Mindenekelőtt beszéljetek magatokról, hogyan kezdtétek a pályát?

Pásztor Ádám: Amatőr színjátszós múltam van, még Mosonmagyaróváron indult el nálam a színház szeretete. Később felkerültem Budapestre, először az Operett Színház Stúdiójában töltöttem egy évet, majd az ott tapasztaltak alapján döntöttem úgy, hogy át szeretnék menni a Pesti Magyar Színházba, ahol átfogóbban tanulhattam meg magát a mesterséget. Akkoriban volt a Vámpírok Bálja, itt nagyon jó kollégákkal találkoztam, akik a Pesti Magyar Színház akadémiáját ajánlották nekem, azóta pedig szabadúszóként dolgozom. A Csokonai Színházzal már van előzményem, 2015-ben ugyanis itt volt a Made in Hungária bemutatója, amiben Fenyő Mikit játszottam. A Pál utcai fiúk esetében Facebookon láttam a kiírva, hogy lesz egy casting, és úgy gondoltam, hogy ez egy olyan színház, ahova szívesen visszatérnék. Ez össze is jött, így visszajöhettem ide játszani.

Szőke Olivér: Ádámtól nem olyan messze, Győrben kezdtem a színészetet, még hat évesen egy kis színjátszó csoportban. Tizenegy évesen átkerültem a Győri Nemzeti Színház Stúdiójába, majd 16 évesen a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumba, ahol dráma tagozatra jártam. Az érettségi után mentem a Gór Nagy Mária Színitanodába, ahol Csiszár Imre rendező volt az osztályfőnököm és egyben a mesterem – nagyon sokat tanultam tőle. Az iskola mellett csináltam mindezt, akkoriban magántanuló voltam. Egyébként nagyon sokféle művészeti ág érdekel, nem csak a színház: több saját zenekarom volt, egy évig vezettem egy zenei műsort az M2 Petőfi TV-n. Ezen a csatornán szerepeltem a Holnap Tali! című sorozatban, valamint RTL Klub Tanár című sorozatában. Emellett voltak színházi előadások: a Szép Ernő Színházban játszottam, most a Spirit Színházban vagyok jelenleg is, ahol rendeztem egy saját előadást is.

Hogyan viszonyultok a darabhoz, hogyan tudtok azonosulni a karaktereitekkel?

Pásztor Ádám: Most nagy brand lett A Pál utcai fiúk, én nem láttam egyébként a darabot a Vígszínházban. A barátnőm mondta, hogy érdemes lenne megnézni. Nekem azonban mindig vannak fenntartásaim az olyan dolgokkal, amik ennyire felkapottak. Addig a napig nem találkoztam az anyaggal, míg meg nem tudtam, hogy én játszom Bokát. A regényt nyilván én is olvastam még általános iskolás koromban, és amint megtudtam, hogy enyém a szerep, akkor hallgattam meg a zenei anyagot, viszont a darabot ezután sem néztem meg. Véletlenül sem szerettem volna, hogy bármilyen prekoncepcióm legyen a darabbal kapcsolatban, s azt sem, hogy lehetőségem legyen arra, hogy bármit lemásoljak onnan. Az olvasópróbán is azt éreztem, hogy Bokát játszani nagyon fontos és jó lehetőség. Ez egyébként az összes szerepre elmondható, hiszen tényleg olyan értékek vannak a darabban is, amelyekre vigyázni kell. Egy kincs van a kezükben, s azáltal, hogy mi megkaptuk ezt a feladatot, nagyon sokat tudunk adni az embereknek.

Ami a karaktereket illeti Áts Feri és Boka János két ellenpólus. Mindketten nagyon fontos értékeket képviselnek. Például Áts Feri sem bántja a gyengébbet, Boka pedig szabályosan védi, oltalmazza Nemecseket. Maga a vezetői magatartás különbözik bennük. Boka problémákat akar megoldani. Felnőttesebb a korosztályánál, igyekszik mindent elsimítani. Igyekszik következetes lenni, az egyik kezével ad, a másikkal elvesz: a Gittegyletet például beszünteti, de ad más feladatot a fiúknak, azzal hogy posztokat oszt nekik a háborúban. Minden dolgot kordában tart, ő nem úgy vezető, hogy megmondja, ki mit csináljon, hanem együtt lélegzik a csapattal.

Szőke Olivér: Nekem A Pál utcai fiúk volt az első olyan olvasmány, amin sírtam, de utána reménytelinek is éreztem magam – nagyon ambivalens érzések voltak bennem, de nagyon szerettem a regényt. Kiskoromban leginkább Nemecsekkel tudtam azonosulni, akkor más voltam pszichésen és lelkileg. Áts Ferivel akkoriban nem igazán szimpatizáltam. Most belemélyedve a karakterbe rájöttem, hogy egyébként nagyon közel áll hozzám. Sok olyan élethelyzet volt, amikor nagyon hasonlóan gondolkodtam, mint Áts Feri a vörösingeseivel: például mikor zenekarban voltam, ott nekem kellett irányítani a csapatot, vagy mikor a saját előadásomat rendeztem… Áts Feri nagyon precízen, alázatosan áll hozzá mindenhez, a tökéletességre törekszik, becsületes, jó embernek tartom. Képes őszintén bocsánatot kérni, el tudja fogadni a vereséget. Nagyon ragaszkodik az elveihez – ebben is hasonlítunk –, amiket következetesen be is tart. Egyedül abban nem értek egyet a karakterrel, hogy mindent erőből akar megoldani, erőszakkal elvenni a másét.

