Mottó: Néha csupán ahhoz, hogy az ember erős legyen, az a kényszer is elég, hogy muszáj azzá válnia. J. R. Ward

Úgy szeretnék jó dolgokról írni! Csodákról, filantrópiáról, szeretetről, barátságról. Szeretném leírni, hogy milyen érzés az, amikor Japánban találod meg a lelkitársad, azokat a közös nevezőket, amik akár örök barátsággá is formálódhatnak. No nem én, hanem egy közeli hozzátartozóm, aki jól beszél angolul. Vagy arról, hogy egy ételosztás milyen fontos és közösségformáló lehet, amikor is az emberek azt érezhetik, hogy nincsenek egyedül. Vagy, hogy ebben a világban fontos lehet eligazodni a világ dolgaiban és a jogsegélytől az utolsó hiányzó ruhadarab átadásáig mi mindent lehetne csinálni, hogy tényleg felzárkózzanak azok, akikről mások lemondtak. Szubjektív dolgok ezek. Sokan ki tudnák egészíteni a gondolataimat a saját belső környezetük csodáival, amik fontosak ahhoz, hogy igazán kultúremberek lehessünk.

Most mégsem megy ezekről írni, mert komolyan aggódom a családomért, a közösségeinkért, az országunkért. Olykor igen erős, sőt hozzám nem illő szavakkal szólok emberekről, akik szerintem még mindig a rablóversenyes kapitalizmus harácsán törik a fejüket úgy, hogy közben egyre jobban sodródunk a káosz felé, a háború irányába. Nehéz most nem ismételni olykor leírt önmagam, de azt gondolom, hogy kell egy összefoglaló, ami világossá teszi az aggódásomat.

Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, valljuk be őszintén, egy proxy háború. Pár nap híján egy éve zajlik igen közel az országunkhoz. Mit is jelent ez a fogalom? Tulajdonképpen azt, hogy általában egy erősebb hatalom előretolt helyőrségként, felbujtóként felhasznál egy országot vagy országokat arra, hogy a gazdasági-politikai hatalmát erősítse egy-egy térségben. Egészen addig ez minket nem érdekelt igazán soha, amíg Európába is elért ez a fajta erőfitogtatás. Alább majd röviden összefoglalom, hogy szerintem mely országoknak milyen szerepe van szerintem a háborúvá érett orosz-ukrán viszonyokban.

Ha azt mondom, hogy a világ gazdasági újrafelosztásának korszakát éljük, sokan máris elveszítik a fonalat. (Sajnos a magyar oktatás minősége és milyensége hagy kívánnivalót maga után.) Ha azt mondom, újragyarmatosítás, azt talán jobban értik. Gyarmatosítani az egy másik közösség, ország feletti uralom megszerzését jelenti az én olvasatomban. Rászállni, megszállni, kifosztani, hittéríteni úgy, hogy a gyarmatosító ország minél nagyobb haszonra tegyen szert a megszállt régió, közösség, ország, országok kizsákmányolásából. Bizonyos értelemben még így is lehet némi fejlődés a lefegyverzett, alávetett országban, bár ez inkább volt jellemző abban az időben, amikor még hatalmasak voltak a különbségek (most maradjunk az országoknál) az országok között. Persze így már soha nem fogjuk megtudni, mi lett volna például Indiában, ha nem lesz belőle az angolok koronagyarmata 1948-ig, amikor is valamiféle függetlenséget kaptak a gyarmatosítóktól, de akkorra már kultúrájukba beleivódott a kényszerű megfelelés ezernyi szállal. Lényeg a lényeg: nyíltsisakos játszma volt, ismert szereplőkkel.

Ha meg akarjuk érteni a háttérben zajló eseményeket, akkor nem árt ismerni a II. világháborút követő politikai eseményeket a korabeli Európában. A Marshall-tervet például, aminek a lényege:

