„Aznap este elmentek Sylviával a Metropolitan Operába, az Aida felújításának a bemutatójára. (..) Minden jól ment az opera utolsó jelenetéig, amikor a hőst meg a hősnőt becsukták egy légmentesen elzárt kamrába, hogy megfulladjanak. Amikor a halálra ítélt pár teleszívta a tüdejét, Eliot rájuk kiabált:
– Sokkal tovább fogják húzni, ha nem próbálnak énekelni.”
Kurt Vonnegut: Áldja meg az isten, Mr. Rosewater

Színház az egész világ. Tudjuk jól, már régóta. A politika pedig az egyik legnagyobb színház. Olykor megható dráma, néha komédia, máskor tragédia, ami előttünk történik, s időnként egy nagyszabású operára hasonlít, hatalmas díszletekkel, hangos zenével, a középpontjában nagyhangú énekesekkel, akik igyekeznek elvarázsolni a közönséget egy estére.

Még januárban kezdtük el 2022 áprilisától – a következő országgyűlési választások várható időpontjától – visszafelé haladva megvizsgálni és felfejteni, hogy az ellenzéknek mikor és milyen tempóban kellene elkezdeni készülni a következő „premierre”. Akkor arra jutottunk, hogy még ebben az évben elő kell állnia a pártoknak azokkal az embereikkel, akikkel el akarnak indulni az ország népének kemény és sokszor kegyetlen megmérettetésén, mely után négy évig zenghetik énekük.

Ez persze még a mindent eluraló bonyodalmak előtt volt, amelyekre szinte az egész világ feszülten figyelt, a klímaválság, majd a koronavírus az azt követő gazdasági nehézségekkel, amelyek gyorsan a színpadra löktek számos társadalmi feszültséget is.

De változtatott ez bármit is az ellenzék időrendjén? A legkevésbé sem. A koronavírus-válság és az arra adott kormányzati intézkedések, valamint ezek következményei nem rengették meg a kormányba vetett bizalmat, így előrehozott választásokra most sem érdemes számítani. Bár voltak erre utaló hangok, de jelen pillanatban nem tűnik úgy, hogy efelé haladnánk. Illetve a kihirdetett veszélyhelyzet is megszűnt (persze ez bármikor változhat), így egyelőre a választások elhalasztása sem tűnik valószínű forgatókönyvnek.

És hát mikor is akarnának valódi, elhivatott politikusok egy országot vezetni, lakosságának problémáit megoldani, mikor akarhat egy színész magának főszerepet, ha nem generációjának minden bizonnyal legnagyobb és legmeghatározóbb problémáinak idejében.

Így hát fokozott izgalommal várhatjuk az őszt. Nem csak azért, mert a jelenlegi kánikulában az ősz kellemes hűvösére, a finom szellőkre oly hűsítő gondolni. Vagy azért, mert talán újraindulhatnak a színházak is, hanem mert talán megtudhatjuk majd, kik és hogyan szeretnék a jövőben közös ügyeinket rendezni.

Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy az elmúlt idők ellenzéki színdarabjait, kutyakomédiáit, falusi népszínműveit valami komolyabbra cserélik. Valamire, amiben a néző önmagára ismerhet. És hogy előbb jó ácsokat keresnek, akik stabil színpadot és díszletet építenek nekik és nekünk.

Addig is, nem tehetünk mást, mint emlékezünk Eliot Rosewater tanácsára:
– Sokkal tovább fogják húzni, ha nem próbálnak énekelni.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!