Mottó: A lélek test nélkül éppoly embertelen és szörnyűséges, mint a test lélek nélkül, egyébként az első ritka kivétel, a második pedig szabályos jelenség. Thomas Mann

A város tömött buszain utazott. Felrémlett előtte a Covid-járvány időszaka, és mosolyt csalt az egyébként kisebesedett arcára. Tömött buszok, munkaalapú társadalom, ami nem állhat le, és a vezér, aki bejelenti a kijárási tilalmat. Micsoda kognitív disszonancia! Nappal nem döglünk bele tömegekben a fertőzésbe, de este nyolctól hajnali ötig biztosan… Persze, lehet, hogy az éjszaka sakáljait kellett átkalibrálniuk, hogy tudják, ki a főnök. Ki tudja már.. Ő most utazik a buszon, és tisztes távolságban körülötte a tömeg.

Persze félt. Nem lehet tudni, mikor jön egy hős titán, és üti újra arcul, mert fel mert szállni a buszra. Igen. Hajléktalan. A bűzös, koszos munkaruhája a megélhetése, és egyébként is, mit tudják ezek, milyen a hajléktalan lét! Volt egyszer egy fiatal rendőr – ma már biztosan megfáradt őrzője a világnak –, aki talán még emlékezik rá. Akkoriban Kőbányán héderelt ágybérletben. Minden éjszaka fizetett ez ágyért, amire lepihenhetett. A rendőr igazoltatta, és láthatóan elcsodálkozott az ő szakképzettségén. Igen, valaha bányamérnök volt. Ma már egy senki. Nemsokára meg fog halni. Soha nem látott 77 éves hajléktalant. Neki is csak úgy sikerült, hogy egy időre békére lelt, de aztán jöttek a gonosz emberek, akik tudták, hogy gyengéje az alkohol. Azonban nem az alkohol űzte ki az utcára; először a szeretet, hogy mindent felad, csak a családjának jó legyen – inkább őt utálják a szeretett gyermekei, mint hogy ne éljenek teljes életet –, másodszor a fájdalom, hogy a második felesége meghalt, a gyerekei pedig rövid idő alatt kicsinálták őt mindenéből.

Eddig jutott el a gondolatban, amikor az egyik fiatal felfigyelt rá. „Csöves! Te bűzlesz! Azonnal takarodj le a buszról!” – mondta. Ő pedig érezte, hogy itt az idő leszállni, valahogy majd csak beér a Dankó utcába..

Milyen könnyű ezeknek az embereknek! Van munkájuk, esetleg eltartják őket a szüleik vagy éppen a gyerekeik. Neki is voltak gyerekei. Ma már meg sem ismerné őket. Bányamérnök igazából soha nem lett. Rendőr is volt egy időben. Mellette videókazettákat másolt, úgy jutott egy kis pluszpénzhez. Hazament, kinyitotta az ajtót, le tudott fürödni, átöltözött, melegített magának vacsorát, mert még nem ért véget a sorozat, amit az asszony nézett; utána beszélgettek, ellenőrizték a gyerekek leckéit… De jó is volt! De jó is volt fürödni!

Ezek az emberek, akik a tömegközlekedési eszközökről űzik, hajtják őket, mint a vadakat, gyönyörű szépen megtörnének néhány nap alatt fedél nélkül. Visítva kapaszkodnának mindenkibe, aztán rájönnének, hogy csak néhány igaz barát van, és azok sem bírják soká… Ott a saját életük, a saját családjuk. Nem lehet haragudni rájuk ezért!
Aztán egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy kialakul valamilyen rutinja. Megismerkedik néhány sortárssal, néha megverik, mindenét elveszik, máskor ő győz. Nagyon betegnek nem jó lenni. Rettenetes szenvedéssel jár. Ha nem lenne Iványi, sokan már régen meghaltak volna. Azt az embert is űzi, hajtja ez az állam. Viktorral nem jó összeveszni. Viktorból kiveszett, ami emberi. Iványi vagy megtörik, vagy csinálja ezt a hajléktalansegítést, amíg bírja… Kemény fickó, az biztos.

Ismert egy embert a Keletiből, akik 75 évesen lett önkéntes hajléktalan. Erős ember volt. Nem volt érdemes kötözködni vele senkinek. Mindig szépen fel volt öltözve, koldulni sem akart, volt nyugdíja. Tisztességes munkával szerezte. Rácsbunkózó volt egy kőbányában. Egyszer elmesélte, amikor ivott egy keveset a többivel, hogy van egy lánya, aki miatt sokat szenvedett, hogy ne bántsa senki. A lány olyan 35 éves korában megháborodott. Volt rá oka, de a tény az tény. Onnantól kezdve egy rémálom lett az életük. A felesége meghalt, és nem akarta, hogy újabb és újabb problémák legyenek a lánya és ő közötte, inkább „elköltözött”. Olyan szépen mondta: elköltözött. Fizette a lánya által lakott önkormányzati bérlemény kiadásait, és kéthetente, pontos időben meglátogatta őt. Pénzt, élelmet vitt neki, majd csendesen távozott. Aztán a a Keletiben felkarolta egy özvegyasszony. Annak a kezeiben halt meg egy év múlva. A lány magára maradt, hosszú ideig volt hajléktalan ő is. Ma már halott.

