„Az ember természetében ősidők óta benne van a vadászati szenvedély. A legfontosabb a szellemi tartalom, a természet rendje jegyében. Annak bemutatása az ember felől nézve, hogy mindannyiunk őseinek 99 százaléka vadászott. És ha nem lettek volna sikeres vadászok, akkor mi most nem ülnénk itt” – mondta egyebek mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítást szombaton. (atv.hu)

Mindezt 2021-ben szeptember havában taglalta. Ami első blikkre felesleges megjegyzésnek tűnik. Ugyanakkor hallgatva, olvasva szavait, sajnálattal azt kell megállapítanunk, hogy uszkve tízezer évet elkésett mondandójával. Lehet,még nem emésztette meg azt a tényt, amely szerint azóta komoly történelmi riválisa akadt a vadászatnak.: „A mezőgazdaság kialakulása alatt a földművelés és állattenyésztés megkezdése értendő, mely kb. 10 000 évvel ezelőtt indult. Több növényfaj termesztésbe vonása, valamint az állatfajok háziasítása jelentette az első nagy előrelépést. (Wikipédia)
Tehát cirka tízezer éve az ember abból él, hogy az állatokat tenyészti, s nem abból, hogy vadászik rájuk.

Azóta gyakorlatilag úri szórakozásból, egzotikus vagy csak hazai trófeák megszerzése okán az ember leginkább passzióból, s nem megélhetési kényszerből öldösi a természetben élő állatokat. A „szenvedély”, már akinek megadatott, annyiban igaz, hogy dicső őseink – minden földrészen, engedve férfias hevületnek – egész állatfajokat pusztítottak ki alig az elmúlt kétszáz év alatt. A modern időkben a vadászok felső, jórészt mértékadó rétege véglegesen és majdnem végletesen úri vagy urizáló passziója kapcsolattartási alkalom, befolyásos ismerősök szerzésének, üzleti megállapodások megalapozásának terepe, „pofavizit”, sikk és divat. Nevezhetnénk egyfajta „sportnak”” is, de tömegeket ellátó élelmiszertermelésnek aligha. Pláne nem az emberiség túlélését biztosító élelemiszerforrásnak.

Ám nem szeretnék egyoldalúnak tűnni. Találtam egy olyan összegzést, amely meglehetősen objektívnek tűnik.

„A vadászat és természetvédelem viszonyával kapcsolatban sok félreértés él a köztudatban: attól, hogy a vadászat alapvetően állatok megölését jelenti, még egyáltalán nem szükségszerű, hogy káros legyen a helyi ökoszisztémákra. Sőt, azokban az országokban, ahonnan a nagyragadozók nagyrészt kipusztultak (Magyarország is ilyen), a vadászatnak fontos funkciója van a vadpopuláció kordában tartásában: természetes ellenség híján a vadállomány könnyen túlszaporodhat, ami mezőgazdasági és természetvédelmi szempontból is ártalmas. Vannak védett állatfajaink is, amelyek megmaradásában sokat segítenek a vadászok a rájuk utazó ragadozók, rablómadarak kilövésével, ilyen például a magyar természetvédelem egyik emblematikus faja, a túzok.
Idáig rendben is volna, csakhogy a vadásztársaságok fő bevétele pont nem a vadállomány rutinszerű ritkításából, hanem a bérvadászatból származik, és a két tevékenység egy szinten ellentétbe is kerül egymással. ’A vadásztársaságok érdeke, hogy felduzzasszák és folyamatosan magasan tartsák az állományt, hiszen minél nagyobb a populáció, annál könnyebb a kliensek igényeit kielégíteni, és annál több a trófeás nagyvad, amelynek kilövéséért százezreket, milliókat is el lehet kérni’ – foglalta össze a helyzetet egy vadászatban is jártas, terepen dolgozó természetvédelmi forrásunk.” (telex.hu)

Amennyiben elfogadjuk ezt a helyzetképet, azonnal kiviláglik belőle, hogy erős csúsztatás a mai magyar vadászati gyakorlatot és szervezetét összekötni a természetvédelem fogalmával. Merthogy a laikus a beszámolók alapján úgy látja, hogy a vadállományt az ország természeti adottságaihoz képest mesterségesen túlszaporítják, hogy „megtámadhatatlan” indok legyen a tömeges vadászatuk legitimitására.

