Mottó: Embernek születtél, s ezért nem kívánom tőled, hogy megbocsáss az embereknek. Értsd meg őket, és hallgass. Márai Sándor

Még nagyon korán volt. Alig várta, hogy kinyisson a sarki fűszeres. Nem sokat aludt. Hiába, kérem, aki pótcselekvésekből él, akit foglalkoztat a közélet, az mostanában alig alszik. Már az orrában érezte a kávé illatát, fülében volt – még csak zsongás formájában – a sarki fűszeres furcsa kiejtésű dallamos beszéde. Tíz éve ismeri. Lengyel.

Olyan sok minden történt mostanában. Először a covid-járvány, aminek elvileg még nincs vége, és azt suttogják, hogy szeptembertől újra ránk eresztik, vagy csak jön magától, mindegy is, de lesz. Hullani fognak az emberek, mint a legyek, megint. Átélte. Tudja, hogy milyen, azóta sem jó a tüdeje.

Aztán itt van ez az orosz-ukrán háború. Nem gondolta volna, hogy eddig tart. Hol van már a február…
Olyan szürreális ez az egész! Elérte Európát a háború. Milyen más ez! Fehérek ölnek fehéreket. Még sincs ebben a játszámban fekete vagy fehér, sok inkább a szürke. Hasonszőrű, erősen korrupt, maffiózókkal és oligarchákkal teli országok küzdenek egymás ellen úgy, hogy szerinte mindenkinek igaza van és mindenkinek van sara is.

Ukrajna valaha leszerelte a Szovjetuniótól örökölt atomfegyver arzenálját. Ugyan az atomtöltetű rakéták indítókódjait sohasem ismerte meg, de két év alatt bizonyosan átírhatta volna. Cserébe tette ezt azért, hogy a területi integritásának biztosítására garanciát kapjon. 1994-et írtunk.
2014-ben aztán Oroszország csak úgy gondolta, hogy Hruscsov ajándéka, a Krím-félsziget az oroszoké, és egy népszavazásra hivatkozva szinte vér nélkül annektálta a területet. Egy kicsit morogtak a nagyhatalmak, de akkor a politikai helyzet nem fokozódott, benyelte mindenki a dolgot, Budapesti memorandum ide vagy oda. Többen arra hivatkoztak, hogy az csak egy elvi kinyilatkoztatás volt. (Nesze neked atomsorompó egyezmény!) Most meg úgy látszik, megjött a jobbik eszük, legalábbis az Amerikai Egyesület Államoknak, az Egyesült Királyságnak és talán Franciaországnak is. Kína a füle botját sem mozdítja a támogatói nyilatkozata kapcsán, sőt láthatóan várakozó álláspontra helyezkedik (hadd gyengüljön az orosz és Európa, neki az csak jó). Az Amerikai Egyesült Államok se nagyon bánhatja, ha meggyengül a vén Európa és elveszíti az orosz piacait. Van neki minden földi jója, jó áron.

Aztán az is igaz, hogy az amerikabarát Zelenszkijnek a háború előtt voltak olyan elszólásai is, hogy kéne nekik néhány komolyabb nehézfegyver, hogy az amerikai érdekeltségek is nagyobb biztonságban érezhessék magukat.

No, szóval a globális játszmák miatt húzódik a mostani háború, ahol tulajdonképpen Ukrajna a durák és mindenki sakkozik felette. Putyin is megszívta. Ő is durák! Neki nem tetszett, hogy 1994 ide vagy oda, megegyezés ide vagy oda, a NATO csak terjeszkedett Oroszország felé, az Európai Unió pedig be akarta magának húzni Ukrajnát. A pozícióvesztés miatt úgy gondolta, leckét ad mindenkinek. Csak nem gondolt bele, hogy nyolc év alatt egy hadsereget egész komolyan fel tudnak készíteni az indiánok gyilkosai. A diktátor, az emberi és a kisebbségi jogok sárba tiprója – habár egy ország ellen harcol – szembe találta magát egy csomó ellenséggel.

