Az említett nőnemű lény már többszörösen bebizonyította, hogy képes teherbe esni és szülni. Ez viszont se nem érdem, se nem dicsőség. Bizonyos szempontból szerencse.

Jó lenne viszont, ha mindenkinek meghagyná a döntés jogát. Arról, hogy akar-e tartós párkapcsolatban (nem társas magányban) élni, akar-e gyereket vállalni. Ha igen, hány gyereket.

Ha történetesen egy nő úgy dönt, hogy nem kér egyikből sem, az ne legyen kitéve mindenféle cikizésnek.

Nos, a fent említett perszóna (non grata) mondott már mindenfélét.

Külföldre akkreditált hites ura mellett már volt elege a gyereknevelésből, a mesékből. Sóvárgott a karrierre, hogy diplomáit és nyelvtudását érvényesítse. Unta már a női princípiumból adódó gondoskodást.

Támogatják az abortusz szigorítását, miközben ha tehetné, megtiltaná az egyedülálló nőknek, hogy gyereket vállaljanak.

Szorgalmazzák a megélhetési és lakáshoz jutási gyerekcsinálást, majd, ha az, akit ebbe belehajszoltak, bebukja, úgy penderítik ki az utcára, mint macskát szarni.

Egy gyerek alapvető joga a biztonság. Az, különösen az utcán, az anyaotthonban, ahová az agresszív férj elől menekül az anya, az árvaházban.

De egy a lényeg: működjön a papírforma. Házasság legyen, ásó-kapa-nagyharang. Aztán, ha nem működik a dolog, akkor is működnie kell. A válásokat is visszacsinálná. Van ám baj a toronyban, nem kevés.

Szóval, értem én az elképzelést: hivatalos házasságban élő papa-mama-gyerekek, csupa szív, szeretet. Ez az elmélet. A gyakorlatban viszont emberek vannak a maguk jó és rossz tulajdonságaival, akiket nem iparművész tervezett, ahogy a házasságot, akárcsak az egész életet sem mérnökök tervezték milliméternyi pontossággal egy rajzlapon vonalzóval, körzővel, ceruzával. Visszacsinálná a válásokat! Aranyanyám, jól vagy te összerakva? Döntsd már el, mi is a te bajod tulajdonképpen!

Egyrészt ne vállaljon gyereket az egyedülálló nő. Mert egy önző dög. Mert a gyereknek család kell, anya, apa egyaránt. Hát, persze, ez lenne az ideális.

Na, akkor mit tennél azzal a nővel, aki egy szép szabályos házasságban várja férjével közös gyermeküket, és a sors kegyetlenségéből egy betegség vagy egy baleset, netán egy küldetés elragadja az apát? Mert az a gyerek az apja nélkül jön a világra. Annak a szegény gyereknek egy grammal nem lesz több apja, mint az egyedülálló anya gyerekének. Vajon ez az eshetőség megfordult már a buksidban? Aligha, különben nem mondanál ilyen butaságokat.

Egy másik szép szabályos házasságban megfogan egy gyerek, de pont annyira vágynak rá, mint üveges tót a hanyatt esésre. Kicsit későn derült ki, vagy betegség híján necces az abortusz. Na, jó, akkor megszüli. Nemkívánt gyerekként olyan boldogan fog felnőni, hogy a fal adja a másikat.

Papír van róla, hogy összetartoznak, gyerekáldás is megvan. Akár többszörösen is. Még vak komondor is kerül a háznál. A nő vagy még terhesen, vagy kisgyerekkel menekül el a brutalitás elől. A gyerek(ek) apa nélkül fog(nak) felnőni. Lehet, hogy egy életre elég is nekik az élmény, amiben részük volt. De mégis csak egy teljes családba születtek. Az olyan megnyugtató, nem úgy, mint egy egyedülálló nőnél.

Szintén hitelesített párkapcsolat. Gyerek. Aztán kihűl a láng. Úgy élnek, mint a galambok: hol egyik repül ki, hol a másik. Egy hangos szó nincs. Csak fagyos légkör. A gyerek „érdekében” együtt maradnak. Egy fedél alatt. Társas magányban.

Házasság. Anya. Apa. Anya tudja, hogy nincs minden rendben, de nem veszítheti el apát. És különben is, a gyereknek is kell az apja. És ráadásul jó ember amúgy. Szereti a gyereket. De még mennyire. A kislányt különösen. Kiheveri valaha a gyerek az apai szeretetet? Aligha. De teljes családban nőhet, ez a lényeg.

Kiragadott példák? Életszerűtlenek? Bár azok lennének! És akkor még nem esett szó az alkoholista szülők mellett felnövő elhanyagolt, de teljes családban élő gyerekekről.

Ne legyünk álszentek, mindenre van példa, jó és rossz egyaránt. De ne tegyünk már úgy, mintha a papír bármire garancia lenne. Ahogy az ellentéte sem. Nincs egyedül üdvözítő megoldás.

Azt is tudomásul kéne venni, hogy egy ember értékét nem a családi állapota és a gyerekei száma határozza meg. Nem. Még akkor sem, ha a jelenleg regnáló kormány ezt sugallja. A köteles házmester szerint a világ azé, aki teleszüli (milyen emelkedetten nyilatkozik a gyermekáldásról). A nők szüljenek unokát. Csodálom, hogy még nem ítéltek oda neki valami díjat ezért a veretes ostobaságért.