A Marshall-terv egy nemzetközi gazdasági segélyprogram volt a második világháború után, melyet meghirdetőjéről, George C. Marshallról, az Egyesült Államok külügyminiszteréről neveztek el. Marshall 1947. június 5-én hirdette meg a programot minden olyan háború sújtotta európai ország számára, amely az újjáépítésben hajlandó volt az Amerikai Egyesült Államokkal (USA) együttműködni. A segélyprogramot politikai és gazdasági érdekek kényszerítették ki.
A II. világháborút követően a romokban heverő európai gazdaság sajátos irányt vett. Jelentős mértékű (amerikai) importra volt szükség, de a háborúban elgyengült gazdaságok valutahiányban szenvedtek. Ezen állapot megszüntetése céljából dolgozták ki a tervet, minden közgazdasági tapasztalatnak ellentmondva. A Marshall-terv kidolgozói szakítottak mind a klasszikus, mind a jóléti közgazdaságtan elveivel, s kezdettől fogva tisztában voltak a feladat sürgősségével és a program ideiglenes jellegével. A Marshall-terv legfontosabb feladata az volt, hogy áthidalja a háború utáni szükséghelyzetet, majd miután ezt megoldotta, visszavezesse az európai gazdaságokat a multilateralitás és a konvertibilitás ösvényére.
A programot az USA minden európai államnak felajánlotta, de azt a szovjet befolyás alá került országok szovjet utasításra nem fogadhatták el. Nekik azért volt ellenszenves a terv, mert attól tartottak, hogy a segélyprogram révén egy európai államok fölött álló hatalmi szervezet jönne létre, amely az amerikai érdekek európai érvényesítésének eszközeként működne. A szovjetizálódó közép-kelet-európai blokk politikailag és gazdaságilag is igyekezett elszakadni a demokratikus berendezkedésű nyugat-európai államoktól. Moszkva elutasította a tőkés világrendhez való kapcsolódás gondolatát, s ennek szellemében elzárkózott a Bretton-Woods-i egyezmények aláírásától, a világkereskedelmi egyezményhez való csatlakozástól is, és ellenezte az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának egyes funkciókkal való felruházását. A Marshall-tervre vonatkozó elutasítás egy hosszú távú stratégia része volt.

A Truman-doktrína sem lényegtelen a megértés szempontjából. A Truman-doktrína szerint az Egyesült Államok nem tűri el a második világháború után kialakult status quo erőszakos megváltoztatását, és gazdasági, illetve katonai segítségnyújtással beavatkozik azon országokban, ahol a kommunizmus térhódítása fenyeget. És most itt pont. Vége a történelemórának!

Amint láthattuk a múlt történéseiből, ideológiai és gazdasági alapon a nagyhatalmak mindig megpróbálják a maguk képére és hasonlatosságukra fordítani a világ dolgait a minél nagyobb haszon és a mások feletti uralom elérése, fenntartása érdekében. Ha ez nem megy, akkor nem riadnak vissza a katonai konfliktusoktól sem, ha az nekik megéri. Bogozza a szálakat az ázsiai régió fejlődése, ahol hasonló elgondolások mozgatják ideológiai, politikai-gazdasági szinteken a mára már nem is igazán fejlődő országoknak mondható hatalmas és erős országok vezetőit.

Még bemutatok három szemszöget is, és nem élek tovább vissza a főszerkesztő jóindulatával.

Putyin szemszöge

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinról számos legenda terjeng, és bizonyára nem mindegyik alaptalanul. 1989-ben, a berlini fal leomlásának előestéjén szerte az NDK-ban tüntetések zajlottak, a többi között Drezdában is, ahol akkoriban Vlagyimir Putyin hadnagy is szolgált. A fiatal szovjet KGB-tiszt az első sorból nézhette végig, ahogy a dühös tömeg megrohamozta a német titkosrendőrség, a Stasi helyi központját, majd a KGB épülete felé indult. Putyin folyamatosan próbált kapcsolatba lépni az otthoni feletteseivel, de csak azt a választ kapta, hogy „Moszkva nem válaszol”. A rendszer, amelyben addig hitt és amelyet szolgált, összeomlott – erről is ír a 24.hu. A teljes cikket itt olvashatják, mely jóval többről szól, és aki meg akarja érteni ennek az embernek a „működését”, annak kötelező lenne elolvasnia! A cikk eleje nem szól a legendáról: 1989-ben Drezdában a tüntető tömeg meg akarta rohamozni a KGB épületét. Nem volt véderő. Nem volt utasítás otthonról. Putyin kiállt a tömeg elé és megfenyegette őket, hogy amennyiben megtámadják az épületet, az olyan mintha az oroszokat támadnák meg, és közéjük fog lövetni. A tömeg elhitte a blöfföt. Rá tíz évre, amikor Borisz Jelcin a Szovjetunió összeomlásakor a káoszban lemondott, Putyin a sajátjait is megtizedelte azért, hogy egyeduralmát megerősítse. Innen indult a gátlástalan, világuralomra törő katona.