Sokan azt hiszik, hogy a család a minden. Pedig nem. Annyi és annyiféle probléma akadhat, amikor a gyűlölet vagy éppen a szeretet üldözi el az embert a megszokott környezetből. Mennyi devizahiteles van közöttük! Bevállaltak mindent. Csaltak is, ha kellett, csak a családnak maradjon vagyona. Átírattak mindent a gyerekekre vagy az asszonyra, és amikor teljesen nincstelenek lettek, kitette őket a saját feleségük az utcára, mert talált magának egy vidámabb férfit. Aztán albérletek, alkohol, munkahelyvesztés, újabb utca, még több alkohol és kész. Senki nem segít. A régi környezet embereinek is van elég gondjuk önmagukra. Sokan sajnálják őket egy ideig, aztán az idő erodálja a szánalmat is. Először csak elfordulnak, utána kerek perec megmondják, hogy ennyi volt, felejtse el őket az elesett ember. Nem lehet hibáztatni őket. Végül is igen hamar le lehet épülni az utcán, és ki vágyik egy hajléktalan barátságára. Néha jönnek-mennek tehetősebb emberek, akik vagy kompenzálni akarják bűnös múltjukat egy kis segítséggel, vagy érzik a privilegizált helyzetüket, van bennük érzés és segíteni akarnak. Ez utóbbiak néha rossz helyre kopogtatnak, sokszor megvezetik őket.

Ez a világ különösen kegyetlen. Még a rendőrség is üldözi őket. Ő ezt is megérti. Sokan nyújtanak rossz látványt, büdösek, koszosak, elfoglalják az aluljárókat, olykor erőszakosak is. A buszon bűzölögni se jó, de néha betegen el kell jutni nekik is ából bébe. Megjelennek a közelükben a bűnözők is. Van, akit félholtra vertek, mert nem adott le naponta háromezer forintot nekik. Végül is el kell ismerni, melegágyai a bűnnek ők is, mint a kurvák. Ha meg kapnak új ruhát, tiszta cipőt, megfésülik őket, akkor ki ad nekik pár forintot egy kis pálinkára, hogy este ne fagyjanak meg? Nem egyszer kérnek meg jobb kinézetű társakat, hogy értékesítsék a használt, de jó minőségű cuccokat. Abból is megszokott lenni a vita, ha egyáltalán rátalálnak a még jobb kinézetű társukra, aki vagy eltűnik, vagy feléli a pénzt, amit a ruháért kapott. Itt ember embernek farkasa. A bizalom csak érdekalapú lehet.

A gond az, hogy nincs már szociális háló, szociális ellátás. Gatyásodnak le az emberek és emiatt egyre durvábbak. A szocialista időkben kész felüdülés volt egy alkoholelvonó vagy egy pszichiátria. Ma már ilyen nincs. Sok közöttük a drogos, de még a tűcsereprogramot is leállították. Most őket is üldözik inkább. Persze vannak melegedők és éjjeli szállások, hogy ne az utcán dögöljenek meg, de egy idő után oda sem szívesen megy az ember. Ott is meglopják egymást, ott is él a durva és embertelen hierarchia. Így „keletkeznek” a magányos, mizantróp fedél nélküliek, akik aztán elsebesedett testükkel egy- egy bokor alatt halnak meg.

Emberünk így morfondírozott magában, amíg el nem ért a Dankó utcába. Korán volt még. A „Fűtött utca” maga egy csoda. Sok embert ment meg a meghalástól. Ott találkozott egy régi haverral, aki valaha tanár volt. Az mesélte, hogy volt egy fedél nélküli, aki borért lektorált!

Most az ukránokról beszélgettek egy kicsit. Zoltán arról hadovált, hogy ezeket az ukrán menekülteket hogyan fogadják, mennyivel jobb nekik fehér menekültként, mint a hajléktalanoknak. Igaz, a cigányokat már a határoknál is másképp kezelik. A fehérek azonban kapnak mindenféle ellátást, vonatjegyet, aztán irány a Nyugat. Orbán Viktorék pénzt kaptak rájuk. Az elején a magyarcigányok vitték az ukránokat mindenféle tanyára ide-oda, mintha tudták volna, hogy később pénzt kapnak érte, naponta. Voltak, akiket mindenféle cigány szervezetek szállítgattak busszal Budapestre. Olyan is volt, hogy az ukrán cigányok rendőrt hívtak, mert a budapesti cigányok elkezdték őket különválogatni, és a rendőrség segített abban, hogy ne csináljanak jópárból csicskát. Ezek voltak a hírek. Lehet bennük valami. Nomeg a káosz. Sokan nyertek ezen a bizniszen is. Ki tudja, mi van azokkal, akiket tanyákra vittek? Lelketlenek ám az emberek! Nem egy haverról tud, akik csicskák lettek. Nyugdíjukat elvették, malacólban tartották őket, amíg meg nem tudtak valahogy szökni. Egy ukrán nőnek, ha még pénze is van, főnyeremény! Pláne, ha a gyerekeivel lehet zsarolni.

