Mottók:
A félelem történetileg és pszichológiailag is megszüli a maga isteneit. – Mátrai László

A félelem ugyanolyan komoly tünet, mint bármi más. – Emma Donoghue

A mai társadalmak rákfenéje, hogy a szabadságelvűek képtelenek kellő időben megállítani az aljas, erőszakos, csak a pénzre és hatalomra vágyó embereket, merthogy akkor menet közben sérülne a szabadság eszméje, a demokrácia, a szólás- és a véleménynyilvánítás szent joga. Amikor pedig ráeszmélnek a szabadság kanti korlátjaira, általában már késő határozottan fellépni a pénzre, hatalomra vágyódó aljas és erőszakos egyedek ellen. Aztán jön a tűrés és a fogcsikorgatás, a társadalom elbutulása, a gyűlölködés és az elidegenedés egészen addig, amíg az elnyomott oldalon porba hull a filantrópia, és kitermeli a saját aljas vagy hitet nyert (vagy mindkettőt magáénak valló), de erőszakossá vált egyedeit, akik már képesek a primitívségre primitívséggel válaszolni.

Amikor pedig a szabadsághittel vegyes emberi primitívség legyőzte a diktátort és követőit (akik már nem átallottak akár maffiamódszerekkel is kormányozni), némi konszolidáció következik. Mert hogyan nézne már az ki, hogy ugyanolyan aljas és erőszakos emberek vezessék a társadalmat, mint akik legyőzettek! Cukormázzal van bekenve ilyenkor az ember.

Utána azonban kezdődik minden elölről:
A viszonylag jó vezetőket ármány, cselszövés, zsarolás és másfajta erőszakformákkal megfosztják a presztízsüktől, félreállítják őket, és jöhet az újabb szabadrablás, a szemfényvesztés, ami a közpénzek, a közszolgáltatások jellegének elvesztésével együtt járva újabb hatalomváltással zárul. Jöhet újra a többség elnyomása, butítása, félelemben tartása egészen addig, amíg a primitív módszerekkel dolgozó elnyomott fel nem töltődik valamiféle szabadsághittel újra, és nem érzi úgy, hogy egy jó célért küzd, és még haszonra is lelhet.
Ezek a dolgok néha a fülkékben, néha az utcán dőlnek el.

Melyik az a szó, amelyik most legfőképpen jellemzi a magyar társadalom tagjait?

Megmondom: az egyéni, a családon, a csoporton belüli és a társadalmi szintű szorongás. Ha pedig igaz, amit leírtam, akkor egy igen beteg országban élünk! Hogy mi a szorongás legfőbb oka? Megmondom: a kiszolgáltatottság érzete. A létbizonytalanság érzete. A jogbizonytalanság érzete. Az elnyomás erősödésének az érzete. A holnap megélésének túlontúl zavaros instabilitása. Ahol így érez a társadalom többsége, ott nincs demokrácia, ott többszázezernyi tönkretett élet van a társadalmon belül az elnyomás valamilyen fajtájának alárendelve.

Gyűlöletesen erős a pszichikai nyomás az erősebb részéről.
Gyűlöletesen primitív a lehengerlő politika! Gyűlöletesen erős az uralmi manipuláció, ahol egy igen szűk embercsoporton kívül csak aljas „végrehajtók” és gyenge „elszenvedők” léteznek. (Csak kevesen tudnak már szívből mosolyogni.)
Nem tudhatom, mert nem éltem máskor, de azt gondolom – csak a történelmi viszonyítási alapokra támaszkodva, no meg az érzéseimre hagyatkozva -, hogy ennél a társadalmi szorongásnál egy háború is egyértelműbb. Persze nem gondolom, hogy a háború nem fájdalmasabb. 3,5 millió embernek azonban szerintem szinte mindegy is ebben az országban. Nem élnek már teljes emberként, egyre ösztönösebben cselekszenek. Sokszor állat módjára. Így is, úgy is belehalnak, csak így hosszabban, méltóságukat vesztve, gyűlölködés közepette, kiszolgáltatva, sokan otthontalanul vagy még azt féltve. Közben a paraziták eszik őket a szemünk láttára, de hallgatunk. Naponta milliók szoronganak a holnap miatt, erkölcsüket, becsületüket, méltóságukat vesztett hataloméhes emberfarkasok között, és mi hallgatunk.

Elcsépelt gondolatok. „Kit érdekelnek?” Talán még néhány filantrópot.

És erre feküdt rá korunk koronás vírusa. Mindegy is, hogy mesterséges vagy sem. Mindegy is, hogy mesterségesen védekezünk ellene, ha tudunk, vagy nem tudunk. Egyszer vége lesz. A szorongás azonban hatványozódott. A félelem hatványozódott. Ezek ölnek. És az emberek is. Akik hideg, józan gondolkodással utálják, gyűlölik azt, aki erre ebben a helyzetben nem képes, ölik. Rá akarják erőltetni a képzeteiket. Ők képesek lennének akár ölni is. Embert. Csak azért, hogy megússzák, hogy élve maradjanak. Valószínűleg nekik van a több veszíteni valójuk. A gazdaság összeomlóban, a szolgáltatások közül lassan csak az számít, ki hoz élelmet és miből veszed meg! Pedig csak addig maradhatsz nyugton a barlangodban, amíg éhes nem leszel, vagy el nem veszik a barlangodat. Most sokan már éhesek, és vannak, akik elveszik a „barlangot” mai is. Most dől el, hogy az emberiség többsége filantróp vagy rosszabb, mint egy állat, és felfalja önmagát. Akik irányítják őket, országonként mások. Van, ahol segíteni próbálnak, van, ahol észre sem veszik a magára maradt embert! Szerintem káosz van, a rend akarásának álcája alatt.

Zárjunk most egy idézettel: Az ember nem is hinné, milyen nehéz a félelem leküzdése. S mivel küzdheti le az ember? Van, aki hideg, józan gondolkodással, van, aki meggyőződésével, az eszmébe vetett hitével, van, aki felismeri, hogy más választása nincs. – Berkesi András

Nekünk túl sok választásunk nincs.
Elmúlik.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!