, Telles és Sandro, valamint Danilo kiesése is nehezítette a szövetségi kapitány Tite dolgát. A franciák itt is képviseltetik magukat, rutinos védőjük, Lucas Hernandez már túl is van a műtéten, ő szintén az első meccsen szakadt meg – szó szerint. Még szerencse, hogy a galloknál játszik a tesója, Theo Hernandez is, ráadásul hasonló poszton. Bár ez nyilván nem vigasztalja a bátyját. Vagy ott volt rögtön az elején az iráni kapus, Bejranvand, aki saját társával ütközött, s ütötte ki voltaképp saját magát.

Még egy kategória van: akiket elhoztak félig gyógyultan is a világbajnokságra, remélve, hogy felépülnek, így bevethetik őket idővel, de ebből nem sok valósult meg. Például a csúnyán leszereplő, egyébként játékosállományuk alapján klasszisnak számító belgák bizonyára jóval erőteljesebbek lehettek volna a kapuk előtt (góliszonyban szenvedtek), ha elsőszámú csatáruk, a világklasszis Lukaku is teljes erejében bevethető – őt kényszerűségből az utolsó csoportmeccsen egy félidőre beküldte az edzője, hátha alkot valamit, de csak rosszabb volt vele, nem volt formában, hiába próbálkozott. Haza is utazott azóta ő is, a csapat is.

Szó szerint világi bajnokság lesz belőle

Ami a sztori biznisz jellegét illeti, kezdjük azzal, hogy jelenleg 32 csapat vetélkedik egymással a világbajnokságon, ám nem olyan rég még 24, sőt 16 együttes kergette az álmait a gyepen. 1930-ban rendeztek először vb-t, visszalépések miatt kissé foghíjasan (Uruguay nyert Uruguayban), de már 1934-től 16 csapatos volt a mezőny, ami egészen az argentínai 1978-as tornáig így is maradt. (1950-ben is voltak visszalépések.) Ezt követően ’82 és ’94 között már 24, az 1998-as vb óta pedig 32 csapatos a mezőny. Ezt fogják még tovább duzzasztani, hiszen 2026-ban – ekkor három ország, USA, Kanada és Mexikó ad otthont a vetélkedésnek – már 48 nemzeti együttes csap össze.

Túl sok? Akikkel beszélgettem erről, majdnem mindenki azt mondta, igen. Hiszen elég sok langyos meccs lesz, vélhetően, illetve a selejtező sorozat idővel elveszítheti az értékét. Mi oka erre a FIFA-nak (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség)? Szinte biztosan a még nagyobb biznisz tető alá hozása. Több néző, a világban még kiterjedtebb felvevőpiacok. Gyarapodó reklámbevételek, még több mez és egyéb ajándékeladás, a foci valóban világméretű üzletté terjesztése. Nem mellesleg mi magyarok így szinte tuti kijutunk majd, halleluja.. Ha onnan is lemaradunk, akkor jobb, ha a Mars-bajnokságra nevezünk be onnantól.

Miért betliztek többen is a sztárgárdák közül?

Ha valaki érdeklődik a foci iránt, több furcsasággal is szolgál ez a torna. Nem a meglepetésekre gondolok, hiszen azokból mindig van jó néhány. A totógyilkos mérkőzések a versenysport velejárói. Ám nagyon úgy tűnik, hogy elindult egy tendencia pár éve, aminek mostanra szembetűnő a hatása. Ez pedig nem más, mint az – s ezzel visszakanyarodok ahhoz a tételhez –, hogy „nem jó helyen van ez a kocsi, Lali…” Azaz sehogy sem érzem azt, hogy a szakma kerülne előtérbe a katari világbajnokság során.

Nézzük mondjuk azt, hogy egyes nagyon komoly tudású csapatok kritikán aluli produkcióval sanyargatták híveiket – na, meg bárkit, aki leült a tévé elé és várta a jó focit tőlük. Persze mindig vannak feltörő kicsik és aláhulló nagyok. Ám ez most más valahogy. Vegyük őket: a betliző belgák, németek (bár náluk érdekes módon a statisztikai mutatók azt jelzik, hogy nem is voltak olyan rosszak, mégis kiestek), majd a spanyolok, akik továbbmentek ugyan a csoportból, de hogyan, s mit műveltek utána? Róluk elég annyi, hogy a spanyol armada bekezdett egy Costa Rica elleni 7-0-val, majd totálisan leeresztettek szép folyamatosan. A németek elleni 1-1 még magyarázható, hisz két erős alakulatról van szó. Ám a japánok elleni 2-1-es vereség, majd az egyenes kieséses szakaszban a Marokkó elleni 0-0 (ami után nagy meglepetésre tizenegyesekkel kiestek) már nehezen fogadható el.

