Tisz-ta-ud-var, ren-des ház – olvasom reggel iskolába menet. Kérdezem anyukám: ezt miért írták ki az itt lakók a kerítésre? Mert tisztán tartják a házat és a portát, magyarázza édesanya, de én nem feltétlen értem, hiszen az felirat nélkül is látszik, hogy a ház lakója rendben tartja a környezetét. Másnap reggel már boldogabban tekintek a táblára, már tudom, mi van odaírva. A parasztház tornácának falán egy kép, arra gondolok, a ház ura lehet, mondjuk azt nem értem, miért nem bentre tették azt a képet. Délutánonként, mikor nagymama vigyáz rám, a Dallast nézzük, vagyis inkább csak ő, de valamire figyelmes leszek: furcsállom, hogy az egyik szereplő hasonlít a férfire a képről. Másnap reggel rákérdezek anyánál, ki az a bácsi, Jockey Ewing, mondja, a néni csak szereti a sorozatot, azért tette ki a képet. Így már minden világos, én is tettem ki a szoba falára cicákat, mert én meg azokat szeretem.

Valamiért érdekel ez a kis parasztház, nem illik a környezetébe. A „falu közepén”, ahogy mi hívtuk, már voltak emeletes házak, olyanok, amiknek ki lehetett állni az erkélyére. Nagyon szerettem volna, ha a mi házunk is olyan, elképzeltem, hogy az enyém az erkélyes szoba. Minden reggel elsétálok a parasztház előtt, de sosem találkozom a nénivel.

Vasárnap reggel anyával a varrós nénihez sétálunk, akitől mindig azokat a szép cérnákat kapja, nem ajándékba, hanem, hogy azzal dolgozzon. A nénik csinosan, sokan fekete ruhában a misére sietnek. Már messzebbről észreveszem, hogy a tornácos ház kapuja is nyílik, és kisétál egy asszony, fején kendő, kezében kistáska, úgy képzelem, ez csak a templomba járós, mert épp csak az imakönyv, egy zsebkendő meg az apró férhet bele, amit a ministráns fiúknak dobálnak mise közben az aranyperselybe. Én is láttam már ilyet, és irigy is voltam, pedig tudtam, nem lenne szabad, mert azt a pénzt ők istennek szánják hálából.

Megyünk a néni után, aki már kulcsra zárta a kiskaput, úgy látom, ő is épp olyan tiszta és rendes, mint a háza. Apró léptei szaporák, kopog a fekete cipő a lábán, már nem kell sokat mennie, közel lakik a templomhoz. Mi a templommal szemben lévő házhoz sietünk, hogy anya felvegye a munkát. Harangoznak, anya átadja a hímzéseket, felveszi az új munkát, váltunk néhány szót és hazaindulunk. A falu csendes, ahogy haladunk a széle felé, még csendesebb. Vasárnap van, ilyenkor csak két hely előtt sorakoznak a biciklik: a templom és a kocsma előtt. Mi nem megyünk be egyik helyre sem, vasárnap van, délre kész kell lennie a húslevesnek.

(folytatása következik)