MÁSIK FŐVÁROS

Tanok és erők

A fürdővízzel együtt nemcsak a gyerekeket, hanem a pedagógusokat is kiöntik.

Nincs könnyű helyzetben (ma sem) az iskolán belüli kisebb, s az oktatás mindennapi résztvevőinek tágabb közössége. Ami a jövőért felelősséget érző állampolgár számára például rendkívül aggasztó lehet, az a netes dokumentumok formájában is közreadott, szinte hihetetlenül bárgyú tankönyvi fejezetek sora. Hisz ezeket a mai diákoknak ugyanúgy be kellene magolniuk, hogy feleléskor jól járjanak, mint az igazi tudást.

De a tananyagot, követelményeket nem a tanuló vagy a pedagógus szabja meg. Sőt. A tanáruknak kénytelen jó képet vágnia a tankönyvi ostobaságokhoz, amikor kényszerűen kitűnőnek minősített felelet formájában viszonthallja. Akkor is, ha szakmai és emberi lelkiismerete erőteljesen tiltakozik ellene. Még szerencse, hogy a tantárgyak többsége olyan szaktárgy, amely rendszerektől és kormányoktól független örök igazságokat tár fel.


Sárospatak - iskola múzeum

Az ideológiai töltetésű tárgyak, hasonlóan mint a múlt rendszerben, viszont gyaníthatóan ma szintén sok álmatlan éjszakát okoznak a lelkiismeretes pedagógusok számára. Csekély valamikori tapasztalat alapján is merem azt mondani, hogy nem elsősorban a minden korban fékezhetetlen diáksereglet kordában tartása (lehet) nehéz. Hanem inkább az, hogy megfeleljenek a sokszor dilettáns központi előírásoknak vagy az iskolai vezetőnek (ha az olyan), a feletteseinek, annak még magasabb vezetőinek, az oktatáspolitika tótumfaktumainak.

Debrecenben ugyancsak tanúi lehettünk, amikor meglehetősen „gyanús” körülmények között váltottak le a korábban ugyanazon önkormányzat által elismert, kifogástalan szakmai, erkölcsi munkát végző, városszerte nagy tekintélynek örvendő tanerőt vagy tanerőket. S tettek hasonlókat a megye megannyi kisebb településén. Nem olyan régen szinte járványszerűen söpört végig az országon az új iskolaigazgatók kinevezésének felettébb „sajátos”, minden józan észnek ellentmondó gyakorlata. Olykor az a (nem teljesen kívülálló, sőt akár tanári végzettségű) szemtanú benyomása, hogy a fürdővízzel együtt nemcsak a gyerekeket, hanem a pedagógusokat is „kiöntik”. Akiknek, mint utaltam rá, a szakmai kihívások mellett mindig, többé-kevésbé figyelembe kellett venniük az adott politikai rendszer követelményeit. Ez egy diktatúrában, legyen az kemény avagy puhább, legyen a menzán gulyás vagy krumplileves, tulajdonképpen a rendszer velejárója. Azzal együtt, hogy igen sok egykori érintett így vagy úgy igyekezett kibújni a kellemetlen ideológiai elvárások alól.

Na, de az egyéni szabadságra, az elidegeníthetetlen lelkiismereti jogokra (is) épülő parlamentáris demokráciában? Mint amilyen a miénk. Éppen ott próbálja elsöpörni nem egy esetben a központi akarat az alighanem pótolhatatlan gerinces szakmai tudást az útjából. Abban a korban, amikor a tanítókat, tanárokat, a diákokat teljes jogú iskolai polgárnak kellene tekinteniük. Sok pedagógus éppen ebben a szabad világban veszít az amúgy is nehezen gyarapodó jogaiból jó adagnyit. Lényegbevágó kérdésekben. Például, mint utaltam rá, sok olyan állítást kell(ene) a nebulók, a kiskisasszonyok és fiatalurak fejébe vernie, amelyet maguk is orbitális ostobaságnak vagy egyenesen ideológiai célzatú csúsztatásnak tartanak.

Még szerencse, hogy a diák könnyen felejt. S tény, hogy tételesen listázva később nagyon kevés iskolai tételre lesz igazán szüksége a kisbetűs életben. Arra a „kevésre” viszont nagyon. Ráadásul a diákok által feleslegesnek tartott tananyag, ha igazi pedagógiai, didaktikai szaktudás áll mögötte, akármelyik tantárgyról legyen szó, rászoktatja arra a fiatalt, hogy logikusan, tudatosan, ésszerűen, önállóan gondolkodjék. Olyan képességekre tehet tehát szert a diák a nem szeretem tantárgyak révén (is), amelyeket később már aligha pótolhat.

Országunk nem sok természeti kinccsel rendelkezik. Legnagyobb értékünk az emberi tudás. Lehet. Még pontosabban, lehetne. Az egész ország, nemzet ellen követnek el megbocsájthatatlan bűnt azok, akik az oktatási rendszert nem ezen cél szellemében irányítják. Pedig bármelyik politikai formáció hosszú távon csak profitálhatna (szó szerint is) abból, ha egyre felkészültebb, gondolkodóbb, innovatívabb, intelligensebb, okosabb generációk kerülnének ki a magyar iskolapadokból. Magam, s biztosan nem egyedül, legalábbis így vélem. Ám napjaink mindennapi példái alapján úgy tűnik, hogy sok minden más mellett ebben sincs a magyarok körében tettekben megnyilvánuló közmegegyezés.

T. Szűcs József jegyzetsorozata itt olvasható: MÁSIK FŐVÁROS.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...