Hepe és Hupa (nagy kezdőbetűvel) akár egy mese két jópofa törpikéje is lehetne, de annál sokkal valóságosabbak, naponta beléjük botlunk, a szó szoros értelmében. Vagy „ragozhatjuk” tovább: hepe, hupa, repedés. Egészen jó verssor lenne egy időmértékes költeményben, (két pirrichius után egy anapestus, a vájtfülűek akár folytathatnák is tovább), de a témának a költészethez se sok köze van, viszont az utcán hever. Ha nem is feltétlenül a hozzám hasonló firkászok örömére, sokkal inkább a közlekedők bosszúságára. A debreceni utak és járdák állapotáról van szó.

Székesfővárosunkban járva figyelem, hogy egyre népszerűbb gyermekkorunk sokáig elfeledett emléke, a roller, de most inkább a felnőttek körében. Akár lábbal hajtva, akár elektromos változatban – az utóbbiaknak már kölcsönzőhálózatuk is van. Bizonyára Pesten sem tükörsima minden járda, de sokan a napi munkába járásukat is így oldják meg. Debrecenben ez nemigen sikerülne. Főleg sötétedés után nem – még ha a város közvilágítását nem is ama elhíresült cég szerelte. A kicsi kerekek egyhamar elakadnának.

Néhol ezek a repedések egészen artisztikus formákat öltenek, és szinte ingerlik a művészi hajlamokkal megáldottakat, hogy street art tehetségüket a huszadik századi absztrakt művészet stílusában éljék ki. Pár ilyenre is akad példa, noha fennáll az a veszély, hogy a város szépségeire éberen ügyelő hatóság előállíttatja a művészeket, és az „eredeti állapot” helyreállítására kötelezi őket.

Persze nem csak a rolleresek vannak nehéz helyzetben. Próbáljanak csak kerekesszékkel vagy gyerekkocsival végigmenni a Nyíl utca jobb oldalán a Bem tértől az Árpád térig! Magánkutatásaim szerint ez az útszakasz nyerné (népiesen szólva) a „legkókányabb” munka díját a városban. Úttestek vonatkozásában még lehet pályázni. Helyezés – és talán műemléki védettség – illetné még a Kórház és az Egymalom utcákat is, a macskakő, mint közútépítészeti emlék megőrzéséért.

Visszatérve a kis kétkerekűekre, bár az ország főrendőre a közelmúltban tett valami olyan kijelentést, hogy szerinte az elektromos roller segédmotornak számít, és az úttesten lenne a helye, ezt aligha veszi bárki is komolyan: a rollereseket a frász kerülgetné, az autósok meg a rolleresek felmenőit emlegetnék. Nem mintha az úttestek állapota bármivel is jobb lenne. Sőt. Ahogy többen már szellemesen megjegyezték, „a szürke ötven árnyalatát” nálunk az úttesten, az agyonfoltozott, mégis kátyús aszfalton lehet megtalálni. Erotikus felhangok nélkül, már ha a szexuális tevékenységre utaló felszisszenéseket nem soroljuk ide. És bár alig van már tél, tavasztól a kisebb-nagyobb kátyúk szaporodására is bizton lehet számítani.

Lehet, hogy nem igazi, Photoshoppal készült kamu-képek, hogy nálunk északabbra fekvő és (a kormánysajtó szerint) élhetetlenebb országokban az úttestre ragasztott, kátyút imitáló matricákkal próbálják az autósokat óvatosabb vezetésre bírni. Dagadhat a honfiúi és honleányi kebel, hogy nekünk nem kell ilyen hitvány utánzat, van nekünk igazi is, bőven! A gyorshajtás meg akár kátyúval (tengelytörésig), akár anélkül is remekül megy!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!