„A helyzet megítélése kettős: vadászati oldalról sokan büszkék az ország hatalmas vadállományára, Semjén Zsolt is gyakran beszél a világszínvonalú magyar vadgazdálkodásról, de a természetvédelmi szakemberek legalább 5-10-szeres túltartást szoktak emlegetni az élőhelyek valódi eltartóképességéhez, illetve az ideális egyensúlyi állapothoz képest.” (uo.)

Persze, hogyne dicsérte volna saját főztjét a miniszterelnök-helyettes, hisz őt tekinthetjük a cirka 60-70 milliárdot felemésztő rendezvény szellemi szülőanyjának. A költségek nagyobb részét, tény, a Hungexpo épületének rekonstrukciója emésztette fel. Attól persze kérdés marad, hogy a kiállítás híján éppen most szükség lett volna-e rá. Szóval nagy valószínűséggel Semjén fejében fogant meg a világraszóló, s eleinte világkiállításnak titulált ötlet. Különböző források, köztük angol nyelvűek, egyetértenek abban, hogy Semjén 2015-ben győzte meg a miniszterelnököt arról, hogy egy vadászati (világ)kiállítás nagyon fellendítené a magyarországi turizmust.

Ez az érvelés mára totálisan anakronisztikussá, s ami fő, tragikusan elhibázottá vált. A nagypénzű profi vadászok, ha eddig elégedettek voltak a magyarországi trófeákkal, a jövőben szintén jönni fognak. Az hogy a mezei turisták csupán azért, hogy láthassák a kiállítást, hazánkba özönlenének, aligha életszerű. Az sem valószínű, hogy a fő kiállítás néhány bízvást morbidnak nevezhető installációjának megtekintése arra ösztönözné őket, hogy jövőre velünk, ha nem is ugyanitt, de valahol Magyarországon újra találkozzanak.

Mindenesetre az eseménysorozatra várt egymillió (önkéntes, fizető és belépőjegyet váltó) látogató, amely szám még a megnyitón is elhangzott, számomra éppen olyan hagymázas lázálomnak tűnik, mint például az, hogy a majdani nánási MotoGP pálya évente 1 milliárd forint nyereséget fog hozni. Ráadásul nem zsebrevágható tiszta nyereség formájában. Hanem ahhoz, hogy 65 év alatt megtérüljön a befektetés.

Kovács Zoltán, érezhette is, hogy már a megnyitón el kell terelni a figyelmet a piszkos anyagiakról. A kiállítás szervezésért felelős operatív törzs vezetője szerint azt, hogy ez hogyan fog Magyarországnak megtérülni, „lehet azonnali pénzbeli megtérülésként is tekinteni,” de ő nem ezt javasolja. Szerinte a jegybevételek is fontos elemet játszanak, de fontosabbnak tartja, hogy „a hírét viszik az egyébként is világhírű vadgazdálkodási és természetvédelmi gyakorlatnak és tapasztalatnak, ami létezik”. (atv.hu)

Az érvelésből ugyan nem derül ki, hogy kik lennének azok a potenciális látogatók, akik a hírt viszik, s ki lesz „újoncként” kíváncsi rá a nagyvilágban. Mint említettük, a szakmai közösség célcsoport lehetett volna. Ám ahhoz éppen elég lett volna, ha már kierőszakolták az esemény megrendezését, egy jóval olcsóbb, kevesebbet markoló, professzionalista, ellentmondásoktól, propagandisztikus csúsztatásoktól mentes szakkiállítás. Ha valóban van a mostani kitalálóinak olyan érv a kezében, amelyet a nemzetközi szakközösség elnéző mosoly nélkül képes lenne elfogadni. Ők, mármint a külföldi bérvadászók, pontosan tudják, hogy milyen tényezők állnak a világhírűnek kikiáltott hazai a vadgazdálkodás mögött. Amely tisztességét szememben a hivatásos vadászok, erdészek, erdőőrök, hivatásos és önkéntes természetvédők próbálják, sokszor szemben az uralkodó politikai széljárással, amennyire lehet, védeni.