Szerintem az a lényeges különbség Boka és Áts Feri – vagy a Pál utcaiak és vörösingesek – között, hogy a Pál utcaiak az egész csapatot a barátság köré építik és oda vezetik vissza. Áts Feri pedig mindig a feladatokat és a célokat látja, ugyanúgy fontos neki is a csapat, de másként. Tehát nála mindig az elért eredmény van szem előtt, Áts Feri sokkal zárkózottabb ember, mint Boka.

Nagyon szépen kíséri a szöveget a zene, hogyan érzitek magatokat a darab zenéjében?

Szőke Olivér: Most már másfél-két hónapja hallom dalokat, és kívülről fújom az összeset, mégis mái napig kiráz a hideg, mikor hallgatom. Olyan harmóniákat sikerült eltalálni a szerzőnek, hogy mindig megfacsarja az embert. Fantasztikusak ezek a zenék… Azt kicsit sajnálom, hogy Áts Feriként viszonylag keveset éneklek a darabban. A zenei világ egyébként egyszerre nagyon modern, és az adott korhoz is nagyon illeszkedő alkotás – jól van ötvözve ez a kettő. Nagyon fülbemászó dallamok ezek, és nagyon illeszkednek a prózai részhez. A dalszövegeket el lehetne játszani prózában is, ugyanis szinte folytatásai a szövegnek.

Pásztor Ádám: A dalok szövege önmagában is érték. A szövegekben Geszti Péter egészen új szavakat talált és írt, például: piszokraták, nyálhuszár. Ezek visszaadják a regény finomságait, a régebbi kor értékrendjét, de közben egy új zenei stílushoz idomulnak, ami befogadható és szerethető.

Ez a történet fiúk barátságáról szól Nektek volt valami hasonló gyerekkorotokban?

Szőke Olivér: A zenekaros időket tudom itt megemlíteni, mert abból sok volt. Tizenkét éves korom óta volt mindig zenekarom. Nekem mindig ez volt, amiben a barátokat kerestem – az alkotásban. Kicsit egyébként hadilábon állok a barátság témájával. Talán ezért is érzem magamhoz közel Áts Feri karakterét, a Pál utcaiak lelkületével nehezebben tudnék azonosulni. Mindig a közös alkotásban tudok kapcsolatot teremteni az emberekkel. így tudok és szeretek velük együtt létezni.

Pásztor Ádám: Mi tíz évig panelban laktunk, és utána költöztünk egy kis zöld övezetbe. Az akkori osztálytársaimmal csináltunk bunkereket, több csapat volt, leromboltuk a másikét, és aztán újraépítettük. A jelenlegi életemben az dominál, hogy mindig olyan csapatba/társulatba kerülök, hogy jól tudok velük rezonálni. Ezáltal jobban meg tudok nyílni a többiek felé – ebben párhuzamot érzek Bokával, ő is egy közösségi ember, ha probléma van, próbálja megoldani és kisimítani a hullámokat.

Szerintetek a fiatalabb generáció számára – például akiknek kötelező a regény – könnyebben befogadható ez a darab?

Szőke Olivér: Szerintem igen, mert itt sűrítve van a cselekmény. Körülbelül egy nap lenne, ha az egész regényt el akarnánk játszani, itt két-két és fél órába bele van sűrítve minden. A leglényegesebb pontok nyilván megmaradtak, minden jelenetben a lényegi részek vannak kiemelve, ezáltal sokkal befogadhatóbb. A nyelvezete pedig nagyon izgalmas: úgy mai, hogy közben korhű. A karakterek sem vesztettek a jellemükből, mindenkinek megmaradtak azok a tulajdonságai, amelyek a regényben is.

Pásztor Ádám: Viszont a darabban egyébként van néhány lényegi különbség a regényhez képest. Például a Boka-Geréb konfliktus máshogy zárul, illetve vannak még jelenetek, amik kimaradtak. Azt gondolom, hogy ezek nélkül is teljesen fogyasztható és működőképes a darab, a regény értékéből nem vesz el semmit.

A Pál utcai fiúk után mik a tervek, esetleg, ha lesz rá lehetőség, szívesen maradnátok Debrecenben?

Szőke Olivér: Nagyon megszerettem a Csokonai Színház légkörét, nagyon jó itt lenni… Ha esetleg úgy alakulna, hogy megkínálnak itt más szereppel is, nagyon szívesen maradnék. Egyébként pedig maga a város is szimpatikus. Nekem Pest már pont elég lett, jó látni, hogy Debrecenben lehet lassabban sétálni és itt nyugodtabb vagyok. Már a barátnőmnek is mondtam, ha úgy alakul, akár ide is költözhetnénk, mert tetszik, hogy nyugisabb az egész.

Pásztor Ádám: Én pedig már visszajáró vagyok, ha a közeljövőben adódna bármiféle lehetőség, akár prózai vagy operett, biztosan nagyon szívesen vállalnám. Nagyon jó alkotóközösség van itt, és nagyon szeretem a színház légkörét.