Csak egy hal…

Minek veszünk halat? Kérdezheti bárki haltartó ismerősétől, és úgy gondolja, tudja is rá a választ: mert szép. Igen, részben. Azonban… ha foglalkozol vele és figyelsz erre a kis élőlényre, akkor rájöhetsz, hogy sokkal több dolgot tud adni a szépségen túl.

Stuxival (hivatalosan Stux Stewie) már lassan két és fél éve élünk együtt, tehát ő már idősnek számít saját fajában: sziámi harcoshal – vagy ismertebb nevén: betta. A szakirodalom azt tartja róla, hogy legfeljebb 3 év az élettartama. Amellett persze, hogy valóban az egyik legszebb díszhalról beszélünk, tényleg sokkal többet képes adni az esztétikumnál. Sok történetet tudnék róla mesélni. Írom a legutóbbit…

Húsvét apropójából úgy döntöttem, hazalátogatok vidékre és itt hagyom a debreceni lakást – meg a halat. Négy napos ünnep. Stuxi addig egyedül van. Semmi gond, lakótársam majd eteti. Etetné… illetve etette volna, hogyha nem ilyen kis fene makacs halam lenne. A két és fél év alatt Stuxi megtanult rituálisan enni.

Jelen esetben ahhoz, hogy Stuxit etethesse bárki is, az alábbi szabályokat kell betartani: (1) kikapcsolni a szűrőt az etetés idejére, (2) megadott dallamot fütyülni, (3) megvárni, amíg a nagyságos úr a felszínre jön az előbbi jelekre, és láthatóan kézből szórni neki az ételt – ha nem látja, hogy ujjból érkezik a kaja, nem eszi meg. Na, mindegy, egyszerű szabályok ezek, de nem igazán gondolja senki komolyan, hogy tényleg oda kell figyelni ilyenekre egy hal esetében. Hát igen.


hal
Dühösen ide-oda úszkál
Nyikos Mónika

Stuxi négy napig nem evett. Hazaérve láttam, hogy nincs sehol, illetve egy picit kikandikált az „orra” a bujkálójából. Füttyentek. Semmi. Hohó, megsértődött, igen, egy hal meg tud sértődni… No, sebaj, ennie kell, mert lakótársam mesélte, hogy egész hétvégén nem mászott elő, füttyszóra sem. Igen, a szűrőt is ki kellett volna kapcsolni, aztán fütyülni… – mindegy, de fontos a sorrend. Makacs hal. Sebaj, három nap után akkor is etetni kell, ha ő nem akarja.

Előkotrom. Unottan odébbáll, hagyjam már! Szűrő leállít, füttyentek. Stuxi vissza a kókuszgolyójába. Nem gond, úgyis ki kell takarítani, legalább nem úszik a kezem alá. Vízcsere, letörlöm a vízkövet, satöbbi. Stuxi észreveszi, hogy kotorászok. Feljön, dühösen ide-oda úszkál. Ideges. De felébredt. Feltöltöm a már tiszta akváriumot. Stuxi visszabújik a biztonságos kis lakrészébe, szűrő ki, füttyentek. Megint nem jön.

Végül az segített, hogy elindítottam neki a Kis hableányból a Ringat a víz című dalt, ezt szereti… Feljön rá. Körbenéz. Mindig körbenéz, ha takarítok. Szűrő ki, füttyentek. Stuxi feljön. Megy a kaja felé. Majd csap egy olyat a farok úszójával, hogy az arcomra is fröccsen a vízből… De nem eszik, ha négy napig rá se néztem, ne most akarjam elkezdeni. Mondom jó. Ismerem ám, az éhség nagyúr. Kimegyek a szobából, magára hagyom, és az ajtóból látom, hogy háromszor pásztázza végig a külvilágot, figyeli, hogy ott vagyok-e, nehogy meglássam. Sunyiban bekapkod egy-két granulátumot. Rányitok. Észrevesz, dühös, borzolja magát, kicsap. Felhívja a figyelmemet, hogy otthagyta a kaja nagy részét.

Másnapra megbocsájtott, ha normálisan indítom el a napot, akkor megbékél. Pedig „csak” egy hal…

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...