Mottó: A gyűlölet kitagadja a fényt szemünkből. Nyírő József

Ugye milyen egyszerű az ember! Szelektál. Ha sok a gond, választja a legnehezebbiket megoldani, és homályba borul a többi. Mennyit szenvedtünk azon, hogy demokrácia, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség és a többi eszme teret kapjon a mi terünkben és a mi időnkben is. Erőltettük a dolgot rendesen, de nem értünk el vele semmit. Hogy miért? No, erre keressük meg a választ!

Van egy saját válaszom is – a végén majd megint idézek -, de nézzük, hogy George Orwell mit gondolt az társadalom alapfelépítményének!

„Amikortól írásos emlékeink vannak, de valószínűleg már a neolit korszak végétől fogva, háromféle ember élt a világon: felül, középen és alul lévő. Sokféleképpen osztályozták őket, számtalan különböző elnevezésük volt, számarányuk és egymáshoz való viszonyuk korszakról korszakra változott; a társadalom lényegbeli felépítése azonban sohasem változott meg. Még óriási földrengések és látszólag visszafordíthatatlan változások után is mindig visszaállt ugyanez a képlet, éppen úgy, ahogy a giroszkópnak mindig helyreáll az egyensúlya, bármennyire kibillentik is valamelyik oldalra.

E három embercsoport céljai teljesen összeegyeztethetetlenek.

A felül lévő célja az, hogy ott maradjon, ahol van. A középen lévőé, hogy helyet cseréljen a felül lévővel. Az alul lévők célja az, ha van céljuk – az alul lévőket ugyanis nagyon összetöri a robot, s csak időnként ébrednek a tudatára valaminek, ami mindennapi életükön kívül esik -, hogy eltöröljenek minden különbséget, s olyan társadalmat teremtsenek, amelyben minden ember egyenlő. Így aztán az egész történelem folyamán újból és újból megismétlődik egy fő körvonalaiban mindig azonos küzdelem.

A felül lévők hosszú időszakokon át látszólag biztosan hatalmon vannak, de előbb vagy utóbb mindig elkövetkezik egy pillanat, amikor elvesztik vagy az önmagukba vetett hitüket, vagy azt a képességüket, hogy eredményesen kormányozzanak, vagy mind a kettőt. Ilyenkor megbuktatják őket a középen lévők, akik a maguk oldalára állítják az alul lévőket, azzal, hogy úgy tesznek, mintha a szabadságért és az igazságért harcolnának. Mihelyt a középen lévők elérték céljukat, az alul lévőket visszataszítják régi szolgai helyzetükbe, s belőlük lesz a felsőréteg. Nemsokára egy új középső csoport válik ki a másik két csoport valamelyikéből vagy mindkettőből, s a küzdelem újból megkezdődik.

A három csoport közül egyedül az alsó az, amelyiknek sohasem sikerült, még átmenetileg sem, elérni céljait. Túlzás volna azt állítani, hogy anyagi értelemben nem volt fejlődés a történelem folyamán. Még ma is, amikor hanyatlási szakaszban vagyunk, fizikailag jobb helyzetben van az átlagember, mint néhány évszázaddal ezelőtt volt. De sem a jólét növekedése, sem a bánásmód enyhülése, sem a reform vagy forradalom nem hozta soha egy milliméterrel sem közelebb az emberi egyenlőséget. Az alul lévők nézőpontjából egyetlen történelmi változás sem jelent sokkal többet, mint uraik nevének változását.” (Orwell: 1984)

Húhh… teljes csőd! Legalábbis az alul lévők szempontjából. De milyen az, ha az alul lévőkből keverednek ki a középen lévők és végül ők lesznek a felül lévők?

A mai magyar társadalom teljesen össze van zavarodva. Nem csak most, annak előtte is, de most, teljesen! Az alul lévők egyelőre abban a helyzetben vannak, amilyenben egy gazdasági világválság idején szokott lenni az ember. Az erőszakosabbja minden erejével meg akar felelni a felül lévőknek. E tekintetben szerintem hibás Orwell álláspontja: Dehogy is szabadságot, egyenlőséget és testvériséget tanul az alul lévő a vezéreitől, dehogyis! Inkább nagyfokú szolgalelkűséget, az erőshöz való tartozás akarását, és egyéni jellemzőként azt, hogy „senki más nem számít, csak a családom és én”, mindenki más feláldozható. Azaz a közömbösség és a szolgalelkűség mindent visz a mi társadalmunkban, minden szinten.

A középen lévők pedig szeretnék elérni a fent lévőket, megbuktatni őket, csak nincs nekik kivel, aminek két oka van:

– Az egyik az, hogy az alul lévők nem az emberi egyenlőségen dolgoznak, hanem azon, hogy miként lehet mások fejére állva anyagi sikereket elérni. Ebbe a célba pedig sok minden belefér!
– A másik, hogy – és erre Orwell is utal „Még ma is, amikor hanyatlási szakaszban vagyunk, fizikailag jobb helyzetben van az átlagember, mint néhány évszázaddal ezelőtt volt” – azaz a középen lévőknek van egy biztos megélhetésük (sőt még az alul lévőknek is kvázi, bár sokkal-sokkal kevésbé), ami függ ugyan a felül lévők gonosz ármánykodásaitól (nem szeretik semmiben sem a konkurenciát), de alapvetően létezik ez a bizonyos fokú anyagi biztonság számukra. No, ez az a létezés, ami miatt éjfélkor véget érnek a tüntetések, és senki nem akar részt venni egy
taxisblokádszerű műveletben, ha ezernyi aljasságot is követnek el „felülről” a többség ellen.