Újabb idézet következik a cikkből: A 2014-es krími válság idején aztán Putyin azt is kipróbálhatta, hogy egy nemzetközi akcióban meddig mehet el. Amerika óvatosan közelítette meg a problémát, és szándékosan nem küldött fegyveres alakulatokat Ukrajnába, helyette szankciókat alkalmaztak Oroszországgal és az orosz cégekkel szemben. Többen azonban kétségbe vonták azt, hogy ez elegendő lenne Putyin megállításához. Nekik lett igazuk. Ezek voltak az előzmények igencsak dióhéjban.

Az orosz-ukrán háború kitörése előttről terjeng egy videó, ahol Putyin elvileg a következőket mondja. És mivel a videó eltűnhet, a szöveget beidézem: „Győztesek nem lesznek! Önöket bevonják ebbe a konfliktusba akaratuk ellenére! Pislogni sem lesz idejük!” – Putyin üzenete a nyugati háborús propagandistáknak. Érdemes meghallgatni végig! „Most hallgassák meg, amit mondok, de figyelmesen!” – mondja. „Érdemes megnézni hol húzódik a NATO! Eddig mondtak valamit, de mindig mást tettek. Ahogy a köznyelvben szokás mondani: megszívattak bennünket. Átvertek.” „Ezután az USA kilépett a rakétavédelmi egyezményből is. Kértük, hogy ne tegyék, de mégis megtették. És most rakétaindító rendszerek vannak Romániában és Lengyelországban.” „Ukrajna katonai doktrínájában az van leírva, hogy ők katonai erővel akarják visszaszerezni a Krímet. Most tételezzük fel, hogy Ukrajna NATO-tag, tele fegyverekkel, korszerű támadórendszerekkel. És elkezdik hadműveleteiket a Krímben. A Donyec-medencéről nem is beszélek.” „Ez Oroszország szuverén területe. Részünkről ez a kérdés le van zárva. És Ukrajna NATO-tagként elkezdi ezeket a hadműveleteket. Akkor most harcoljunk a NATO-val? Gondolkodott ezen már bárki is? Mert úgy tűnik, hogy nem!” „Győztesek nem lesznek! Önöket bevonják ebbe a konfliktusba akaratuk ellenére! Pislogni sem lesz idejük!” „A javaslatainkban, amiket a NATO-nak küldtünk, nincs egyetlen teljesíthetetlen pont sem!” (Vlagyimir Putyin a Macronnal való találkozás utáni sajtótájékoztatón)

Putyin szemszögéből nézve ez egy jó érvhalmaz. A NATO terjeszkedett. (Magyarország 1990. június 27-én vette fel a kapcsolatot a szervezettel.) Egyre közelebb kerültek a NATO rakétabázisok Oroszországhoz. Az ukránok esetleges NATO-tagsága után már nem lett volna mit keresnie a térségben, és úszhatott volna a Krím-félsziget és Donyeck meg Luhanksz is.. No, most csak ennyit a Putyin szemszögről. Majd az összegzésben lehet még az őt motiváló gondolatokról néhány szó.

Az USA szemszöge

Az USA alapfilozófiája nem egy filantróp alapú gondolat. Sokan juthattak már hasonló következtetésre. Fentebb már jellemeztem a nagyhatalmi ideológiák magját. Haszon, uralom, elsődlegesség, irányítás mások felett. Ezek általában keverednek.
Adott volt egy hatalmas, ércben és termőföldben gazdag terület, mely nem ápolt jó kapcsolatokat azokkal, ahonnan országgá kiszakadt, azaz Oroszországgal. Ez Ukrajna. Mások szerint csak visszanyerte a szuverenitását a Szovjetunió felbomlása után. Amikor a Szovjetunió tagországai megalakították a Független Államok Közösségét 1991. december 21-én, onnantól kezdve a Szovjetunió nem létezik. Később A FÁK-nak is vége lett, a tagországok ma már önálló országok.

Adott volt a helyzet. A Szovjetunió szétesett, Ukrajna független állam lett. (Mondjuk, nagy árat fizetett érte, amikor elhitte, hogy ha leszereli a nála maradt szovjet atomtölteteket, akkor a nagyhatalmak tiszteletben tartják a területi integritását. – Budapesti memorandum, 1994. december 15.)

