2020. március 9-én hazafelé sétálok a patak mellett. Arra gondolok, milyen jó lenne, ha már éledne a természet az ugyan enyhe, mégis nyomasztó tél után. 2020. március 9-én meglátok a házak előtt, a fű között egy nagy bokornyi ibolyát. Négy szálat magammal viszek, kettőnek kicsit hosszabbra sikerül a szára.

Rájövök, hogy az emberek látják kezemben a lopott virágot, de elvégre az az útmentén nőtt, én meg csak néhány szálat hoztam el – nyugtázom. Elképzelem, hogy hazaérek és a férjem felé nyújtom, aki legalább annyira örülni fog neki, mint én – örül is. Boldog vagyok, hogy itt a tavasz, és bár már tudom, hogy a veszély az ajtón dörömböl, még reménykedem.

2020. március 17-e van, mikor ezeket a sorokat írom. Azóta veszélyhelyzet van országunkban is, egy láthatatlan ellenséggel nézünk farkasszemet, közben pedig megannyi szokatlan helyzettel kell megbirkóznia szinte kivétel nélkül mindannyiunknak. Ezen a napon én is elhatározom, hogy egy ideig nem lépek utcára, hogy így védjem magam, és magamtól mindenki mást. Valami nagyon nyomja a mellkasom, de jóllehet, csak az elfojtott félelem, kétségbeesés az. Elvégre most erősnek kell maradni.

2020. március 17-én észreveszem, hogy az ibolyák elhervadtak. Különös fájdalmat okoz most, hogy meg kell válnom tőlük. Odakint gyönyörűen süt a nap, átfesti az eget, színezi a házak tetejét. Az ablakból figyelem az alkonyatot, és elhatározom, hogy minden nap ugyanezt fogom tenni. Hallom, ahogy a társasház udvarára tévedt madarak énekelnek, arra gondolok, hogy legalább ők szabadok maradhatnak, nincs mitől félniük, csicseregnek és élvezik az ébredő természetet – most helyettünk is.

Én bent vagyok, és feszült figyelemmel követem, meddig ér el láthatatlan ellenségünk, és nagyon szorítok mindenkiért, aki értünk harcol ellene. Mindenkiért, minden óvodásért, nagytestvérért, tanítóért, szülőért, nagyszülőért, otthonról dolgozóért, hogy meg tudjanak küzdeni ezzel a váratlan, szokatlan, veszélyszülte helyzettel.

Innen, a szobák – úgy hiszem – biztonságos falai közül mondok köszönetet minden harcosnak, aki nem teheti meg, hogy visszavonulót fújjon. Isten óvjon benneteket, vigyázzatok magatokra és egymásra!

(folytatása következik)