Járok olyan gyerekek közé, akik a létminimum alatt éltek vagy élnek jelenleg is. Éhesek a figyelemre, de ha valami vicceset mondasz, szívből nevetnek. Sokszor koszosak, és otthon már a vajas kenyér is kuriózumnak számít. Hát még egy tükörreflexes fényképezőgép, aminek hangja van és azonnal megörökíti a pillanatot.

Volt egy meghatározó élményem nemrég több kisgyerekkel, mindannyian 10 éven aluliak voltak. Mertek kérdezni, mertek kérni, nagyon lelkes kis csapatot képzeljetek el! Megkérdeztem őket, mit szólnának ahhoz, ha készítenék róluk egy csoportképet. A levegőbe ugráltak, úgy örültek, gyorsan be is álltak egymás mellé. Elkészült a fénykép és megkérdezték, ők is kattinthatnának-e párat.

Bevallom őszintén, egy másodpercre elgondolkodtam a válaszon, mert féltettem a gépemet. Sokáig gyűjtöttem rá, sokáig álmodoztam róla, és persze még mindig nem ismerek minden beállítást. De aztán igent mondtam. Szépen egymás mögé felsorakoztak. Aztán kitaláltuk, mi lenne, ha pózolnának egymásnak. Hatalmas öröm lett úrrá rajtuk. Őszintén pózoltak, vidáman. Nem azt nézték, hogy most mely profiljukat fotózza társuk, hogy aztán Facebookra feltölthető legyen, hanem a játék és újdonság kedvéért pózoltak. Inspirálóak a gyerekek nagyon. Mindenki kattintott, mindenki pózolt, volt ám boldogság.

Szinte semmilyen tapasztalatom nincsen olyan gyerekekkel, akiknél – úgymond – minden rendben van. Anya, apa együtt vannak, egészségesek, a gyerekek is, és anyagi gondok sincsenek. Úgy képzelem, hogy ha nincs saját fényképezőgépük vagy okostelefonjuk, akkor ők is ennyire lelkesen kattintgatnak, hiszen az újdonság varázsa őket is rabul ejti. De alig látni gyereket saját telefon nélkül. Jobban kezelik már, mint a felnőttek.

És hogy hova akartam ezzel a sztorizással kilyukadni? Oda, hogy rengeteg tehetséges gyerek a lehetőségek hiánya miatt nem tud kibontakozni, nem kerül fel a pályára. Nincs anyagi keret rá, nem is tudják, hogy vannak platformok, ahol bemutathatják, mit tudnak. Aztán rosszabb esetben elkallódnak. Jobb esetben mégis találkozik velük a szerencse. És vannak, akik már 15 évesen a világ legjobb madárfotósa díjat elhozzák. Örülök neki, magyar a legjobb. Persze, hogy megdobog a szívem, hazai nyert ismét. De ugyanez a szívem össze is szorul. Vajon a most először fényképezettek közül hány gyereknek van olyan szeme, ami első helyezett képeket látna nekünk?