Ami pedig még őrületesebbé teszi ezt a mai magyar társadalmat, az az, hogy nagyon sok értelmiségi kap helyet az alul lévők között. (Amikor az egyik legnagyobb gondolkodó öregkorában albérletbe szorul és eltűnik a világ elől, akkor már nincs miről beszélnünk. Vége.) És ami a legszörnyűbb, hogy az alul lévő értelmiség nagy része – mivel érti a világot, vagy azt hiszi, hogy érti -, nem hirdet valamiféle dzsihádot, mert látja, hogy nincs kikkel! A középen lévőket pedig az alul lévők nem követik, mert nem érzik bennük az erőt, csak a megalkuvást és a nagy lufik fújogatását arról, amit mindenki tud, ért, lát, hall.

A középen lévők kritikája pedig az én olvasatomban az, hogy a szolgalelkűség ebben a társadalmi rétegben is nagyon erős. Nincs megtartott szó, nincs becsület, nincsenek kapcsolódási pontok, néphez járás, csak a felfelé kapaszkodás! Ezek az „erények” pedig nem éppen a követhetőség mintái.

Úristen! Szinte egyáltalán nem erről akartam írni, hanem arról, hogy hogy ihletett meg a Wonderful Life című zeneszám a Black-től. „A dal az emberi élet abszurditásáról szól – ezen a gyönyörű, csodálatos bolygón élünk, mégse vesszük észre. Érzelmekkel töltjük meg létezésünk, minek következménye gyakran az, hogy boldogtalanok vagyunk.” Black azt nyilatkozta a dal kapcsán: „Igazából irónikusan értettem.. A legtöbb ember komolyan vette” / „I was really being ironic.. Most people took it at face value.” Én pedig, igazából arról akartam írni, hogy a legnagyobb fegyvere a felül lévőknek, a gyűlölködés. Az a fajta egymásnak uszítási technika, ami – a közömbösséggel keverve – szerintem a legdurvább fegyver az emberiség ellen!

Megvilágítom két példával

Elsőként a számomra irredenta beütéssel rendelkező pátosz, ami visszasírja a múltat, az arisztokráciát, feledve azt, hogy a kis lélekszámú Magyarországon mindig is milliók szenvedték el őket. Olvassák el ezt a cikket:
Az arisztokrácia tudatos elsöprésével sokat vesztett Magyarország – Teleki Pál rokona lapunknak
Persze eszembe jut, hogy most hova tartozónak vélik magukat. A középen vagy a felül lévők közé? Ha a középen lévők közé, akkor elhiszem, hogy van bennük valamiféle ellenérzés egy profán-paraszt, újgazdag nációval szemben, ahol nem a Rubik Ernők lettek milliárdossá szemkápráztató gyorsasággal, hanem a bizonyos gázszerelők és más szerencselovagok. Ha a felül lévők közé sorolják magukat, akkor pedig a cselédség és az alul lévők feltétlen szolgasága hiányzik nekik? Hogy van ez? Mennyi áldozatot hoztak az arisztokraták leszármazottai az utóbbi harminc évben a népért?

A másik példám pedig az, amikor a gyűlölet egy nagyfokú szervilisséggel keveredik, mert a gyűlölködő már úgy érzi, hogy bármit büntetlenül megtehet (és sajnos mostanában ez igaz is). Erre jó példa az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei polgármester példája. A nép fiaként került a képviselő-testületbe. Hosszú évekig szolgálta a települése érdekeit, már amennyire tőle tellett. Sokat nem ért el a saját választókörzetében, ezt tényként állítom. Később a kormányzó párt segítségével a város vezetője lett. November 12-én a magyar labdarúgó válogatott az Európa Bajnokságban való további részvételért küzdött. Nagy örömmel konstatáltam, hogy az utolsó pillanatokban rúgott góllal sikerült bennmaradniuk. Erre kit idézett a polgármester? Hát a vadhajtasok.hu-t, amelyik ilyen címmel vezette fel a focistáink sikerét: Sikíthattok hulladékok: a magyar válogatott ismét kijutott az EB-re.

Éljen, éljen és éljen! Tessék mondani, egy komoly hatalommal rendelkező városvezetőnek kik számítanak hulladékoknak? A cikk sem magyaráz meg semmit, annyiról szól, hogy „bejutottunk az EB-re”! Őrület. Kik a hulladékok? Az ellenzéki magyar emberek, a külföldiek, a nincstelenek, a kisebbségiek? Kik a hulladékok egy polgármesternek? Milyen hulladékok? Csak nem genetikai?

Hogy miért írok én mindig ilyenekről? Talán azért, hogy felnyissam a szemeket a magam egyszerű módján. Amikor a nép feletti hatalom ilyen jellegű gyűlöletre képes egy ilyen társadalomban, ott nincs továbbhaladás, csak erőszak és visszafelé lépkedés, dacára a milliárdoknak is. Ezek a gondolataim nem elsősorban egy politikai csoportosulást minősítenek (hisz a hatalmon lévők célja egyszerű: minden áron megtartani a hatalmat. Még egyszer leírom, minden áron!). Jelzi inkább a társadalomnak egy olyan perifériára szorulását akár Európában is, melyben milliók számára nincs már előrelépés Magyarországon.

Valószínűleg még igen sokáig fog a jelenlegi hatalom regnálni, és egyre durvább eszközökkel operálni a társadalomban. Ami kettészakít magyart és magyart a politikája szerint! Ami fenntart egy hűbérláncot, ami feltétlen és teljes lojalitást igényel az emberektől, amelyből ha kiszakad, retorziók érhetik. Ezek a sok negatívum pedig nem jelenthet mást, mint csak elvesztegetett időt abban a versenyben, amit a fennmaradásért folytatunk. Reménykedjünk abban, hogy az összetartozástudatunk nem fullad még hosszú ideig egymás gyűlöletében! Reménykedjünk.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!