Aztán ez Zoli még arról is beszélt, hogy bezzeg az egyik ismerőse, aki „Németből” jött haza látogatóba, megsajnálta őt, adott neki százezer forintot. Két hét alatt elment a pénz, húszezret az a nő lopott el tőle, akivel összeállt. No, ez a Németországban dolgozó fickó mesélte, hogy ott szívesen fogadják a fehérbőrű ukrán menekülteket. Nyelvtanfolyamokra járatják, kikupálják őket, és már a második generáció tiszta német lesz. „Ezek megoldják a fiatalítást baz’meg, nálunk meg zárnak be a munkásszállók, dobják utcára a melósokat meg az ukránokat is. Nesze neked illiberális gazdaságpolitika” – mondta Zoli, majd nyílott az ajtó. Vége a takarításnak, megindultak az éjjeli menedékhelyre.

Eddig a kis novellaszerűség, amit az élet most felülír…

Tudom, sokan nem szeretik a hajléktalanokat. Én sem lennék képes befogadni egyet sem. Nem írok érveket, hogy miért nem, de az szinte biztos, hogy a saját családi békémet veszélyeztetném vele. Sokan vannak ezzel így. És ki akarja ezt? Senki.

De gondoljanak bele: a mai világban a csúfos és aljas propaganda hatására igen sok ember hiszi azt magáról, hogy mivel ő magyar, sokkal többet ér, mint bárki más. Nem vicc! Higgyék csak el! Ott lappang sokukban a hatalomra vágyó gátlástalan ember, aki hiszi, hogy neki vezére van, és minden úgy jó, ahogy van, ő még jól él vagy eléldegél, és mindenért mindenki más a felelős, csak a Fidesz-KDNP kormány és az ízig-vérig magyarok nem. Ők a NER parazitái vagy csak a megvezetett, elfojtásaikkal küzdő vesztesei. Ezek az emberek vagy a hatalom iránti primitív vágyból, vagy a félelem miatt (hogy kinézik őket a sorból, ha segítenek bárkinek, és rájuk is erőszak vár) már most nagyon könnyen eljutnának abba az állapotba, ami a nyilaskeresztes uralom idején az elvadult, hatalomhoz jutó karszalagos-fegyveres házmesterek és egyéb egyszerű módon élő, elfojtásaikkal durván küzdő emberek némelyikét jellemezte: azok megbosszulták a rajtuk esett – vélt vagy valós – sérelmeket. Megölték a cigányt, a zsidót, a művészt, az értelmiségit, a szomszédot, üldöztek bárkit, aki nem volt a rendszer feltétlen híve, vagy éppen az volt, de veszélyeztette az ő újonnan szerzett hatalmukat. Nem feleslegen alakították ki német parancsszó nélkül a budapesti gettót 1944. november 29-én magyar belügyminiszteri rendeletre. Előre szaladt a nyilas hatalom. Kellett mások pénze, vagyona, és mivel az ember tud lenni a legaljasabb állat is, még az élete is!

És ha ez nem lenne elég figyelmeztetés: nemsokára megszűnik az állam alapjának számító szolidaritás. A 2022-es országgyűlési választások előtt az állam vagyonának számító, a devizahiteleseket megsegítendő megvásárolt lakásokat bérlőstől, mindenestül kiszervezték a kormányközeli vallási közösségek alapítványainak-szervezeteinek, ahol véleményem szerint két év türelmi idő után azt tesznek a bérlőkkel, amit csak akarnak, úgy emelhetik a bérlemények bérleti díját, ahogy csak akarják.

De ha még ez sem lenne elég: az állam nemsokára kivonul a segélyezési rendszerből is, szinte nullára redukálódik a szociális gondoskodása. Törvénybe foglaltatja a kormány, hogy elsősorban nem az állam feladata a rászorulók ellátása. Hallgassuk meg Jámbor András országgyűlési képviselő szavait.

Ugye, mi nem vagyunk farkasai más embereknek?! Ugye, mi nem? Ne csak egy test legyünk lélek nélkül, hanem emberek! Érző szívű, filantróp emberek, még akkor is, ha más a „trendi”!

Megint, hosszúra nyúlt a jegyzet, újra nem bírt magával a Horváth Feri. Így lett a hajléktalanok gondjainak szeletnyi bemutatásából az állam szociális gondoskodásának általános kritikája.
Ez a kormány most már nem csak az út szélére sodort 3,5-4 millió embert, hanem odaadja őket a csuhás spanjai kényére-kedvére. De, akkor minek nekünk ez az állam? Orbán Viktor király lesz, mi pedig fizetjük majd az egyházi tizedet? Rettentő ez a korszak, rettentő. Remélem, hamar vége lesz ennek az ostoba, aljas, pöffeszkedő államvezetésnek, és egy új korszak kezdődik Magyarországon!