Nem kell mindenkinek házasságban élni. Nem kell mindenkinek gyereket vállalni. És mennyivel korrektebb, ha valaki – ismerve önmagát, reálisan felmérve a lehetőségeit, ergo felelősen gondolkodva – így dönt. Nem arra hajt, hogy a társadalmi elvárások listáján kipipálhasson egy tételt. Mert van, aki ezért teszi. Mert így szokás, mert így helyes.

Az egyedülálló nem válik el, máris egy pont a javára. De cserébe ne kelljen már a lesajnáló megjegyzéseket hallgatnia. Azoktól az emberektől, akiknek van saját családja. A másik oldalon meg persze a könnyű neked beszólásokat.

Aztán jön az asszonyság a rengeteg családbarát találmánnyal. A családi pótlék összege változatlan. Van viszont egy rakás eladósodási lehetőség. Van persze igénybe vehető támogatás is, de azért lássuk be, legtöbbjük olyan, amit azok tudnak legkönnyebben igénybe venni, akik a legkevésbé szorulnak rá.

Az „átkosban” ipari méretekben építették a lakásokat. Mindenfélét. Volt önkormányzati (lánykori nevén tanácsi), szövetkezeti. A tehetősebbek beszálltak társasház építésbe. Volt szocpol, de az is kaphatott lakást, akinek nem volt gyereke, csak ki tudta fizetni.

Most ajzószerként használják a CSOK-ot (nem csók).

Nos, ugyanez a nőszemély most három és fél perces videóban adja elő double standard nézeteit a nők feladatáról. Mert ő azért a (túl) jól fizetett kategóriában van.

Azért nem kell különösebben zseninek lenni ahhoz, hogy lássuk, az ideológia, a propaganda és a magyar helyesírás nem járnak kéz a kézben a kormánypárt portáján. Nem ragadhatnak le ilyen piszlicsáré dolgoknál, amikor immár sokadjára próbálják megmondani a tutit.

„Éljük meg a férfiak és nők közötti különbségből fakadó összhang szépségét és lehetőségét” – különbségből fakadó összhang, csak nekem képzavaros ez a dolog?

Lövésem sincs, mivégre készült ez a videó, azt meg nem is biztos, hogy szeretném tudni, mennyiért. Elhangzik benne a teljes közhelyszótár, oravecznórai magasságokba emelkedik, és végigjárja az összes megmondóember összes klisébölcsességét, gondosan ügyelve arra, hogy az egészből az jöjjön ki, hogy a nőt az teszi nővé, hogy gyerekeket szül és mások terheit viseli. Nem baj, ha kevesebbért, mint férfitársaink.

Nos, több sebből vérzik ez a történet. Meglátásom szerint a nő (akárcsak a férfi) elsősorban ember. Mint ilyen pedig értékes már önmagában is. Még mielőtt nehezen igent mondana egy házasságra vagy a gyermekvállalásra. Ha nem teszi, akkor is NŐ. És akkor is értékes.

Merjünk erősek lenni! Azok vagyunk, nyugi, maga az élet is rákényszerít minket. És nem kérünk több terhet. Én azt mondom, merjünk néha gyengék lenni.

Mitől sikeres egy nő? Én inkább azt kérdezném: mitől boldog egy nő. És mitől boldog egy férfi? Mitől boldog egy ember?

És akkor jön a hivatás meg a sokgyerekes anyaság párhuzama. Most önmagáról készített egy népszerűsítő videót? Ő lenne a magyar sikeres anyanő archetípusa, a mindenki számára követendő példa? Hát, nekem nem, az biztos.

Mert ugyanez a női lény kevéssé vállalható figurákkal parádézik egy képen.

Mert ugyanő, aki itt nyáladzik egy öncélú videóban, gondolkodás nélkül, kéretlenül, arrogánsan beszólogat másoknak.

Az időközben láthatatlanná vált fiatalügyi semmittevő pótmamájaként:

„Amikor kellett, Rácz Zsófia mindig rendelkezésére állt annak, akivel értelmesen lehetett beszélni, színjátékban azonban nem vállal statisztaszerepet.”

Ha az ellenzéket kell ekézni (szereptévesztésben):
„A liberálisok ma már nem fogadnak el a sajátjaikon kívül más gondolatokat, nem tűrik el a nyílt vitát.”

De vannak keresetlen mondatai a fiatalokhoz illetve szüleikhez is:
„Azok a fiatalok, akik ennyi segítség után mégis elhagyják Magyarországot, meg is érdemlik sorsukat, hisz elárulják Hazájukat, Kormányukat, amely mindent megtett értük. Fogalmazhatnék úgy is, hogy szüleik nem nevelték őket magyar identitásra, ez pedig nem más, mint hazaárulás. Ennyi segítséget sehol nem kapnak a világon, tehát pusztán kalandozásra vágynak egy jobb élet reményében!”

Tehát a családügyi főlótuszfaktusz leugatja, lehazaárulózza a magyar családokat, a magyar nőket, a magyar anyákat. Aztán csinál önmagáról egy kampányvideót.

Ja, még valami. Nem vagyok egy mesterszakács, de azért dicsérték már a főztömet. A százszor bevált recept is félremehet, mert Murphy a konyhában is dolgozik.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!