Lehet, hogy van egy Eurázsiai Unió terv a fejében neki is. Most vakarja a buksit, hogy jé, ezek nem hallgatnak el, a Zelenszkij mindenütt követelődzik, és igazat adnak neki, de attól még ő elég keményfejű ahhoz, hogy most már nem hátrál meg. A vízfejűek gazdaságilag szorongatják őt, némelyek pedig fegyverrel segítik az ukránokat, de akkor sem! Elég nagy haragra adhat ez okot.

Valaki azonban nem fogja ezt bírni cérnával, mert mind érezzük, hogy a nagyhatalmi játszmákban valakinek bukni kell, mi pedig már most is drágábban vesszük a kenyeret. Reméljük, hogy ez elég lesz, és nem kell lődöznünk egymást…

De mit jár mindig ez a soktényezős globális konfliktus a fejében?! Semmit se tehet. Elég rosszak a tendenciák: az élelmiszerárak emelkednek, az energiaárak emelkednek, mindenki mindent ráfog a háborúra. Viktorunk próbál államférfi lenni, miközben töltögeti az államkasszát, amit teljesen kisepert április harmadika előtt. Neki ez most jól jött. Senki nem kérdezi, hová lett a sok pénz. Ő lehet a megmondóember Európában! Nekünk jó, ha valami olcsóbb, mint ha drágább lenne. Eljátszadozik ezzel a fiú egy darabig. Ő sem érdekes. Az Európai Unió sem érdekes. Az azonban igen, hogy erősödnek a nacionalista érzelmek, fokozódik a tehetetlen népharag, amire Orbán még rá is játszik a tíz helyett tizenötmillió magyarjával, amit a környező országok nem néznek jó szemmel. Maradunk az EU-ban vagy újra oroszbarátok leszünk? Ki tudja? Mindegy is. Nem tehet semmit. Fel kell öltözni és elindulni a lengyelhez. Kell az a kávé, kell az a hangulat a sarki fűszeresnél, aki mindig olyan jókedvű és imád politizálni azzal furcsa, de szerethető lengyel akcentusával.

Amikor kilépett az ajtón eszébe jutott még egy dolog. Ha a világ elmozdul a durva nacionalizmus irányába, ha a központosításra, teljhatalomra törekvő, katonásdiba kezdő kormányok nem lesznek képesek mégsem kordában tartani a népeiket, akkor mi lesz? Mert akkorát esik az életszínvonal, hogy nem lehet már kordában tartani a követelődzőket. Kik fogják őket váltani? És akik váltani fogják őket, honnan akarnak majd pénzt szerezni? Kik voltak azok a kisebbségek, akiktől pénzt, vagyont lehetett elvenni, elkobozni, gettót nyitni nekik? És kik voltak azok a kisebbségek, akiknek úgy gondolták, hogy felesleges volt enni adni is? Kiket kínoztak halálra a nagy felsőbbrendűség jegyében, kiket szoktak általában megölni a koncentrációs táborokban?

Ah, nem tartunk még itt! Igaz, hogy nincs semmink, kisebbségként sem igaz, hogy nullák vagyunk a politikában, védtelenek! Próbálta hessegetni a gondolatot, amikor meghallotta a lengyelt: Gyere- gyere, „ciganku barat”! Tudod, hogy most mi haragszunk rátok? – Ránk, te elmebeteg lengyel, miért ránk? Miért pont ránk?! – Nem rátok te gipsy szökevény, hanem az Orbánodra! Az nagyon csúnya ember… És elkezdődött a nagy politizálás! Alig várták, hogy megjöjjön Kohn is, mert a vén zsidónak rengeteg esze volt és jó érvei. Bélát nem nagyon kedvelték, de befogadták a Nagymagyarországos dzsekijével együtt, amit le nem tett volna se télen, se nyáron. Néha Béla is tudott normálisan érvelni, és volt, mikor sírva ismerte be, hogy nincs igaza. Közben a fogát csikorgatta, de beismerte. Ezért fogadták be. Náluk még szabad a vélemény és nem repül a söröskorsó sem…

Ma még barátok. Hogy meddig? Azt a jó Isten tudja. 2022-őt írunk még csak..

(A jegyzetet illusztráló fotókon végzős ukrajnai középiskolások láthatók – a BBC közlése nyomán.)