Nemzeti hitvallás. Nekem már a neve sem tetszik. A szövege meg aztán végképp nem. Amilyen erőszakosan nyomulnak vele, az is visszatetsző. B2-es méretű keretben kirakni minden állami közintézményben. Minek?

Sok beszédnek sok az alja, tartja a mondás. Ez tökéletesen igaz erre a bő lére eresztett hatásvadász ömlengésre is. Ráadásul bármekkora gonddal lapátoltak össze közhelyeket, kötelező fordulatokat, sok helyen sántít a dolog, ha kevésbé eufemisztikusan akarnék fogalmazni, akkor sok benne a hazugság. De a papír mindent elbír.

Legelőször is, amit kifogásolok: az én nevemben ne tegyetek hitet semmiről. Nem tudjátok ugyanis, mit gondolok, mit érzek. Nem tudjátok, de, ha tudnátok, sem érdekelne benneteket. A nemzetközi porondon is folyamatosan nyilatkozgattok a nevemben, mindannyiunk nevében. Olyanokat, hogy én szégyenkezek miatta.

Az egész maratoni nyáladzás kiverte nálam a biztosítékot, de azért akad benne néhány mondat, amelyik különösen kiakasztott, már az eszterházy-kockás kategória.

„Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.” Úgy értsem, katolikus és református? Az ateisták nem részei a nemzetnek?

„Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.” Igen, azt látjuk, csak a mi utódainkért nem éreztek felelősséget, olyan gondosan saját lábra állítjátok a saját utódaitokat, hogy csak na. Anyagilag mindenképp. Természeti erőforrásaink? Mire gondoltok? Az ipari parkok céljára beáldozott hatalmas kiváló termőföldekre? A lekerített Balatonra? A kiirtott zöldterületekre?

„Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.” És ezt le tudtátok írni röhögés nélkül?? Ti, akik örökké harcban álltok más országokkal? A buzgó mócsing külügyéretek épp, hogy csak hadat nem üzen nekik. Ti meg a tisztelet, azt se tudjátok, miről beszéltek. Zsebre dugott kézzel grasszálni kultúremberek között, ez tisztelet? Állandóan önmagatokat fényezni, hencegni az tisztelet? Hogy tisztelnétek más népek szabadságát, amikor a saját népetekét se tisztelitek.

Szabad országban élünk, hát, persze. Mindenki azt csinálja, amit szabad.

„Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.” Ismét egy érdekes megközelítés. Valahogy sikerül mindig úgy megfogalmazni, hogy valaki kimaradjon belőle. Mi van az egyedülállókkal? Tudom, azok nem is emberek a szemetekben. Csak az ásó-kapa-nagyharangtól számít. De bezzeg, ha azonos neműek házasodnának hivatalosan, az meg fúj. És szaporodni kell, megmondta a köteles is, hogy a világ azé, aki teleszüli. Értem én, hogy masszában gondolkodtok, meg kell a nagy összeborulás, de hadd számítson már az egyén is. Nem önző módon, csak mint ember. Gondolkodó, érző ember. Jogokkal, a döntés szabadságával. Egy ember értékét ne az határozza már meg, hogy házas-e és hány gyereke van. Nektek van sok, mégse vagytok jó emberek. Se értékesek. És hogy is van ez az alapvető értékekkel? Hűség, milyen szép szó, kár, hogy kiüresítettétek. Aki 30 év alatt volt már minden meg annak az ellenkezője – mindig a saját érdekei szerint –, az ne hadováljon már hűségről. Elvhűségről nagyon ne. Láttuk a vezér hűségét Soros, Iványi iránt. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Sőt, stop. Kérdezzük már meg Borkai nemzettársunkat – meg az összes többit a fajtájából –, hogy mit is gondol a hűségről. Hinni nem csak Istenben lehet, hite mindenkinek van. Szerintem jó lenne, ha mindenki hinne önmagában. Szeretet, hát, az bizony jó lenne. Ha a vezető tényleg szeretné a népét, és úgy dolgozna, hogy minél többük érdekét szolgálná. Itt sokan csak a pénzt és a hatalmat szeretik.

„Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét” Akkor mi a büdös francért nem teszitek?? Senkit nem hagyunk az út szélén, ja. Mekkora kamuk vagytok! Szerintetek nincsenek is szegények, hiszen minden háztartásban tíz milla megtakarítás van. Átlagban, ja, mint az átlagfizetés. Ebből Lölőnél a sok milliárd, más meg éhezik. A Vár ablakából persze nem látszik a nyomor. A civil szervezetek, az egyes emberek segítenek, segítenének, de ti még azt is akadályozzátok. A Norvég Alapba nincs belepofázás, onnan nincs lenyúlás, akkor nem is kell inkább. Nem sül le a bőr a képetekről?

„Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.” Tényleg nagyon cinikusok vagytok. Azt hiszitek, ha leírjátok, attól már igaz lesz? Az emberek többségének hol van itt jó élet? Biztonság? Nem csak az a biztonság, hogy éjjel az utcán nem ütnek agyon. A létbiztonság az egyik legfontosabb dolog lenne. Rengetegen kénytelenek ezt nélkülözni. A közmunkás az polgár? A cseléd az polgár? Aligha. Rend. Hagyjuk már. Igazság? Pláne. Szabadság?

„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,”

„Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.”

„s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!”