Talán a rendezvény neve a legkevésbé fontos, mindenesetre a hazai használatra szóló, s az itthoni közvélemény előtti „világkiállítás” szóhasználat „parasztvakításnak” elég jól bevált. Annak ellenére, hogy „a rendezvénnyel kapcsolatos Magyar Közlöny-beli határozatok: míg július végén még egyértelműen a 2021. évi ’Egy a természettel’ világkiállítás (a továbbiakban: Világkiállítás) használta a rendezvény akkori miniszteri biztosának kinevezésekor a Miniszterelnökséget vezető miniszter, addig a Károlyi József gróf megbízását visszavonó, egyben Kovács Zoltán korábbi kormányszóvivőt az esemény kormánybiztosává kinevező novemberi határozat már csak ’Egy a természettel – Nemzetközi Vadászati és Természetismereti Kiállítás’ néven, a szöveg további részeiben pedig rendezvénysorozatként említi.” (hvg.hu – 2019)

Hasonlóan egészen ellentmondó számok jelentek meg a napokban arról, hogy valójában mennyi a kiállítás, a rendezvénysorozat költsége például a magyarországi nemzeti parkok támogatásának mértékéhez képest. A Greenpeace számítása szerint például a bemutató tiszta 17 milliárdos költsége majdnem két és félszer akkora, mint amennyit az összes nemzeti park egy évben állami támogatásként kap (kevesebb, mint 7 milliárd forint). Ugyanakkor Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkár állítása szerint több mint négyszeresére nőtt a költségvetése a nemzeti parkoknak, amelyek már csaknem 20 milliárd forint állami támogatást kapnak évente. Gondolom, a számháborúnak nincs vége. Bár ilyen mértékű eltérés esetében nagyon valószínű, hogy nem ugyanazon összegekről van szó, hanem inkább a két fél eltérő számítási módokat, más tételeket, kiutalt, pályázatokon szerzett és felhasznált összegeket vett figyelembe.

Mindenesetre az évi 20 milliárd sem tűnik soknak annak fényében, hogy ez tíz nemzeti park között oszlik (ha oszlik) meg, míg majdnem ugyanennyi ment el (az eddigi bevallások fényében) a mostani, egyetlen rendezvényre. Olyanra, amelynek semmi különösebb aktualitása sincs, s évekkel ezelőtt sem volt. Ráadásul évek óta világszintű korlátozások nehezítik az ígéretek teljesítését, s az érdemi felkészülést ugyanúgy akadályozta a világjárvány, mint a komolyan vehető külföldi kiállítók részvételi szándékait.

Az már csak költői kérdés, hogy a budapesti rendezvény nagyobb lesz-e, mint a gyakorlatilag ezzel egyidőben, szeptember 27-én Abu Dhabiban megnyílt, a Közel-Kelet és Afrika hagyományos nemzetközi vadászati és lovas kiállítása. Alighanem közel járunk az igazsághoz, ha azt állítjuk, hogy a két párhuzamos rendezvény maximum regionális jelentőségű (ha legalább annak bizonyul). Így félő, hogy a magyarországi nem túlságosan kelti fel a megcélzottnak remélt nemzetközi közönség figyelmét. Amely ekképpen, akárhogy szépítsük, újabb, nagy hányadában elherdált milliárdokat jelent a magyar polgárok pénzéből. S legalább ekkora bajnak tartom, hogy a természetvédelem életfontosságú fogalmát – minden védhető megalapozottság nélkül – a mind kétesebb megítélésű, s napjainkban ismét az egyre inkább úri, politikusi passzióvá váló „sportvadászathoz” erőltették hozzá.

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!