Megeshet persze, hogy beállított húscsendéletről van szó, de tény, az apró zászlót nem sok helyre lehetséges elhelyezni a pulton úgy, hogy egyértelműen a róla szóló árura utaljon. Legjobb hely annak bizony a fejtető, éppen az a hely ahol a barbár múltban magát az élő állatot a másvilágra küldték egy jól irányzott csapással a vágóhidakon. Egy nagyobb húsboltban persze nem való a kendőzetlenül nyers, mondhatnánk állati valóságon fennakadni, ám kétségtelenül feldobja a levágott fej imázsát, ha szívet-lelket melengető nemzeti trikolór színeit viseli.

Hisz,
mint ismeretes „Szerdától (15-e) hatályos az agrárminiszter tavaly novemberben megjelent rendelete, amely előírja, hogy a nem előrecsomagolt friss vagy hűtött sertéshús (a darált hús és a nyesedék kivételével) végső fogyasztónak történő értékesítésekor a származási országot jól láthatóan jelölni kell az eladás helyén. A rendelet szerint a 200 négyzetméteresnél nagyobb alapterületű üzletekben a származási ország zászlaját is fel kell tüntetni.” (Világgazdaság) Az ugyan nem szerepel az ismertetőben, hogy a magyar zászlócskát hol és miként kell felvonni a hússzekcióban, netán a bolt bejáratánál, de magában a rendeletben bizonyosan ez aprólékosan le vagyon írva. Fogadni mernék például abban, hogy tilos a disznófej fogai közé benyomni a zászló rúdját. Nehogy valaki azt higgye ránézve, hogy valamely, ötletektől túlburjánzó performance művész talányos művét állították a belsőségek, fejek, nyakak, lapockák közé. Alighanem a koponya mértani középpontjának kiméréséről, kiszámításáról szintén pontos passzus igazítja el a henteskollégákat.

Abban viszont nem vagyok biztos, hogy a fegyveres erők tagjainak (mint annak idején, amikor magam szintén erősítettem hazánk védelmi potenciálját), vajon most is ugyanúgy tisztelegniük kell-e a nemzeti zászlónk előtt. Vagy ha éppen nincs rajtuk szolgálati sapka, akkor a „fővetés” parancs lép automatikusan életbe. Ezt úgy kell elképzelni, mint a díszmenetben masírozó katonákat, amikor a dísztribün irányába fejezik az erőteljes fejrándítással tiszteletüket. Mindegy, ez a kardinális kérdés úgyis hamarosan kiderül. Amennyiben a hentespultnál tisztelgő katonákat látunk a disznófejbe szúrt nemzeti zászlónk előtt, akkor természetesen ez a többnapi parancs szintén benne foglaltatik a miniszteri rendeletben.

Arról nem szól a fáma, hogy idegen ötletet vettünk át, avagy magyar fejből pattant ki az ötlet (utóbbi esetben ő is megérdemel egy kis magyar zászlót a hajába vagy a füle mögé tűzendő munkaideje alatt), de a lényeg a megjelölés, melynek tisztje késztetni a magyarokat, hogy a jövőben több magyar tőkehúst vásároljanak.

Bizonyára beválik az ötlet, hisz „hozzászakértő” kormányunk egyik tagja rendelte el. Mindazonáltal amikor disznófejek és egyebek eme formában történő megbecsülésére gondoltak, nem tudom, gondoltak-e minden apróságra. Példának okáért a még élő állatok takarmányának, gyógyszereinek, táplálékkiegészítő vitaminjainak stb. származási helyére. Valószínűnek tartom, hogy bár a kínálattá nemesült sertések soha nem lépték át a magyar határt, valamilyen formában kaptak vagy fogyasztottak valami olyan külföldi szert, anyagot, amely fogyaszthatóvá teszi őket. Ugyanakkor sokak véleménye szerint messze nem az a döntő vásárlói magatartásunkban, hogy mi mennyire, hány százalékban magyar. Ha a külföldi jóval olcsóbb, s nem tűnik gyengébb minőségűnek, akkor azt fogja megvenni a vásárlók többsége. Ezen az ésszerű és kényszerű napi gyakorlaton az sem változtat, ha ezután a csomagolópapír szintén nemzetiszínű lesz a húsárukon.

Gondoljunk a tej példájára! Amíg, jó sokáig, a szlovák dobozos tej 20-40 forinttal olcsóbb volt, mint a legolcsóbb magyar, úgy vitték, mint a cukrot. Mármint a szlovákot. Amint aztán megjelent az ugyanolyan áru, s a választékból legolcsóbb, magyar tej, annyira azt vesszük, hogy az északi szomszédunk terméke gyakorlatilag el is tűnt Debrecenből. Legalábbis az általam látogatott bolthálózatokból. Igaz, az immár legolcsóbbnak számító itthoni tej dobozát ugyancsak díszíti egy hatalmas piros-fehér-zöld félkokárda. Mi több, büszkén hirdeti, hogy „Magyar tejet a magyar vásárlóknak.” De nem hiszem, hogy emiatt figyeltünk fel rá, amikor megjelent az üzletekben. Legelőször az árán akadt meg az átlagosnál nem magasabb jövedelmű vásárló szeme. Ám, ha maradt volna 20-30 százalékkal drágább, mint a legolcsóbb külföldi, akkor a magyarok többsége arrébb nyúl, s továbbra is az utóbbit veszi meg.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!