Szilveszterkor egyre több ember marad inkább otthon, mondván, irtózik a tömegtől, az eszelős ricsajtól, az utcákon ilyenkor az eladottakhoz
képest legalább kétszer annyi dudát, trombitát és minden mást fújnak,
amin két lyuk van: egy bemenő és egy kijövő. Amellett ott vannak a
petárdák, a zsebtűzijátékok, ismeretlen eredetű pukkanó, szikrázó,
robbanó eszközök, melyekről senki nem tudja, hogy kerültek be az
országba, akárcsak Ron Werber és a svéd adórendszer, legkevésbé a
vámhatóságnak vannak erről fogalmai. Igaz, Werber nem durran, csak
ég, pedig pukkasztania kellett volna, polgárt, az adóhatóságot pedig,
ha új helyén egyáltalán megtaláljuk, hagyjuk békén, okosabb enged.

A tűzeszközökhöz viszont kelletik egy csomó hülye ember, aki abban
leli élete értelmét, ha megijeszthet másokat, és igazán mulatságos, ha
az illető infarktust kap, és majd csak a reggeli napkelténél találják meg,
addig járnak rajta. Jelen van még ezen az estén az a valós helyzetünket
ismerve teljesen indokolatlan, de hagyományosan kötelező jókedv és
vidámság, amivel egy Tesla kaliberű észlény egy fél ruhacsipesszel energiává
alakítva, meghajtana egy turbinát, de legalább egy autót.

Vén Ede szerint ez az egész nem más, mint egy erőltetett menet, az
emberek kínjukban röhögnek, vigadnak, miközben szörnyű maszkokat
tesznek az arcuk elé, mintha anélkül nem lennének elég rondák. Ő is
otthon maradt, még idejében beszerzett egy kanna bort az egyik tízemeletes
alatt működő töltőállomáson, és bizakodva várta a jövőt, amikor
majd kinyit a kocsma.

Csakhogy őt is utolérte az otthonmaradók
végzete, hamarabb berúgott, mint ha az utcán sodródott volna, és ez
volt a kisebbik baj. Az igazi tragédia újév napjának hajnalán érte, rájött,
hogy nincs több bora, a Potya pedig elsején nem nyit ki, nyilván valami
ortodox vallási okból, egyéb magyarázatot erre a baromságra nem talált.
Újévkor bezárni! Na, ez az év is jól kezdődik! Voltak ugyan nyitott
ivók az utcában, de első a klubhűség.

Csipetnyi reménnyel szedelőzködött időközben kihűlt kis házában,
majd nekiindult az üres kannával és kevéske pénzével a még szürke világnak.
Összehajtogatva egy kis nejlonzsákot is a zsebébe tett, élt benne
ugyanis a gyanú, hogy ennivalója sincs, bár a hűtőszekrénnyé kinevezett
vízóraaknát meg sem nézte, de ez a seb tompábban fájt. A Hatvan utcán
a központ felé haladt, az ösztönei vezérelték, és nem is csalódott.
Szaporodott a szemét, üres flakonok, gyűrött papírzsebkendők, flitter, papírpohár, aha, itt ittak, gondolta, és hamarosan rálelt az eldobott kólás
flakonra is. Ránézésre tudta, nem visszaváltható, így aztán figyelemre
sem méltatta, a másikat viszont, amelyik üvegből volt és a fal mellé
támasztották, igen. Volt még benne, amit azonnal leküldött a torkán.
Malacom van, gondolta, csak így tovább.

Később újabb maradék italokra lelt, köztük pálinkára is, vermutra, már
buboréktalan pezsgőre, és megint pálinkára majd’ fél üveggel, és bár
eredetileg úgy tervezte, hogy a maradékokat a kannába csorgatja majd,
valami pajkos szellem mindig a szájához vezérelte a kezét a talált üvegek
szájával.

Ez a szájtól szájig való segélynyújtás odavezetett, hogy mire
rendesen megvirradt, fenemód jókedve lett, és úgy tért haza, hogy egy
szintén talált trombitát fújt, és néha, hogy levegő is jusson a szervezetébe,
nagyokat röhögött, eszébe jutott ugyanis az ősi bölcsesség, minden
szilveszter titka: életünk olyan, mint a motor, ha nem megy, be kell rúgni.
Nos, rajta! Boldog új évet!

2005. január 4.

Tar Sándor Vén Ede című könyve megvásárolható a Libri könyvesboltjaiban, megrendelhető interneten.