Húú, bakker. Azt a büdös.. Na, jó, fussunk neki még egyszer, mert ez így nem lesz jó. Végtére is nem vagyok én se vásott utcakölyök, se mosdatlan szájú kocsis, csak, ha már kigondoltam, kicsúszott. (Bár Shrek és Fiona szerint jobb kint, mint bent).

Veszek pár mély lélegzetet, elszámolok tízig, előkapom az autogén tréningen tanultakat. Megnyugszom. És a napi leszarom tabletta mellé most már a Daedalon meg a B6 is jöhet. Ha nem akarom, hogy naphosszat tótágast álljon a gyomrom.

Persze, tudom, jó gyomor mindent bevesz, gumigerinc nem törik, ne szólj szám, nem fáj fejem, fát lehet hasogatni a hátán, szemet huny felette, beadja a derekát, letérdel és egyéb testrészes mondások igazolják, hogy a megalkuvás nem új keletű dolog.

Igen, ám, de ez nem szimpla megalkuvás. Ez nem az egzisztenciaféltő, családért aggódó, a puszta létezésért rettegő megalkuvás. Ez az önként és dalolva kategória. Sőt, még annál is önkéntebb. Kőkemény, jól felfogott érdekek mentén. Erre mondják, hogy van az a pénz. Vagy előny, vagy bármi.

Hogy van-e otthon tükör, amibe bele tudnak nézni undor nélkül, nem tudom. Lehet, hogy ők még nagyobb dózis Daedalonnal, Cerucallal indítják a napot. Hogy bírják a mélytorkozást. Mert ez már az. Annak is a minősített esete.

Hogy hosszú távon mit remélnek ezek a Pedál-medál aspiránsok a százas nyelvcsapásért cserébe? Nem tudom, csak találgatok. Az meg nálam mindig veszélyes. Mert ilyenkor meglódul a fantáziám, és a határ a csillagos ég.

Előrebocsátom, mielőtt bárki is megvádolna vele: nem vagyok ageist (életkor szerint diszkrimináló).

Ha ezek a seggnyalók velem egyidősek lennének, akkor is mélységesen megvetném őket. A kor ugyanis nem érdem. Állapot. Annak is meglehetősen mulandó. De minden életkorban lehet az embernek egy morális küszöbe. Kéne, hogy legyen. Amit ezek művelnek, az a szervilizmus Csomolungmája, az emberi tartás Mariana-árka.

Valószínűleg nem az eszükért utálják őket. Különben nem állnának be a sorba. Mondjuk, az a tekintet némelyiknél, egyik-másik azt se tudja, merre van arccal előre vagy, hogy melyik rendezvényen van.

Viszont lehet, hogy mégis egyetemre járnak, és azt jó lenne (bárhogy, netán bármi áron) elvégezni. De könyörgöm, akik beszélni se tudnak rendesen, a saját mondataik kellős közepén megbotlanak és kiesnek a szerepükből, akiket egy jól irányzott alapfokú keresztkérdéssel össze lehet zavarni, azok mit keresnek egyetemen. Persze, vannak büfé- és ruhatárszakok partjelző specializációval, ott még talán van keresnivalójuk. Azonnali munkalehetőség a Fidelitasnál, ahová, gondolom, mindig van felvétel.

Talán ösztöndíj híján jól jön egy kis baksis a nagylelkű apától.

Lehet, hogy munkanélküliek szegények, és az éhség nagy úr. Vagy a szomjúság. Valamiből takarékra kell tenni az agyukat. Ja, bocs, az már most is azon van.

Az is lehet, hogy némelyiknek a felmenője már senior fideszes. Tuti, nem az apja, mert arról maguk nyilatkoztak.

Ha ezeknek tényleg OV az apjuk, akkor otthon azóta családi botrányok tömkelege tört ki, esetleg a válások száma is megugrik. Talán az apasági tesztet csináltatóké is. Ha viszont olyan biztosak a nevüket adó férfiak abban, hogy az ő félresikerült ivadékaik ezek a szerencsétlenek, akkor hátha azonnal kitagadják őket. Én ezt tenném, kövezzenek meg érte.

A nevük pedig egy bődületes nagy hazugság. Hűség, hagyjuk már! Az nem ilyen. Értékes, nemes fogalmakat értéktelenítenek el, taposnak sárba. Mondjuk, ha a „nagyjaik” mintájára született a névalkotás, még talán oké: FIatal DEbilek LIgája TApogatózik Sötétben.

Amúgy, ha már apáról van szó, elmondom, milyennek képzelek én egy APÁT.

Az apa mondjuk, egy férfi. Nem pasi, nem hím, nem az a lényeg, hogy egyessel kezdődik a személyi száma és tud állva pisilni. FÉRFI. Az már önmagában rang.

Nos, ez a férfi óvja, védelmezi a családját, gondoskodik róluk, igyekszik biztosítani nekik, amit csak lehet, biztonságot, hajlékot, élelmet, ruhát. Szeretetet, törődést, megértést remélhetnek tőle. Meg őszinteséget és példamutatást.

Egy valamirevaló apa az utolsó falatot is odaadja a gyerekének, ha az megkívánja. Esetleg nem vesz a felkínált csokiból, mert nem éhes, vagy nem szereti, hogy több maradjon a lurkónak. Ezek kegyes hazugságok. Mint a Mikulás meg a Jézuska.

De amit egy valamirevaló apa biztosan nem tenne soha: a kosztpénzt nem kártyázná, lovizná, kaszinózná el, nem a gyerek félretett pénzéből menne a Ritzbe vacsorázni. Különösen nem, ha otthon valamelyik gyerek éhesen sírna vagy a lyukas cipője helyett újat kéne neki venni. Inkább még elmenne pluszmunkát vállalni. Olyankor a szülő önzése véget ér, mielőtt elkezdődne. A család ebédjét nem kínálgatná a szomszédok között, amíg az övéi nem szedtek belőle. Majd, ami marad, abból lehet osztogatni. Mert egy igazi apának első a család, a gyerek. Mondom, egy igazinak.