Lehet, hogy házunk ablakába csillogó, rózsaszín csizmák kerültek, s izgatottan hajtotta álomra fejét a télapót várva két kisgyermek. Reggel szaladtak apró lábaikkal a hideg kövön egészen a nappali ablakáig, s hangos sikongatásokkal jelezték boldogságukat. Nem sejthették, hogy szüleik már csak azért maradtak együtt, hogy nekik ne okozzanak csalódást és fájdalmat, főleg így a szeretet ünnepe előtt.

Lehet, hogy házunk egyik szobájában ráncos, gyenge kezek pakolják a kályhába a fát. Lakója megáll előtte, s várja, hogy testében szétáradjon a tűz melege. Vizet forral, teát készít, s hosszasan nézi az ablak előtt állva, hogyan játszanak boldogan az utcabeli gyerekek. Látja, ahogy kimerülten, mégis nagy mosollyal húzza szánkón gyermekét egy édesapa. Házunk lakójának szemébe könny szökik, s újraéli gondolatban a régmúlt, szép időket. Már maga sem hiszi, hogy mindez igaz volt, s úgy érzi, felesleges volt ezt a nagy házat építeni, és jobb lenne már neki egy otthonban, ott legalább nem lenne ennyire egyedül.

Lehet, hogy házunk gyerekszobájában egy kismama a ruhácskákat az ablak előtti fiókos szekrénybe pakolva elképzeli, milyen lesz kisbabája arca. Már nagyon várja, hogy megpillanthassa, s érezhetően nyugodtabban telnek ezek a napok, mint az első és a második szülés előtt. A szoba egyelőre a kétéves kisfiúé, az elsős nagylány külön szobát kapott. Nyáron már sokszor emlegette férjének, hogy kinőtték a házat, de a férj hallani sem akart a költözésről, mondván, jó néhány évig még bőven elférnek.

Lehet, hogy házunk konyhájában egy nő a sárga csekkek végösszegét számolgatja. Már régóta nem bánja, hogy sosem tudta befejezni álomkonyháját, hogy még a meleg víz sem lett bevezetve, mert mindig volt valami fontosabb, amire kellett a pénz. Az egyik ablakot befalaztatta, mert télen dőlt be rajta a hideg. Egy új ablak drága lett volna, de bontott téglájuk akadt, így egyértelmű volt a döntés. A fiával még nem beszélt terveiről, hogy ha a következő évben felveszik az egyetemre és kollégiumba költözik, ő inkább eladja a házat, és egy kisebb lakásba költözik.

Lehet, hogy házunk fürdőszobájában illatos gyertya fénye mellett, egy kád forró vízben a fiatal nő úgy zokog, mint életében még soha talán. Szeretett volna a szülői házban megöregedni, de itthon minden perc küzdelemmé vált számára, folytonos harc a megélhetésért. Munkája már nem okoz neki örömet, barátai eltávolodtak tőle, épp azért, mert a munka miatt mindig lemondta a találkozókat. Komoly kapcsolatot már régóta nem remélt. Szinte semmi sem maradt, ami még ebben az országban tartsa, csak az a makacs hazaszeretete.

Lehet, hogy házunknak egy ideig még várnia kell, míg lakói meghozzák életük sorsfordító döntéseit. Lehunyja sok szemét, mint József Attila Altatójában, s csöndesen várja, hogy mit, hogy kiket hoz számára a jövő. Türelemmel várjuk mi is, s nyitott szívvel, hogy felfedje magát, hogy a megfelelő időben majd mi is meg tudjuk hozni életünk fontos lépését.

(folytatása következik)