Szóval ezek a válogatottak akár simán aranyat is nyerhettek volna, a tudás megvan bennük. Mégis leszerepeltek. Miért? A sok ok között van egy, ami megint arra mutat, hogy csak el kéne felejteni ezt a téli rendezést. Hiszen az említett trió szinte minden tagja elitbajnokságban, topcsapatban játszik. Az őket dirigáló szakemberek már bizonyítottak trénerként, tehát ez sem kéne baj legyen. Akkor mi a bibi? Szerintem az, hogy a játékoskeret java ki volt zsigerelve. S ehhez jöttek olyan tényezők, mint például a belgáknál valami mélabú, ami körüllengi a csapatot egy ideje. Ők egyszerűen megunták az egészet, úgy hiszem. Aranygenerációnak titulálták őket (hasonlóan fura, mint a magyaroknál az aranycsapat elnevezés, miközben egyik sem nyert semmit, bár kétségtelenül koruk élcsapatai voltak). Ez talán rájuk is telepedett. A belgák nem tudták beváltani az évekkel ezelőtti jóslatot, miszerint ők lesznek a legjobbak. Tény, hogy a FIFA aktuális világranglistáját vezették is jó ideig (ezt bizonyos értékmérők alapján számolják ki). Ám ezért nem adnak sem Eb-, sem vb-címet.

Aztán a németek: a bombaerős Bayern Münchenre épül a keretük – nem újdonság, így volt ez régebben is. Ám ami például ott klubszinten műküdő kémia, a válogatottnál valahogy nem ugyanaz. Nem vicc, lehet, hogy egyszerűen unják egymást már. Ott is együtt, itt is, egyfajta monotonitás alakul ki a sztárjátékosok között. S hasonlót éreztem a spanyoloknál is. Náluk a válogatott gerince az idén egyébként szenzációsan repkedő Barcelonára épül. A középpálya egy az egyben a Barcáé. Ráadásul itt a fiatalos étvágy is megvan, hiszen tele a keret ifjú de már valamit elért tehetséggel. Ám a németeknél említett monotonitás szerintem itt is „benéz”. S mindez a gond egy aktuálisan futó nemzeti bajnokság közepette rendezett világbajnokságon jobban kijön, mint ha a bajnoki sorozat végén, letudva azt, lezárva egy epizódot az idényből, fejben is kicsit kiürülve, de fogékonyan az új kihívásra vágnak bele a válogatott kalandba.

Lehet belemagyarázás az egész, hiszen a franciák, a brazilok vagy éppen az ugyancsak kifejezetten erősen teljesítő angolok esetében is igaz lehetne az a tétel, hogy nagyon kizsigereltek a kulcsembereik. Ám itt jön a képbe az a kis plusz, ami mondjuk ezeknél az együtteseknél most a jelek szerint megvolt, de a betlizőknél nem. Ám ezen nem is kellene nekem, nekünk gondolkodni – hogy mi miért történt. Viszont szerintem egy világbajnokság megszervezésénél alapvető szempont kellene legyen, hogy a nézők kiszolgálása mellett a legteljesebb mértékben a sportolók fizikális és mentális egészségét, a sport szakmaiságát veszik figyelembe, s nem ilyen látványosan a bizniszt.

Utólag majd nyilván lesz sok emlékezetes pillanat a futballszeretők számára a katari világbajnokságról is. Ám az, hogy százak vagy ezrek haltak meg az építkezéseken, hogy ráerőszakolták a focivilágra ezt az időpontot és a helyszínt, hogy jó pár sportoló kimaradt a mókából (mi meg abból, hogy lássuk őket), illetve egyes együttesek trógerül játszottak, mert vélhetően kiégtek, minden, csak nem pozitív üzenet a sportszerűséget illetően.