Nagyon sok szerencsétlen sorsú, hatalomnak kiszolgáltatott ember van Magyarországon is. Akik nem tehetik azt, amit akarnak. És még nem is az az igazi szabadság, ha azt teheti az ember, amit szeretne. Sokkal nagyobb szabadság az, ha nem kell megtennie, amit nem akar. Ez sajnos nagyon kevés embernek adatik meg ma ebben az országban.

„Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” Ez túl hosszú lenne, ha elkezdeném elemezni. Szerintem maradjunk annyiban, hogy ma Magyarországon nincs népuralom. Ahogy jogállam sincs.

„Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.” Fiúk, ugye nem lesz majd sértődés, ha jövőre a jelenlegi alaptákolmányt ugyanezekkel a szavakkal, minősítéssel szünteti meg az új kormány? Mert igazuk lesz.

…huszadik század erkölcsi megrendülése vs. lelki, szellemi megújulás veletek. Nem is tudom, melyik a rosszabb.

„Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.” A nagy büdös francot. Azon túl, hogy undorítóan nyálas ez a két mondat, nem is igaz. Nem a nemzet akaratát fejezi ki, csak a tiéteket. Nem ebben a formában szeretnénk élni, atyuska. A rengeteg pénzt elszórtátok már ki tudja, hány inzultációs bohóckodásra, ahol eldöntendő álkérdésekre válaszolhatott az, aki egyáltalán felbontotta a levelet, és nem azonnal gyújtóst vagy szelektív hulladékot csinált belőle. Milyen különös, erről nem kérdeztetek meg minket. Nem akartatok népszavazást sem róla. Persze, tudtátok ti nagyon jól, hogy ez az eresztényi alapkatyvasz csak és kizárólag a ti érdekeiteket szolgálja, de jóságos gazdáinkként ti még azt is jobban tudjátok, hogy mi milyen formában szeretnénk élni.

De, ha már a szabadságról is szó volt, álljon itt egy szép felsorolás Bibó Istvántól. Bizonyára mond nektek valamit ez a név, anno sokat emlegettétek.

Az én hitvallásom valahogy így kezdődik:
„Magyar vagyok, Magyarnak születtem, Magyar földön Magyar ember lettem,
A múltunkat cipelem a vállamon, de Magyar vagyok, úgyhogy vállalom.”

Szeretek magyar lenni. Szeretem az anyanyelvemet, szeretem a hazámat, törvénytisztelő állampolgár, a társadalom hasznos tagja vagyok. Szándékosan nem bántok embereket, igyekszem barátságos és kedves lenni, akinek tudok, segítek. De elsősorban és mindenekelőtt ember vagyok.

Nyelvszakos voltam, ami egyfajta kitekintést jelent a nagyvilágra. Muszáj volt megismernem más népeket, a szokásaikat, a gondolkodásukat, a miértjeiket. Utazni is szeretek. Az a „messze tornyokat látogat sorba” típus vagyok, aki utána mindig hazatér. Mert hazavágyik. Néha bizony csalódottan.

Beléptünk a couchsurfing hálózatba (nem, ezt nem Soros működteti), ami arról szól, hogy egy számunkra vadidegent befogadunk, szállást adunk neki fizetség nélkül. És valahol valaki majd nekünk ad ingyen szállást. Elég sokan megfordultak már nálunk, első vendégünk Új-Zélandról érkezett, őt követte számos európai világutazó. Ezek az emberek egy valamiben nagyon hasonlítottak. Egymáshoz is, hozzánk is. Hogy az embert látták a másikban, nem az idegent. Nem a külföldit, hanem a vendéglátót. Mi pedig egy vendéget fogadtunk, akitől rengeteget tanulhattunk egy másik ország életéről. Jómagam azzal tudtam öregbíteni a magyarok jó hírét, hogy megmutattam, milyen a magyaros vendéglátás, hogy mi vendégszeretők vagyunk. Az étel mellé tartalmas beszélgetés is járt mindig, ha több éjszakára maradtak, még program is a városban. Csak remélni merem, hogy azt gondolták, a magyarok többsége ilyen.

Valamiért azt gondolom, azzal teszek legtöbbet a hazámnak, ha mind itthon, mind külföldön úgy viselkedek, hogy nem hozok rá szégyent.

Ahogy öregszem, bölcsülök. Sok mindent jóval árnyaltabban látok, van, aminek már alig tulajdonítok jelentőséget, van, amit viszont sokkal fontosabbnak, értékesebbnek tartok. És van, amiből továbbra sem engedek. Ha bajom van, az mindig konkrét személyekkel van. Soha nem utáltam komplett népeket. Én sem szeretném, ha valaki a magyarok szót utálattal ejtené ki.

Van viszont egy rossz szokásom, amit erre a kis időre már nem fogok elhagyni: én magam döntöm el, kit szeretek és kit nem. Nem gazsulálok senkinek, nem tisztelek senkit csak azért, mert kell vagy mert olyan a rangja. És nem vagyok hajlandó parancsra gyűlölni. Én szeretem az embereket. Nem érdekel a nemzetisége, a kora, hogy milyen színű a bőre, a haja, hidegen hagy a felekezeti hovatartozása, nemi identitása, szexuális irányultsága, családi állapota, gyerekei száma, anyagi helyzete, követőinek száma, csak az érdekel, hogy jó ember-e. Ha nem jó ember, lehet felőlem akármekkora szittya-turul magyar, akkor sem.

És én az érzéseimet, gondolataimat, meggyőződésemet nem akasztom ki sehová. Ezt nem kívül hordja az ember, hanem valahol mélyen legbelül a lelkében. Már akinek van.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!