Mottó: A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettőjük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság. Kahlil Gibran

Közelednek az ünnepek.
A természet őszbe fordult, reggelente már idézi a telet a nyirkos hideg, színpompában díszeleg minden lombhullató növényzet. A haldoklás is lehet ezek szerint szép.

Beszélgetünk.
Már jó lenne begyújtani a kályhába, de sok helyen nem teszik. Korai még, december végére nagy hideget jósolnak, és az újévben van csípős, fagypont alatti április is. Korán van még ahhoz – mondják a szegény emberek. Nincs az a pénz, ami elég lenne! Igen sok ember nem tudott forintról forintra, kockáról kockára gyűjtögetni. Egy ilyen Júdás-országban percek alatt eltűnik az ember tartaléka, értsd meg Feri! Elég egy betegség, ne adj Isten egy temetés, és hónapokra borul a házipénztár, jön az éhezés és a „rezsicsökkentés”. Sokszor vagyunk áram nélkül, testvér! Nincs miből tölteni. Ha nem lenne a közétkeztetése a gyerekeknek sok helyen, ha nem lenne népkonyha, már lennének, akik éhen haltak volna – ezt így hidd el nekem, ahogy mondom! A „családi” az a stigma, a q.. anyjukat, amikor a duplája is kevés lenne a gyerekekre! Családtámogatás – dohog a másik. Családtámogatás, hogy így támogassák a saját gyerekeiket is, mint ahogy mi tudjuk.

Ez a munka is, Feri! Mindenki 20 ezret keres segédmunkásként, mindenkinek van munka! Te ember! Akkor miből él meg az a sok munkaközvetítő? Vagy az egyik cigányasszony miért gyűjt adatot a szegények körében, hogy milyen munka kéne nekik, mit tudnak elvégezni, és miért szolgáltat adatot ezernyi szegény ember neki? Ja, hogy jön a választás? Lehet. Vannak aljas emberek, sose tagadtam, és vannak, akiket véd a maffiakormány. No comments, bár tudnék. Nézd, ez most abból a szempontból mindegy is, hogy hány ember akar dolgozni. Dolgozni akarnak. Ha pedig akarna, akkor elvileg éppen nincs munkája. Nem igaz? Ja, teljes foglalkoztatottság. Mindenkinek jut munka. Jöjjön ide Viktor, és nézze meg, hogy hemzseg itt az elérhető észszerű munka!

Lassan vége a szezonmunkának, az üzemanyagárak robbanásszerűen nőnek, kúsznak felfelé az élelmiszerárak is. Valljuk be, durván inflálódik a pénz. Három és félmillió elfelejtett, magára hagyott magyar állampolgárnak biztosan nehéz lesz a tél. A létminimum környékén élők között elég sok a gyerek. „Megélhetési gyermekvállalás”, mondják sokan, amiben talán a logika szerint – a gyermekek után járó családi pótlék és a szociális juttatások terén -, lássuk be, lehetne némi igazság. Lehetne – mondom én, sőt szerintem van is, mert a semminél még mindig jobb a 2008 óta nem emelkedő „családi” és az igen visszavágott, sok esetben két doboz cigarettára sem elegendő rendkívüli segély.

Igen, én cigarettában mérem a pénzt. Mindenki magából indul ki, kivéve talán az államot, ahol megmondják a döntéshozók, hogy mennyi közpénzt akarnak „elvarázsolni”, a tanácsadók pedig kitalálják, hogy honnan kéne azt elrekvirálni, kiktől kell elvonni. A cigaretta ára is „préda ár”, könnyen jött, lopható közpénz az államnak. Még az árat se kell rajta feltüntetni, majd a megszállás alatt lévő NAV megmondja, hogy ma mennyi.. Aljas állam, aljas kormány, aljas emberek – így megy ez, tesó! A boltokban naponta van meglepetés. No, nem csokit osztogatnak a gyerekeknek, hanem drágul az áru ára. Drágítja a közlekedés, az 500 forint feletti benzin, és persze a sunyi magyar mentalitás. Mások emeltek, nehogy már én ne! Amíg megveszik a terméket, amíg van kereslet, így lehet spórolni. Ugyanannyiból több pénzt kell csinálni, ilyen a magyar! Tiszta Amerika lettünk. A láthatatlan tolvaj tőkés irányítja a piacot, nem a tervgazdálkodás, suttyókáim! Itt kastélyt vehetsz hat hónap alatt, de akár éhen is halhatsz, ha rossz döntéseket hozol. Itt te nem hibázhatsz, az állam pedig bármikor veled szemben minden retorzió nélkül! Nem hiszed? Jó neked!