No, akkor szabad a pálya, lehet gazdaságilag beavatkozni Európa egyik legszegényebb, legkorruptabb és közbiztonsági szempontból legveszélyesebb államában! Akár a belügyeibe is beleszólni, hiszen az diktál, a ki fizet. Az USA filozófiájának ez a fajta viselkedés teljesen megfelel. Talán még fejlődést is hozott volna Ukrajna számára. Ha pedig nem jön be, akkor sincs olyan nagy gond. Ha nem tetszik a térség erős emberének, Putyinnak a dolog, egy kis fegyveres konfliktusért sem kell a szomszédba menniük, tudják, hogy működik ez. Ha pedig fegyveres konfliktus lesz és a „hú, de filantróp” Európa fegyveresen ugyan nem, de gazdaságilag beszáll a játszmába – melynek tétje, hogy Nyugat vagy Putyin és a kommunizmusszagú visszafejlődés – az Amerikai Egyesült Államoknak csak jó lehet. És lám, európai szankciók vannak az agresszor Oroszország ellen, mert a „hú, de filantróp” Európai Unió nagyországai is beszállnak úgy is a fegyverbizniszbe, elindulhat a „zöldülés” ami jó üzlet, ha nincs orosz olaj és földgáz…

Szóval egyelőre a Nyugat, élükön az Amerikai Egyesült Államokkal, kb. ezen érvrendszerek alapján játssza ezt a nagyhatalmi játékot, amire mondjuk ki: egyelőre legjobban Európa fizet rá, merthogy az amerikai üzletemberek pénzalapon és nem érzelmi alapon döntenek, hogy mit mennyiért adjanak a helyettesítő termékekből. De ha túléjük, megszűnik az energiafüggőségünk az oroszoktól.

Egy Shakespeare-i félre: Az USA nem igazán számol Kínával és a többi közel-keleti nagyhatalommal, akik ezt a fehérek közötti háborúságot természetesen a saját hasznukra akarják fordítani, amíg csak lehet. Putyin Eurázsia elképzelései dugába dőlnek, ha Ukrajna nem kényszerül térdre.

Orbán Viktor és a Fidesz-kormány szemszöge

Előzménygondolatok slágvortokban: kb. 15 év alatt Magyarország az egyik legkorruptabb európai országgá vált. Az Orbán-féle politikai éra eleve nem számolt 3,5-4 millió magyar emberrel, akiket bizony az út szélére tett. Ebből élhet jól a többi, amíg ők maguk megdézsmálva az Európai Unióból jövő pénzeket, az Orbán-közeli körök súlyos meggazdagodását eredményezték rokoni, baráti és üzleti téren egyaránt. Persze még így is gazdagodott az ország az általuk üzemeltetett, általuk intézményesített fejlődés vonatkozásában. Úthálók szövik át az országot. Befektetők gyűlnek mindenütt az „üzleti vérszagra”, akiknek nagyon tetszik az olcsó munkaerő és az állami támogatás, amivel gazdagodnak ők is. Mit számít az a kispénz, ami a nagyért cserébe egyénekhez vándorol!
Központosított államhatalom. Egy a jelszó, egy a zászló. Aki nincs velük, az ellenük van. Egykulcsos adórendszer, cserébe Európa legmagasabb általános forgalmi adója. Illiberális alapok. Közpénzfelhasználás, ami elveszíti közpénzjellegét. A gazdaság felfűtése, majd hűtése. Nemzeti Együttműködés Rendszere, és a durva, folyamatos propaganda egyszerre, aminek a lényege: csak a Fidesz és kistestvére, a KDNP, mindenki más gyenge és semmi! Stb-stb. Aztán 2020-ra kezd kilógni a lóláb.

Az Európai Unió tőkései is kezdik megelégelni a szidalmazásukat, miközben a pénzük az kellene a Fidesz-KDNP kormánynak az oligarcha-rendszer etetéséhez, és egyszer csak nem jön az EU-s pénz… Magyarország kivéreztetése annak kormánya miatt, megkezdődött. Mit csinál a magyarok regnáló kormánya? Fut fűhöz-fához, veszi fel a kínai és egyéb drága hiteleket, kvázi adják el az országot idegeneknek, aztán vége! Merthogy az erős gazdasági befolyásról már tudjuk, hogy egy idő után bizony beleszól az ország beügyeibe, ha tetszik ez, ha nem az éppen aktuális magyar kormánynak. Most ez folyik, kérem! Ezért lesz például 25 akkumulátorgyárunk, ha akarjuk mi polgárok, ha nem!

