Interetnikus

Mottó: Tudjuk, mi a hiba, de elvárjuk, hogy a másik tegyen valamit. Végül nem tesz senki semmit!

Saját csoportunkat (ingroup), legyen az társadalmi kis- vagy nagycsoport (például közösség, etnikai, vallási csoport vagy állam, társadalom, nemzet), mindig megkülönböztetjük a környezetünkben lévő más csoportoktól, a külső csoporttól (outgroup). „Mi” és „ők” megkülönböztetése az ember identitásának kialakulásához alapvető szükséglet, ugyanakkor egyfajta világrendező elv, a másikról, a körülöttünk lévő világról szóló tudás kategóriák mentén való elrendezése, lényegét tekintve tehát a tudás szerkezetének konstituálódása.
(Bindorffer Györgyi: Sztereotipizáció az interetnikus kapcsolatokban)
Konstituálódása helyett, mondjuk azt: megalkotódása!

Egyszerűsítsünk! A saját identitásunkat csak úgy tudjuk értelmezni, ha van egy olyan csoport, ahová tartozónak érezzük magunkat, és vannak mások, ergo kategorizálunk a csoportviszonyaink alapján. Vannak csoportok, amelyekkel több, vannak, amelyekkel kevesebb közösséget tudunk felvállalni. Ez az ember természetéből fakad. A gáz az, ha ész nélkül sztereotipizálunk. Emlékeznek: a sztereotípia alapvetően felgyorsítja a gondolkodás és döntés folyamatait (talán éppen a kategorizálás módszerével), de szépen el lehet tévedni benne, ha az előítéletesség és/vagy az általánosítás talaján marad az ember.

Egy kis interetnikus skálázás következik. A „rendes”, „beilleszkedésre képes”, asszimilálódni vágyó, mobilabb cigány családokat a többség elfogadja, és számukra a közös tér- és intézményhasználatot is lehetővé teszi, ugyanakkor arra törekszik, hogy a „beilleszkedni nem képes”, jellemzően a szegényebb és iskolázatlanabb romákat térben és társadalmilag egyaránt elkülönítse. …és itt jöhetne egy cigány-magyar Rómeó és Júlia történet, nem igaz?

Cseppet megint olyan elítélt és elfogadhatatlan, olyan oroszmihályosan „érpataki modelles” számomra ez dolog! Szubjektív alapú, értékítéleten múló kategorizálás. Tulajdonképpen aki építő, azt elviseljük, befogadjuk, aki romboló, azt meg nem. Fogalmazhatnánk így is, nem igaz? Érnénk-e el valamit azzal, ha a társadalmilag elfogadott erkölcsi normát felmutatjuk, és azt mondjuk egy szerelemes párnak, hogy nem illik nekik egymást szeretni, mert az emberek előítéletesek, a csoportok sztereotipizálnak, kategorizálnak, és nem nézik jó szemmel az ő kapcsolatukat, mert más-más közegből jönnek?

Hova sorolná a cigány Romeót és a magyar Júliát Orosz Mihály Zoltán, és hová egy olyan település, ahol szegregátumokban, kvázi elkülönítve élnek emberek? Az elég nagy szégyen lenne szerintem, ha kiderülne, hogy Misink továbbmegy a vizsgálatban, és azt mondja, hogy őt nem érdekli, milyen a bőre színe ezeknek a fiataloknak, csak mutassanak normakövető magatartást, és azt csinálják, amit ő mond, míg a település például eddig se menne el, csak simán szegregál, kirekeszt, elítél. Hm? Persze Misink alapvetően nem szeretheti a cigányokat, de ez csak egy szubjektív értékítélet tőlem, neki. Hát nem érdekes, hogy erre nem szoktak kitérni az elemzések!

Ez igaz vagy hamis állítás?

A többségi társadalomnak megfelelni kényszerülő településvezetés határozza meg a romák bizonyos csoportjai számára elérhető, másokat abból kizáró tér- és intézményhasználatot. Másképpen fogalmazva: a településen élő roma családok közötti differenciálódást, a romák és nem romák, illetve a romák különböző csoportjai közötti elkülönülési igényeket pontosan tükrözi a többségi társadalom által szabályozott tér- és intézményhasználat.

Ha igaz, akkor bizony egész szépen lehet itt skálázni a befogadással, elkülönítéssel, kirekesztéssel, stigmatizálással. Nem igaz?

Ej… hiába vagyok én MSc-és, csak könnyebb dilettánsként fogalmazni (a jelenlegi oktatási viszonyokra is tekintettel)! Merthogy megértem én azokat, akik nem szívesen élnek egy térben olyanokkal, akik hangosak, lazábban veszik az erkölcsi és/vagy a tulajdonviszonyokat, rendetlenkednek, sokan vannak, koszos az udvaruk, kvázi sok velük a baj, és bizony e tekintetben a tendenciák is elég rossz irányba mutatnak. Ha pedig a tendenciák rossz irányba mutatnak, akkor az a társadalom a jó megoldásokra képtelen. Ezt is el kell ismerni. Én elismerem, hogy a társadalom jelen helyzetében jó megoldásokra képtelen. Változtatni kell!

Itt van ez a jövedelmi viszonyok kettészakadása, a szegényebb népréteg magárahagyatottsága (hadd gyilkolják egymást, kit érdekel! – alapon), a sok előítélet meg gyűlölködés… Magyarul: a nagy társadalmi lufit szorongatjuk innen-onnan érdekünk szerint, pozicionáljuk magunkat, ahogy csak lehet, és valahol a lufinak ki kell durrannia is. Hát ki is durran. Ott van bűnbaknak az a sok differenciáltan élő, de egy kalap alá vehető cigány! A kutya nem akar törődni velük, pedig közel egytizedét képezik Magyarország lakosságának. …és persze ők is pozicionálni akarják magukat. Az ügyesebbje alázatos kiszolgálója az erősnek kívülről, és rettenetes elnyomója a gyengének belülről. Neki pont mindegy, hogy ki az áldozata, ebből a szempontból teljesen etnikus-semleges a ’fijú vagy a jány’! Amit persze a többség nem ért meg, merthogy ő a cigány. Én kijelentem, hogy e tekintetben nem cigány az illető, hanem bűnöző. Ugyanúgy bűnöző – és e tekintetben nem magyar – az a fehér fajta büszke képviselője, aki ártatlan áldozatokat szed, hogy erősnek érezze magát, és ártatlan áldozatokat használ ki azért, hogy legyen mit a tejbe aprítania, valós munka nélkül. Csak ugye az a fránya sztereotípia és kategorizálás, amit én a dilettáns így relativizálok Önöknek…
No, mindegy is. Hát körülbelül ilyen az az interetnikus skála.

A következő jegyzetben olyan feladatra vállalkozom, amihez direkt semmiféle előtanulmányt nem végeztem, de nagyképűen elneveztem az „etnikus gondolkodás mélylélektanának”, ami olyan tudományosnak tűnik, pedig csak arról akarok beszélni, hogy mi mozgatja a külső környezettől elzárt emberek olyan cselekvéseit, amiktől maguk – mondjuk ki – meg szoktak rémülni, fel szoktak háborodni.