A kenyér, az alapvető élelmiszerek préda áruk ma. Hatósági árat szabni ebben az o1g országban, a demokrácia fellegvárában pedig, ugye, nem lehet. Mit tehet az egyszeri ember? Sakkozik, hogy éhen ne fagyjanak abból az elk*rtuk családiból, meg a „rokkant nyugdíjból”, amit az állam kicsire operált, az orvosok pedig asszisztáltak hozzá, mint mostanában a TB ellátás körül. Kádár forog a sírjában, barátom!

Ej, csak dől belőlem a sirám, mint az ősz bárdból a hangulat! Belőlük is. Nem érdemes a szegény embereket hallgatni se! Csak nézek rájuk és közben az jár a fejemben, hogy viszonylag sok pénzből is elég sokszor szorulok segítségre. A végrehajtónak mindig igaza van! Ebben az országban szinte biztosan! Lehajtott fejjel, megadva magam a sorsnak, nem harcolok már az igazamért tovább a Fővárosi Törvényszéken. Feladom, mert egyébként sosem kapom meg a kezesség miatt kálváriám után a kb. 200 ezer forint túlfizetésemet (a „Nyufika” egyébként úgy tiltotta volna továbbra is a pénzemet, mint a kisangyal, ha nem fordulok a MBVK-hoz) – ami lehetett volna több is, ha nem jeleztem volna április végén, hogy nem van ez így jól! A végrehajtást kérő áprilisban azt mondta, hogy – és most kerekíteni fogok végig – 11 ezerrel tartozol, Horváth Feri, a NYUFI szerint 294 ezerrel, a végrehajtó pedig – bár jeleztem – rendületlenül küldte ki a végrehajtási bizonylatait, hogy még 1 millió 700 ezer forintot kell megfizetned, Horváth Feri, hogy szabadulj a terhek alól.

És a végrehajtási kifogásomat elutasították (amiért fizettem 15 ezer forint illetéket), a végrehajtó semmiért sem hibás, írja a valótlanságot a bíróság (igen, így ahogy kijelentem, mert meggyőződésem, hogy persze, hogy az). Ha nem küld adatot a végrehajtást kérő, ő nem tehet semmit – ír marhaságot a bíróság! (Tehet, de nem tett meg mindent, sőt semmit!) A végrehajtási bizonylatain ugyan csak a jutaléka stimmel évek óta, de az nem tartalmaz valótlan tartalmú adatot. Éjen a Bíróság! Éjen a haza! Kikértem a jogalkotók nevében ezt a bírói blődséget, ők meg azt írták, fellebbezzek. Ha fellebbezek, minimum hat hónap, mire egyáltalán tárgyalni kezdik az ügyemet.. Nem fellebbeztem. Az o1g utód végrehajtó pedig 10 600 forintot már le is vonat tőlem a MÁK-kal a költsége címén, mert végrehajtási kifogást mertem őurasága ellen benyújtani. A levonásról ő még csak nem is értesített (mert hát ki vagyon én neki), hogy a jó Isten… és itt gondolkodjanak el egy igen hosszú és cifra káromkodáson. Aztán ott van még a közös költség, a tető.. – szóval, ha van olyan mondás, hogy „kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”, akkor kéne olyannak is lennie, hogy „a szegény ember kis gondja elenyészik a kicsit módosabb nagyobb gondjánál, de mindkettőnek ugyanúgy fáj az igazságtalanság – merthogy az állam igen durva módon asszisztál Magyarország kirablásához, amihez a szegények kifosztásán keresztül vezet az út.”
No, ezt jól „megaszondtam”! Minden betűjét vállalom!