Az orosz-ukrán háború kitörése utáni Fidesz-szemszög

A covidválság állami kezelése förtelmes volt. Hatalmas állami pénzek váltak füstté vagy bújtak el egyes egyének zsebeiben. Az ország belerokkant, kivéve az oligarchákat, akik még ebben a szenvedő időszakban is durván erősödtek. Egyre többen emeltek szót a Fidesz-kormány ellen. Egyre több elterelés kellett! Nagyon keresztény ország lettünk, nagyon homofób ország lettünk, nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a külföldön élő magyarokra. Nagyon kritizáltuk Brüsszelt meg Sorost. Azaz nem mi, hanem a Fidesz-kormány. Igen sok embernek – közöttük gazdagnak és szegénynek – ez pont elég volt. Mondjuk ki: a fideszes szavazóknak vezérre van szükségük, mert nem igen akaródzik olyan sokat gondolkodni a világ nagy dolgairól. A gyűlöletkampányok célba értek, az ország több darabra fel lett osztva. Mehetett tovább a tolvajlás, a jogrend „szét-szana” megcsúfolása, az egynapos jogalkotás, mit egynapos, egyéjszakás jogalkotás, és bármilyen őrület azonnali bevezetése a jogrendbe. Ennek egyik eredménye a háborús veszélyhelyzet is, amikor már a költségvetést se kell megszavazni a parlamentnek, mert minek, úgy is megszavazná a fideszes-kdnp-s többség, pártfegyelem van, próbálná valaki nem megszavazni.

A mai kormánynak, mondhatnánk azt is, „jól jött” a választások előtt az a helyzet, hogy kitört az orosz-ukrán fegyveres konfliktus. A szomszédunkban háború dúl, ez veszélyes! Emlékeznek? A mutyizós ellenzék – ahol csak azok akartak kormányozni, akik még nem voltak ott – meg nem értett vezére belement abba kommunikációs csapdába, ami arról szólt, hogy küldene-e magyar katonákat az orosz-ukrán háborúba? Azt válaszolta, amit ilyenkor kell: a NATO tagjaiként, ha a szövetség elrendelné, nem mi döntenénk, hogy kell vagy nem, hanem a NATO, amelynek tagja vagyunk.

Talán ekkor fordult meg olyan durván a 2022-es országgyűlési választás várható eredménye. Az állami propagandagépezet kicserélte az addigra lejárt lemezét arra, hogy ez a csúnya ellenzék háborúba vinné a fiainkat! És már nem is számított Orbanisztánban a gazdasági visszaesés, a súlyos inflációs kilátások, már senki nem kérdezte meg, hogy zöldbárókáim, miért emelitek annyira a kenyér árát. Hát nem kaptatok elég európai uniós és állami támogatást, hát hol az a sok búza? Semmi sem számított. A gyenge ellenzék bukott, széthullott, biodíszlet lett, semmi más. Képesek voltak felesküdni arra az Alaptörvényre, amit ki akartak vezetni a jogrendből. Szabad lett a pálya.

Orbán Viktor zavaró hintapolitikája

Tudtuk jól, hogy híresen jók a magyar kormányok és az orosz vezetés közötti viszony. Cseppet csatlósaik voltunk 1945-től, talán a ma napig is. Juj, ne tessék már annyira szidni engem! Tessék inkább olvasni! A zöldenergia-gazdálkodásra szánt Uniós pénzek elenyésztek valahol, jó volt nekünk az urali olaj meg az orosz földgáz eddig is. A MOL-os olajfinomítók is igen kényesek az átállásra, míg a németeké – mint kiderült – nem annyira. És elkezdődött Orbán Viktor nagy játszmája.
A Lavrov-díjas külügyminisztere talán csak Kukutyinban nem volt még kalapolni, üzletelni egy banánköztársaság szolgájaként, de akár sok minden mást is csinálni, no nem az országért, hanem magukért. Én a magam nevében határozottan kijelentem, hogy egy teljesen megbízhatatlan, diplomataként ezerszer megbukott ember ez a Szijjártó Péter. Ez a véleményem. A szankciókat a magyar állam nevében sorra megszavazza Viktorunk, kivételeznek vele, engedményeket kap, hagyják, hadd üzleteljen az oroszokkal ez a jelentéktelen kis ország egy darabig még, ő pedig itthon teli szájjal mondja a féligazságokat, szidja Brüsszelt. Ez még el is megy. Egy kutya, másik eb.

