Ráadásul idén tavasszal lett volna utolsó óraátállítás. Nem túl napfényes sztori, ahogyan Európában, jelesül az Unió tagállamaiban vekengenek hosszú évek óta, hogy mikor és hogyan csörögjön reggel az óra. Nyáriasan vagy téliesen. S nulla, egy, két vagy három óra eltérés legyen az adott országban attól, amit korábban GMT-nek hívtak hivatalosan, s most UTC-ként ugyanazt az alapidőt jelenti szerte a világon. Eredetileg, mármint a valamikori nemzetközi ajánlat szerint ugyanis idén tavasszal lett volna utolsó átállítás. Természetesen ez ügyben sem voltak képesek a határidőt betartani a tagállamok.

Ezúttal ugyan nem a tagországok, illetve pártfrakciók egymás között, hanem az egyes tagállamok önmagukkal állnak harcban. Vagyis ezidáig a kormányzatok jobbára ódzkodtak a döntés felelősségétől. Az ugyanis már bizonyos, hogy az Unióban ismét „tetszőleges”, s ami fontosabban, nem félévente változó, hanem egész évben, állandóan ugyanaz az időszámítás lesz. Ám ez nem lesz minden államra kötelezően érvényes. Így minden országnak magának kell eldöntenie, hogy melyik félhez, zónához kíván csatlakozni. Nem csodálom, hogy idehaza itt tartunk az ügyben (sehol), ugyanis a lakosság, legalábbis hazánkban, legalább annyira megosztott az ügyet illetően, mint szinte minden más témában. A különbség annyi, hogy ez esetben csak két lehetőség között lehet reálisan választanunk.

Elméletben ugyan szóba jöhetne a romániai modell is, amely viszont aligha élvez számottevő támogatást. Pedig lenne szembeszökő előnye, igaz, hátránya is. De hagyjuk ezt az opciót, mert nincs tudomásom arról, hogy rajtam kívül más szintén reális eshetőség szerint kezelné a romániai időzónát. Bár, mi magyarok mindenre képesek vagyunk, csakhogy tovább osztódjunk bármilyen ügyben. Így talán még olyanok is akadnak, akik a kelet-szibériai vagy patagóniai időzónára szavaznának.

Jut eszembe, valamikor talán szó volt arról, hogy az Istenadta nép szavaz majd arról, hogy milyen napi időbeosztás szerint éljék a magyarok jövendő nemzedékei mindennapi életüket. Aztán ez a népszavazási projekt valahogy lecsengett, mielőtt komoly formát öltött volna.

Visszatérve leendő és remélhetőleg végleges majdani időszámításunkhoz, gyakorlatilag tehát két lehetőség maradt. Az egyik a mostani kettő közül. Mellesleg bármi legyen a vége, az ellenvélemények megmaradnak. Hisz csak beletörődünk, hogy egyik sem tökéletes. Olyannyira nem, hogy egyik rosszabb, mint a másik. Hisz a népesség egyik része mindenképpen rosszul jár vele. Attól függően, hogy a reggeli világos óra vagy órák szükségesek-e inkább számára. Másokat ezzel szemben az borít sötétségbe és búba, hogy délután már csak esti feketeséget, jobb esetben közvilágosítást lát az égen.

S akkor még ott van a biológiai, belső óránk, amelyet nem szerencsés úgy ugráltatni, mint az elektromos kütyük kijelzőit. De a csillagok, pontosabban ez esetben a Nap (ritkábban a Hold) állása, amely természetesen az idők eleje óta az emberi időszámítás alapja, ugyancsak bekavar. Például még egy olyan kis országon belül is, mint a miénk, nagyjából félóra az az eltérés, ami a Nap adott helyen való igazi delelését, vagyis a helyi csillagászati déli tizenkettőt illeti. Ráadásul a dél egyáltalán nem felezi napunkat, holott nagyjából ez az időpont, amelyhez nagyon sok napi tevékenységünket igazítjuk. Hisz a délután a koraestével sokkal hosszabb az év nagyobb részében, mint a délelőtt a reggellel. S hiába van 12-kor delelő pozícióban a Napunk, a legmelegebb órák az országban két és három óra közé esnek. Ugyan nem tudom, hogy ezt a tényt miként lehetne a majdan választott vagy ránk mért időszámításunkoz passzítani, de..

De talán e nélkül is kismillió tényezőt kell vagy kellene hosszabb távra szólóan figyelembe venni a döntésnél. Ironikus, hogy az eredeti ok, amely miatt annak idején a nyári időszámítást bevezették, vagyis a kimutatható energia, elsősorban villanyáram megtakarítás, mára elhanyagolhatóan apró szemponttá halványodott.