Vagy ott van Zsolti ügye. 2015 környékén talán, arra hivatkozik egy orvosi bizottság, hogy meglesz Zsolti egy épen maradt szemének a műtétje, olyan jól fog látni, hogy az csuda, ezért neki nem kell fogyatékossági támogatást adni, mondjuk, júniustól. Kap is egy levelet, hogy megvonják tőle ezt a támogatást. Aztán valaki felhívja, hogy ne törődjön ezzel a határozattal, mert őt a vakok járadékából minősítették át, rá nem vonatkozik a szabály. Zsolti megnyugszik, nem kell kiadni pénzt ügyvédre. Aztán másfél év múlva, amikor a szeme állapotromlására hivatkozva magasabb összegű fogyatékossági támogatást igényel, azt szó nélkül megadják neki. Igen ám, de a rendszer meglódul okos lenni, és kideríti a közigazgatás, hogy másfél évig jogosulatlanul vette fel a kisebb összegű fogyatékossági támogatást. Igaz, hogy szegény már alig lát valamit, és az alatt a másfél év alatt sem lehetett egy Sólyomszem, de nem volt határozat, ők nem hibáztak, hogy folyamatosan folyósítottak, azért szerintük Zsolti a hibás, fizessen vagy 900 ezret vissza. Mire áttételesen „szétnézett”, a NAV már komolyan is vette a levonást. Miközben Zsolti az Alkotmánybíróság döntését várja az ügyvédjével, hogy befogadják-e a felülvizsgálati kérelmet, mert itt nagyon nem stimmel valami a jogi szabályozással. Hát ez van. Szegény embert még az ág is húzza. Az egészségügyről pedig egy szót se szóltunk. Ott lenne még csak igazán panaszáradat!

Sok parazitát eltart ez a szegény réteg, no. Ez egy ilyen ország. Tőkés, mutyis, urambátyámos, nem ügyfélbarát, hanem aljas, a joggal és az idővel visszaélő állam ez – jutunk el együtt a végkövetkeztetésig egy szegregátum kellős közepén, ahol nem ígérve semmit, közben csendesen azt kérdezem az egyik szülőtől, hogy hány gyerek van a családban, milyen korúak.

Az egyesületi tagtársainkkal nemsokára koldulni fogunk. Bizony, koldulni másokért, akik nálunk is szegényebbek! Értük, akik fentebb megnyilatkoztak. Tavaly se ültünk otthon karácsony előtt néhány nappal, most se fogunk. A Tumenca-Veletek Egyesület Szeretetkaravánja el fog indulni Zsákáról, és el fog jutni még négy településre, azon belül pedig öt szegregátumba. No, nem mindenkihez, csak akik a látókörükbe vannak és néha képesek önként, nem csak magukra gondolni! Mi is ezt tesszük, ezt várjuk el másoktól is.

Hacsak a járvány miatt földre nem sújt minket a kovidmentesen nyáron nyaraló kormány.

No! Ez a szorgalmas kín. Amikor a torkod véres, de segíteni akarsz másokon, hogy karácsony előtt legalább némi élelmiszert adj a szülőknek, és olyan jó lenne a gyerekeknek is adni játékot, újra. Lehetőleg ne puzzle-t, mert az jó a tűzre is, lehetőleg ne legyen kerék nélküli a kiskocsi.. Öt település, 200 család, kb. 500 gyerek. Csak a teljes üzemanyagköltség szállításokkal és a három megrakott autós karaván nagyjából 135 ezer forint…

Tudom, hogy nem vagyunk egyedül a koldulásban, sokan aktívabbak ilyenkor a sokévi átlagnál, de segíthetnének! A szerkesztőséget ilyen célra nem vesszük ám igénybe, azonba aki akar, az megtalál engem vagy a Tumenca-Veletek Egyesületet. Nem oly nehéz, (….) a fej lehajlik és lecsüng a kéz… – hirtelen, hiányosan, az Óda jutott az eszembe. Talán Sziszüphosz miatt is. Néha a nejem is furcsán néz rám, de úgy tesz, mint aki megérti, hogy jogász létemre, fájós derékkal miért cipelek adományt. Sőt be is segít, de sokszor megjegyzi, hogy a biztonsági őrök oktatásával pénzt is lehetne keresni. Olyankor csak mosolygok, szólni nem merek neki. Nem kompenzálok, nincs miért. Csak teszem a dolgomat, áldozatokat hozok azokért, akik nálam is szegényebbek. Dolog pedig van bőven.

A szorgalmas kín vállalása arra jó, hogy azt higgyük, sose halunk meg, de ha mégis, legalább tettünk valami jót, önzetlenül.
Tudjuk, hogy karácsony után is jönnek kínkeserves napok, tudjuk. Tudjuk azonban, hogy karácsonykor egy liszt, egy cukor, egy olaj már ad egy kis lehetőséget az ételteremtéshez és azt is tudjuk, hogy mit jelent egy kisgyermek életében egy jókor átadott ajándék, egy jó szó, ami jó embert építhet belőle! Ezt is tudjuk. Ezért csináljuk!

Elvégre a szavakból értünk!
Kellemes hétvégét, kedves olvasóim!