Az azonban már nagyon nem megy el, hogy a magyar állami skizofrénia putyini része, be-beszólogat Ukrajnának, és a miniszterelnökünk afganisztáni senkiföldjének hord le egy országot! Persze a durvább válaszok sem maradtak el. Borisz Filatov, Dnyipro polgármester is reagált Orbán Viktor szavaira. Jöttek a válaszok dögivel. Ukrajna felszólította Magyarországot: amit a magyar vezetés folytat, teljességgel elfogadhatatlan.

Az is nagyon veszélyes, hogy az Ukrajnában élő, ukrán állampolgárságú, de magyar származású emberek bevonását az ukrán haderőbe személyes sértésként kezeli Orbán Viktor és körei. Aljas és demagóg hozzáállás ez! Ha Magyarországon háború dúlna, a kormány sem a származásra tekintettel válogatná a magyarokat, hanem általános hadkötelezettséget rendelne el, ha értene bármihez is.
Aztán itt van a Magyar Honvédség tisztikarának legutóbbi lefejezése, egy régebben kaszinókban érdekelt, majd a hadiparba átrándult, most miniszter részéről, akinek a felesége a kormány szóvivője. Mit keresnek dilettánsok ilyen helyeken. Félnek, hogy a műveltebb, lojalitásban nem hozzájuk, hanem a néphez húzó katonák nem fogják teljesíteni az agyament parancsaikat? Az oroszbarátság azonban akkor csúcsosodik ki számomra, amikor mindig futó Szijjártó Péter azt mondja 2023. február 3-án, hogy „Nagyköveteket fogadunk, helytartókra nincs szükségünk”. Éljen éljen, éljen! Mentsük le, hátha el fog tűnni ez a videó, amit az exhibicionista miniszter egy legelkeserítőbb tanúbizonysága arra, hogy fogalma sincs a diplomáciáról.

Összegzés következik: nincs abszolút igazság. Mi szépek lehetünk, de okosak nem! A két nagyhatalom szemszöge sok sebből vérzik. Nem számolnak azzal, hogy sok-sok év eltelt a II. világháború óta. Az ő rasszizmusuk, migránsellenességük, homofóbiájuk és egyéb elítélhető tulajdonságaik visszaköszönnek azokban az országokban is, csak épp fordított előjellel, amelyeket valaha leigáztak vagy nagyhatalmi célpontjaikként, a belső békét elérendő, „kieresztették rajtuk a gőzt”!

Más már a felállás. Szerintem alig várják a valaha leigázott országok, hogy a nagy fehér erő megroppanjon, hisz most egymást ölik. Ennek ellenére a két nagyhatalom üzletet lát az ukrajnai játszmában, és nagy valószínűséggel mindegyik felépítené újra szegényeket – rohadt nagy pénzért. Az Európai Unió is! Már mennyit befektettek Ukrajnába! Olyan ez, mint amikor Szijjártó Péter ott épített utat magyar cégekkel, ahol éppen tönkre megy egy ország. A hír igaz, de csak vicc volt. Hol van Szijjártó és az ő hőzöngése a politikai nagyhatalmak játszmáihoz képest? Sehol! De körülbelül ennyit ér a fickó! Szerintem!

Sodródunk! Magyarország jelenlegi kormánya is ezer sebből vérzik. A propaganda még fenntartja a víz felett. Közrejátszik ebben az is, hogy nincs politikai ellenfele, régen szétzúzta őket. Azonban azt, ami most van, nem tudom másképpen értékelni, mint ami már volt a Horthy-korszakban. Hárommillió koldus, Európa legnagyobb inflációja az országban, eladósodottság, külső hatalmi erők gazdasági befolyása, hatalmas nagy arc, durva gyűlölködés, mindenbe beleszólás, hallgatás és okos politika helyett. Ez jellemzi a kormányunkat jelenleg. Sajnos nincs, aki megmondja nekik: egy kis ország vagyunk. Ez nem az eb ura fakó helyzet. Jobb lenne kussolni! Jobb lenne a nép jólétével törődni, annak hergelése helyett, mert senki nem akar újabb budapesti gettót vagy nyilas házmestereket az utcára, ha a fasizmus megbukik. És most nincs kedvünk érted lődözni se, Viktorunk!

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)